MOST MÚLIK PONTOSAN
Az álmok, foltos, indián. Lovááááán!
Magyari Tivadar utolsó frissítés: 09:42 GMT +2, 2013. január 25.Tamás Gábor énekeinek rajongóit újabb örömök érhették. A kedvencük feldolgozta a Most múlik pontosant, ezt a szép ősi mezőségi éneket.
Elsőként neki sikerül bejutni abba a szakadékba, aminek csak pont a széléig ment el finom érzékkel a Csík Zenekar. Ők vakmerően folklorizálták ezt a dalt, a szöveg verselése jól adta az átalakítás lehetőségeit. Lett egy érdekes, szép változat – bár, kinek tetszik így, kinek nem.
Tamás Gábor pedig egyszerű eszközöket használt: andalító tánczene hirtelen váltakozása hullámokban előtörő görcsökkel, ökölbe szorított kéz, finom görnyedések, különféle fapofák, gyurcsánytánc stb.
Nyugodt, könnyed kezdés, de már a harmadik sor meghozza a produkció első görcshullámát, és az előadó kezdi sorolni a szavakat (a felvételen a 0:17 időpontban):
0:17
„Szaladjon, kifelé, belőlem,
gondoltam, egyetlen!”
A Quimby is, a Csík Zenekar is minimális test- és arcbeszéddel adja elő: hagyják a szöveget és dallamot jelenteni azt, amit jelenthet. Tamás Gábornak elsőként sikerül túllépni ezen a karótnyeltségen. Színpadi játékkal, szóról szóra haladva, nem a szöveg amúgy gyanús, zavaros értelmét, hanem a benne levő szép magyar szavak értelmét véve alapul, sikerül előadni a Mostmúlik-at. Neki adatik meg először visszaadnia a szöveg szavainak elsődleges jelentését, és nem azt, amit valami betépett emberek az vers egészébe beleképzelnek.
Ezzel azoknak a külföldi előadóknak a sorába emelkedik, akik Magyarországon járva elénekeltek magyarul valami népszerű dalt, de nem nagyon tudták, hogy mit énekelnek. Ilyen volt például Freddie Mercury Táwászi szél wízet áraszt-ja, ilyen volt Placido Domingo Hozám, hozám, te mindenem-je. Úgy énekeltek magyarul, hogy ugyan hozzávetőlegesen ismerték, hogy a szöveg mit mesél el, de – helyesen – nem erőltették azt hogy metakommunikációjuk – pofa, ököl, hereszint, általános szemjáték és specifikus szemfelakadás – szinkronban legyen a szöveg tartalmával. Nem is volt szinkronban: a magyarul éneklést apró gesztusnak szánták a budapesti koncertjeiken, a közönség értékelte. Tamás Gábor viszont az első magyar, akinek sikerül a szöveg jelentéseitől eltérő, leegyszerűsítő mimikával, gesztusokkal elénekelni egy magyar dalt, a Mostmúlikat. Persze Freddie Mercury-nak vagy Placido Domingónak könnyű volt: ők nem tudtak magyarul.
Olykor a nehéz előadásban oldódik a görcs, pár sor erejéig, például, amikor ott tart a szövegben, hogy elsuhan felette valami. Ez egy mat hár. Az előadó követi is a szemével, mutatja a kezével:
0:41
Látom, hogy elsuhan
felettem egy mat hár.
A verssor a suhanó mat hárral altató, nyugtató, de innen máris kezdődik az előadás második görcshulláma, több lökéssel, ököllel, és az énekes sorolja, sorolja:
0:51
„Tátongó, szívében, szögesdrót,
csőrében – szalma száll!”
Aztán két görcshullám közötti szünet jön, a kézmozdulat, a fej félre löttyenése megadást, belenyugvást üzen, értekező próza előadására alkalmas arckifejezéssel:
0:58
„Mag hamat rin gatom,
míg ő landol egy – aaal mafán!”
Újabb összehúzódások és tágulások jönnek, fokozódva, főleg a sorok végén, és aztán a csúcs:
1:16
Vágtat, nék, tovább, veledaz éjben!
A zál, mokfol, tos, in, dián – LOVÁÁÁÁN!
Mindenki azt mondja nekem, hogy itt ennél a szónál, hogy „lováááán” van az előadásban a csúcs, figyeljem csak meg, de szerintem több csúcs is van, ez az egyik.
Váltás következik a hangulatban, mert a „konyhakésben” szó szívbenyaló dallama következik: a hatvanas évekbeli táncdalok hangulatában:
1:33
„Egy táltos szív remeg a KONYHAKÉÉSBEN”
Kicsit merenghetünk azon, hogy:
Azóta szüntelen
őt látom mindenhol.
Akkor máris újabb görcsök és felsorolások jönnek, amiknek a csúcsa a „khő pog hol”:
1:59
Meredten! Nézeka! Távolba! Otthonom – KHŐ POG HOL!
Kis pihenő is következik az éneklésben, az előadó bemutatja a gyurcsánytánc lassú, diszkrét változatát (2:25).
A tévé közben megmutat az éppen őt néző sokmillió erdélyi magyarnak egy nemzeti színű szalaggal átkötött celofános virágcsokrot, jelzi, hogy ez bizony akár egy hazafias dal is lehetne. Lehetne Kossuth-nóta is. Lehetne népballada. Lehetne zsoltár. Lehetne ballagási ének. Lehetne induló. Nász- és gyászinduló. Mennyasszony kikérő. Lehetne lánc, lánc, eszterlánc is. Vagy zöldre van a, zöldre van a rácsos kapu is lehetne.
Az andantin gyurcsánytánc után megkapjuk még egyszer azt, hogy:
Vágtat, nék tovább, veledaz – ééééjben!
A zál mok, foltos, ind, ián: LOVÁÁÁÁÁN!
Utána jön újra a koós janisan előadott „konyhakés”, és hamarosan vége.
Mi pedig ráadásnak megmutatunk még két videót. Az egyiken az látszik, hogy miképpen hálálták meg a rajongók illusztrációkkal ezt az előadást. Csak erős idegzetűeknek ajánljuk.
Utána, távolodva a Tamás Gábor-féle változattól, megnézhetjük, hogy miképpen táncolnak az ősi mezőségi változatra (több pár népviseletben táncol, a központi pár női tagja alsószoknyában).
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!