MERJÜNK NAGYOK LENNI
Történelemlecke
Magyari Tivadar utolsó frissítés: 16:36 GMT +2, 2013. március 6.Merjünk nagyok lenni, mint például a románok, és írjuk át a történelmünket román módszerrel. Itt van például Mohács.
Amikor megszólaltak a török ágyúk, a lovak füle kétfelé billegett, de a magyar nagyurak és a magyar szabad magyar parasztok keményen ültek a sok szép magyar versenyparipán. Éppen arra folyt egy nagy ősi magyar folyó, a Csele patak. Ennek a partjára állt ki a nagy király és égnek emelte hatalmas szakállát, mire kisütött a nap. Ez volt a jel a cselvetésre. Maga a király hősi halált halt egy balesetben a csata végén, éppen akkor, amikor csapataink ősi magyar taktikával visszavonulást színleltek.
A király halála nem volt hiábavaló: a törököknek ezután már soha nem sikerült elfoglalni az ország egészét, csak külön meghívóval tudtak beljebb jönni és ideiglenesen birtokolni egy kis keskeny középső sávot. Ettől a sávtól nyugatra erős magyar katolikus király, és ettől keletre pedig erős magyar református erdélyi fejedelem uralkodott, civilizációs hatást gyakorolva egész Európára.
A magyarok mohácsi győzelme után az a kevés török, azon a keskeny földsávon, magyaroktól körülvéve, akármerre ment volna, végvárakba ütközött. De számos jó szolgálatot tettek nemzetünknek.
Példás adórendszert vezettek be. Ők voltak azok, akik megépítették a budai fürdőket, de alig használták egy pár évig, aztán a magyarok használták, utána átmenetileg a buzik, utóbbi időkben pedig már a melegek. Meghonosították a tulipánt meg a töröktubarózsát. Egy sor jövevényszót adtak a magyar nyelvnek: papucs, kávé, tepsi, de valószínű olyanokat is – mert Buda környékén terjedtek el először – mint: pelus, cumi, kovi ubi, fütyi.
Amikor az itteni történelmi küldetésük lejárt, a nagy magyar király német szolgák segítségével elkergette a törököket, helyükbe költöztek a különféle magyarok: román magyarok, német magyarok, szerb magyarok. Ezzel a magyarok száma csak Erdélyben kétszeresére nőtt.
A magyar nép hősiessége a Rákóczi-féle szabadságharcban bontakozhatott ki ismét. Hosszú és nehéz küzdelem után az labancok végül kénytelenek voltak békét kötni Szatmáron. Ez nagyon megalázó volt számukra: e háború nélkül soha eszükbe nem jutott volna a labancoknak azért jönni Szatmárra, hogy békét kössenek.
Aztán ott van a győztes győri csata (1809), ami az újkor kezdetét jelenti hazánkban. A győri diadal lényege: csapataink napokig tartották fel a nagy Napóleon seregeit, eközben Európa rendezhette szétzilált sorait. Napóleon maga is zavarba jött, nem értette, mi történhetett.
– Nahát, drágám, ezek a magyarok! – mondta a császár Jozefinának. – Ha nem volnék korzikai, magyar szeretnék lenni!
– Én is! – mondta Jozefina.
Ekkor a megszorongatott Napóleon békét kért a magyaroktól. Cserébe nemzeti függetlenséget ajánlott nekik, de mi akkor már nem voltunk hajlandók másról tárgyalni, mint a franciák feltétel nélküli megadásáról. Végül a mieink ugyanahhoz az ősi cselhez folyamodtak, mint Szvatopluk ellen vagy mint Mohácsnál: gyors visszavonulást színleltek.
És következett 1848, azután pedig rögtön 1849. Két európai nagyhatalom csapatait kötöttük le hónapokra. Nagy császárok kértek egymástól kétségbeesetten segítséget. Még az országszéli kis városokban is hangos ágyút tudtunk önteni, miközben Európa csendes volt.
– Európa csendes, újra csendes, szívemnek gyöngyháza! – mondta Petőfi Júliának.
– Igen – mondta Júlia.
Az ágyú, hogy szebben szóljon, harangból készült; a lyukat az ágyúcsőbe a kürtöskalácsból vették át.
Végül a magyarok szóba se álltak az osztrákokkal, letették a fegyvert és faképnél hagyták őket az ország közepén. Új fejezet kezdődött, mely utóbb a labancok számára megalázó kiegyezéssel ért véget. De ez már a modernizáció pitymallata volt.
Egy következő alkalomkor pedig a trianoni fényes diadalról lesz szó.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!