2017. aug. 19. szombatHuba
31°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
magyari.transindex.ro

INNEN INGYEN LETÖLTHETŐ

Házi feladat: verselemzés

utolsó frissítés: 10:12 GMT +2, 2013. március 13.

A feladat az volt, hogy március 15-re válasszunk ki szabadon egy Petőfi-verset és írjunk róla elemzést. A forradalom költője a vers elején egy kérdéssel indít, amit a saját édesanyja szép nagy tyúkjának tesz fel frontálisan, hogy "Mi a kő?"

Hozzátesz egy régi magyar szót, hogy „kend”, amit ma nem már használunk, mert a forradalom és a szabadságharc után kihaltak a jobbágyok, akiket addig így szólítottak meg.

Aztán a forradalmár azt is megkérdi, hogy hol lakik ez a tyúk. A tyúk nem tud válaszolni, de helyette ő árulja el nekünk, hogy a tyúk a szobában lakik itt bent. A versben megjelenik egy kis időre a jóisten, aki jól felviszi a tyúknak a dolgait és ad neki enni.

A lángoló lelkű költő teljesen megszemélyesíti a tyúkot, úgy, hogy embert farag belőle, aki tud a szobában lakni, tud szaladgálni föl is és alá is, még a ládára is fölszáll, amiről a régi képekből tudjuk, hogy egy kék tulipános láda, olyan, amilyent az ezernyolcszáznegyvennyolcas forradalomban használtak.

A tyúknak ezután eszébe jut, hogy kotkodákoljon, de még akkor sem verik ki őt a szobából. Ez azért van, mert nagyon drága dolog volt a tyúk, forradalom volt abban az időben, jöttek az osztrákok Ausztriából, és a szegény ember nem engedhette meg magának a háború alatt, hogy megverje a tyúkot csak azért, mert karicsált bent a szobában. A szegény ember és a szegény tyúk összetartott a háború idején és össze voltak költözve.

A következő versszakban verés helyett úgy megetetik a tyúkot, mintha egy galamb lenne. A tyúk pont olyan volt, mint egy kis király, mind kiválogatta magának a szép illatos kendermagokat, a többi büdös szemetet nem akarta megenni. Azután Petőfi megint ezt a régi szót használja, hogy „kend”, és hozzászól a tyúkhoz, mintha az értené. A forradalom költője ebben a megszemélyesítés módszerét használja, ez az, amikor teszi magát a tyúk – vagy bármilyen más állat – hogy ő is ember. A költő öreg anyónak hívja a tyúkot, de nem akarja megsérteni, csak kedves akar lenni hozzája, és kéri szépen, hogy iparkodjon, hogy jobban tojjon. Amikor a forradalom kezdődött, tavasz volt, és – bár esett az eső Budapesten a Pilvax kávéház előtt – a tyúkok akkor már iparkodtak és kezdtek jobban tojni. Amikor a tyúk iparkodni fog, akkor a költő édesanyjának (ugyanaz a szereplő, aki a kis szobában röpült a fia felé, amikor az hazament a forradalom után a kávéházból) lesz elég tojása.

Volt nekik a forradalom idején egy olyan kutyájuk is, ami szintén a szobában lakott bent és szaladgált föl és alá, de a ládára ő már nem szállt fel, és amit úgy hívtak, hogy Morzsa. Azért hívták így, mert pont olyan volt mint egy morzsa. A költő ezt nekünk nem mondja el nyíltan, de biztosra vehetjük. A kutya elkezdte hegyezni a fülét, amint a forradalom költője váratlanul beszélni kezdett hozzája. Morzsa nagyon régi volt a háznál, de úgy bántak szegénnyel, mint egy cseléddel. A kutya szokott nekik emberül szolgálni, amikor ettek. A forradalom költője arra kéri szépen a kutyát, (de közben az egyik szemével ránk, az olvasókra kacsint egyet), hogy barátkozzon a tyúkkal és ne egye meg egyelőre, ameddig nincsen más tyúkja az anyjának.