2017. október 24. keddSalamon
10°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
magyari.transindex.ro

HÁZI TÁKOLMÁNYOK

Vászonnal foltozott lyukas fazék

utolsó frissítés: 19:55 GMT +2, 2013. február 6.

Vannak közismert szükségmegoldások, és most, ahogy le fogom őket írni, kiderül: legtöbben valahol már láttunk ilyesmit. Például ki nem látott ragtapaszos (nemzetközi nevén "leukoplásztos") lázmérőt?

Gyermekként azt hittük, hogy ezt eleve így gyártják, mivel mind a két nagymamánál és nálunk is ilyen lázmérő volt. És a diszpenszár nevű rémes helyen is ilyen volt. (Ez a körzeti orvosi rendelő; amikor kisfiúként éppen hipochonder voltam, oda vittek összeszedni igazi gyermekbetegségeket. Anyám fizetett is a doktor néninek az igazi gyermekbetegségért. Mivel a diszpenszár tiszta, fehércsempés, fehérköpenyes hely volt, a szürke pénzt is fehér borítékba lehetett csak bevinni.)



Itt van egy megoldás elromlott vízcsapra. Ezt láttam valahol Magyarországon, évekig használták, míg a fogó teljesen elrozsdázott. A fogót kábelkötözővel szorították a csaphoz.

- Nem láttad a fogómat, picikengurka punc, ami vagy? - kérdezte az ezermester férj.

- Nem te szerelted fel a csapra, fiam?



A legtöbb tákolást egyébként fürdőszobákban látni. Meglepetés, ha egy ép zuhanyozó csövet látsz valahol: azt biztos a tegnap vették. Menjetek be valakinél a fürdőszobába, és ha nincs megszakadva a zuhanyozó csöve, kijövet dicsérjétek meg, hogy, juj, milyen szép zuhanyozó csövetek van, és azonnal mondják:

- Igen, a tegnap vettük!

Londoni tanulmányok során a házigazda – aki professzorom is volt – első nap kiképzést tartott a budi lehúzásáról. Székre kellett állni, és úgy is csak ágaskodva érted el a tartályt, benyúlni a tartályba, és valamit addig buzerálni, amíg a tartály elélvezett. Nem látok bele, mondtam a professzornak, nem tudom, mit kell buzerálni – nem kéne látnom is?

- Just intuition!

Ehhez "intuition" kellett. Mondtam is a hazai kollégáknak: az angolok találták fel valamikor az angol vécét, de utólag mi tökéletesítettük. Többünknél állandóan folyt. Amikor tömbházakban bevezették a családi vízórát, a tömbházi közös óra helyet, mindenki új vécécsapokat vásárolt: ezentúl a csendes vízesés nem volt már ingyen.

Londonban a legtöbb helyen két külön csapból, külön csövön folyt a víz a kagylóba.

Mint a következő kagylóban (a kacsákban én már benne látom az evolúció remekművét, a rozmaringos kacsasültet). A kép az internetről van:



Egyikből a hideg, a másikból a kopasztóan forró. Hogy lehet így vegyíteni a kettőt? A házigazda csodálkozott a kérdésen: be kell dugni a lefolyóba a dugót, engedni bele innen is, onnan is kevés vizet, vegyíteni, arcot mosni, utána testet, végül lábat. Nem folyatni hosszasan, mint Kelet-Európában, mert úgy nem lehet világbirodalmat építeni, világnyelven. Ez takarékos volt (mert valóban nagyon drága ott a csapvíz), de nem tartottam higiénikusnak. (Persze mifelénk is voltak jó hagyományos módszerek. Egyik felnőtt mesélte nekünk gyermekkorunkban, hogy amikor falun laktak, minden reggel arra riadtak fel – és a "reggel" ott 4 óra 5 perckor volt –, hogy a szomszéd Sári-Kati Csüszi János bácsi óriási zajjal mosdik. Bevett a szájába egy rettenetes nagy pofa vizet és rémes robajjal fújta vissza a tenyerébe és kente szét magán, arcán, testén, lelkén.)

Egy másik, szintén a londoni szálláson találkoztam olyan zuhanyozóval, amit fejőgépnek neveztem el. A kádnál is két csap volt, még a viktoriánus korból lehetett, mert úgy nézett ki, és zuhanyozó csap pedig nem is volt. Viszont a kád megtöltése helyett a zuhanyozás lett volna takarékosabb egy világbirodalomban. Főleg azután, hogy az arabok a hetvenes évek elején keleten megnövelték az olaj árát, ami nyomán a házigazda fizetése csökkent a tanügyben, nyugaton, valamint megdrágult a fürdővíz. Takarékosság végett akkor valahol legyártottak egy olyan zuhanycsövet, ami gumiból készült, és elágazott, mint egy kétágú villa. Az egyik vége a rózsához csatlakozott, a másik, kétágú végét viszont – cupp, cupp – fel lehetett húzni a két csapra. Mint a amikor a tehén tőgyére húzzák fel a fejőgépet.

Sínbe tett törött seprű következik. Ezt egy székely faluban láttam, de ez itt annak csak a gyenge, városi utánzata. A megoldáshoz régi zoknit lehet használni. Én újat használtam, mert ez mégiscsak egy nagyváros.



Zoknival régi vállfát is be lehet vonni, hogy szálkái ne sértsék fel a puha szövetet a kabát vállainál. Ezt meg lehet szépen is csinálni, vattabéléses burkolattal, amilyent bizonyára egyes nagymamáknál láttatok, amikor még nem léteztek a műanyag, formatervezett vállfák. De én láttam ilyesmit is:



Egy néni - hivatásos szomszédasszony - félt attól, hogy a patkányok felúsznak a vécé lefolyóján az emeletre, felnyomják a fedőt és kimásznak a lakásba, és ott fognak lakni. Vagy legalábbis őt megmarják, amikor vécézik. Ezért állandóan egy nagy káposztanyomtató követ tartott a budi fedelén. Minden alkalommal nyögve leemelte, és nyögve leült. A végén nyögve visszatette a követ.



Biztos láttatok már leukoplásztos - esetleg drótozott - szemüveget, ezért sokat nem időzünk felette, és nem biztos, hogy láttatok leukoplásztos magyar számítógép billentyűzetet, amit Marosvásárhelyen egyszer egy orvosi rendelőben néztem meg jól magamnak:



Magyar karakterkészlet:



Aztán kitámasztott ler ajtója majdnem minden halandónak van otthon, mert nem lehet mindenkinek indukciós sütője. Íme egy dedukciós fajta:



Kitámasztott hűtőszekrényajtót is látni. Diákom mesélte, hogy a bentlakásban a rosszul záró hűtőszekrény ajtót, hogy ne nyíljon ki, kötözték, szíjazták. Lehet nyakkendőzni is. A kockás mintás nyakkendő tavalyelőtt ősszel volt divatban három napig, a másik most is:



Az egyik klasszikus megoldást nem tudom képpel bemutatni. Ez a vászonnal foltozott lyukas fazék. Nagyanyámtól tudom, hogyan lehet lyukas fazekat foldozni ronggyal. Ha a lyuk nem túl nagy és szélei nem túl rozsdások, át kell fogóval húzni rajta egy kis darab, összehajtogatott vászondarabot, nagyon-nagyon szorosan, hogy kitöltse a lyukat. A lyuk két oldalán fityeg egy kis rongydarabka, de ebben a fazékban szinte bármit lehet tárolni. Állítólag jó kályhán, erős tűznél fel lehetett benne főzni a vizet is, mert csak nagyon gyengén szivárgott belőle. Kicsit sistergett a kályhán, de csak cseppecskék folytak ki belőle.

Szintén nincs képen erről szükségmegoldásról: a gumióvszer újrahasználása. Régen, amikor nem lehetett kapni vagy csak ritkán lehetett kapni ilyen gumit, voltak, akik egy-egy darabot többször használtak – ezt nekem egy kutatási interjúalanyom mesélte, már idősebb bácsi. A használt óvszert kiöblítették, aztán kifordították, kissé felfújták, hogy ne érjen össze a fala, mert vizesen összeragadt volna, és úgy megszárították valahol, diszkréten:

- Magyari úr, a legnehezebb az volt, amikor eztet újra fel kelletett tekerni, ahogy a csomagban szokott lenni, mert hát csak úgy lehetett megint használni. De aztán három-négy alkalom után kinyúlott, már a lónak, ha kelletett. Vagy el is szakadt, s akkor volt izgalom az asszonynak!
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!