2017. aug. 19. szombatHuba
31°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
magyari.transindex.ro

GRIGÓRÉ NEM IS VOLT GRIGÓRÉ

Kovács-Szabó János István és a besúgó

utolsó frissítés: 15:49 GMT +2, 2013. január 17.

Kovács-Szabó János István egy napon hallotta, hogy a lépcsőházban nagy lárma van: a szomszéd szerkesztő és tanár urat meg akarja verni vagy ölni egy másik, ismeretlen szerkesztő úr.

A szomszéd szerkesztő és tanár úr nem is mert ajtót nyitni az idegen és támadó szerkesztő úr előtt, aki két öklével dörömbölt, úgy, hogy Kovács-Szabó János István ki is ment:

- Miért veri itten aztat az ajtót, ki maga? Szomszéd úr, miért nem engedi be eztet az embert a házba? Kergessem el?

A szomszéd szerkesztő és tanár úr bentről nyöszörögte, hogy ez a másik szerkesztő úr veszekedni akar vele, butaságokat állít róla, régi, elavult dolgokat akar felemlegetni, az egész félreértésből és hálátlanságból fakad.
A dörömbölő szerkesztő úr pedig magyarázta Kovács-Szabónak, aki már félkézzel megfogta őt és felemelte a földről, hogy a benti szerkesztő és tanár úr besúgó volt, tíz álló éven keresztül jelentett róla Zimezum-Recefice Ignác álnéven egy Șurdelean nevű szekus tartótisztnek.

Kovács-Szabó visszatette a földre a kiabáló lépcsőházi vendéget.

- Szomszéd úr, ez az ember aztat állítja itten nekem, hogy maga feljelentette őtet. Ismeri?

Bentről kijött egy vékony nyöszörgés, hogy persze, hogy ismeri, kollegák voltak, jó barátja, minden reggel együtt mentek tíz órára dolgozni a magyar szerkesztőségbe és nehéz szócikkeket szerkesztettek együtt a készülő nagy szótárba, minden délben tizenkettőkor együtt mentek a kocsmába, persze könnyű most idejönni és ítéletet mondani húsz év múlva.

A támadó és dörömbölő szerkesztő úr kérte, hogy nyissa ki, legalább beszéljék meg, le van immár szarva az egész, nem lehet visszacsinálni és jóvátenni, de tudni akarja, hogy miért jelentett róla évekig és miért pont Zimezum-Recefice álnéven, talán kimondottan cinizmusból, vagy hogy van ez?

Kovács-Szabó János István is meg akarta érteni:

- És miért jelentette fel magát? Fekete vágást csinált vagy mi?

A támadó és dörömbölő szerkesztő magyarázta, hogy nem feljelentette, hanem jelentett róla, ami más dolog, megvannak a bizonyítékok Bukarestből, hogy Zimezum fedőnéven besúgó volt, de milyen fekete vágásról van szó?

- Fekete disznóvágást mondok. Aztat közbe nagyon büntették. A malacot a hálószobában kelletett leölni, hogy ne még hallják a szomszédok, és feljelentsék az embert, ha irigyek voltak. Egyetlen vágással kelletett, kérem szépen, elvágni a torkát nekije, és akkor – gátá! – nem még visított! Vagy miért jelentette fel magát a szerkesztő és tanár úr? Ki tetszett hozni valami csubuk munkát egy vállalattól?

Intett a haragos szerkesztő, hogy dehogy, ez a hernyó Zimezum mindent beköpött, amiről neki beszélt reggel tízkor munkába menet, vagy azt, amiről beszélgettek, mialatt a nehéz szócikkeket szerkesztették a készülő nagy szótárba, s azt, amit délben, tizenkettőtől a kocsmában mesélt – például jelentette a szekusnak azt is, hogy ő mondogatta mindenkinek, hogy Mihály Vityázú egy kóborlovag volt.

- Vagy volt olyan is, tetszenek tudni, aki nem még vágta el a nyakát, hanem a fejsze fokával rácsapott a fejire, arra fel egyet jót rándult a disznó az egész testiből, amilyen nagy volt, úgy, és – gátá! – akkor se visított, s közbe jobban lehetett venni a vérit, mintha körbevágja az ember a nyakát, elvégre nem tyúk.

Zimezum kinyöszörgött, hogy nem akart rosszat a volt kollégának, barátnak, de tény, hogy annak idején az nem volt elég óvatos, össze-vissza hőbörgött és, igen, mindenfelé terjesztette, hogy Mihály Vityázú kóborlovag volt, de, amire ő emlékszik, mert ki a fene foglalkozik most ezzel annyi év után, azt is állandóan terjesztette, hogy Dózsa György öccse, Grigóré, nem is volt Grigóré, ahogy ezek állítják, hanem magyar volt.

- Igaz ez, uram? – kérdezte Kovács-Szabó János István.

A panaszos vendég válaszolt, hogy igen, valóban, mert hát tény, uraim, hogy Mihály Vityázú csak egy gazdag kóborlovag volt, és nem egy nagy dicsőséges fejedelem, ahogy ezek állítják, és Grigóré tényleg nem Grigóré, sőt ez a senki, ez a Zimezum azt is leírta a szekusnak, hogy ő arról beszélt annak idején ebédszünetben, hogy bizony Pisti Kovács nem Pisti Kovács, hanem Kovács Pisti és magyar. Őt évekig mellőzték, meghurcolták, beidézték, forgatták, nem volt rendes munkája, hosszú ideig nem közölték a nehéz szócikkeket, amiket ő írt, pedig ő egyedül húszezer nehéz szócikket szerkesztett a készülő nagy szótárba, tengődött, a gyermekek – három kis gyermeke volt akkor – jövője, továbbtanulása, biztonsága kétséges volt, rémálom volt az élet, miközben erről a Zimezumról azt hitte, hogy barátja. És a házkutatások! – például az, amikor bejöttek, egyenesen odamentek a polchoz, ahol a Kossuth Lajos-könyv volt, és elvitték: honnan tudták, hogy hol van? – mert egyenesen odamentek!

Kovács-Szabó János István átölelte az idegen vállát:

- Mint abban a magyar filmben, aminek az volt a címe: A tanú. Ment ez a film a tévében, és mutatták, hogy a pionyérok kelletett, hogy kórusban énekeljenek, hogy ne hallatszódjon ki a házból a fekete vágás visítása. Az én nagyanyámnak is volt egy könyve Kossuth Lajosról, tán még Ferenc Jóska idejiből, hozzánk ezer ember járt, mer’ mindig kelletett valakinek egy kis csubuk munka, a könyv meg ottan volt a tévé alatt a polcon, de nem még érdekelte senkit.

Kovács-Szabó János István ezután engesztelte a szomszédját:

- Jöjjön ki, engedje be a házba, fogják meg egymás kezit, felejtsék el.

A szerkesztő és tanár úr kinyöszörgött, hogy ő dehogy haragszik, hát ő is nagyon jól tudja, ő is egyetért, hogy az nem volt Grigóré, és persze, ő is úgy gondolja, hogy a másik is csak egyfajta kóborlovag volt, nem dicsőséges fejedelem, ahogy ezek állítják, de ezerszer meg lett mondva, hogy az ugrálás nem módszer a kisebbségi harcban: a kisebbségi harcot nem így kell folytatni, hanem úgy, hogy lehetőleg az ellenfél azt ne is vegye észre.

- Nekem is szegény anyámat, amikor epeköve volt nekije – a romlott mákoslaskától kapta meg az epekövet – egy szekus orvos operálta meg. Látta, hogy magyar, és, kérem szépen, a felit a köveknek közbe mind benne hagyta az epéjibe. Mit lehetett csinálni? Ugráltunk volna? Maga is minek még izgatta magát, beszélt össze-vissza, hogy Miháj Vityázú kóborgó lovag volt? Miért nem mondta aztat, mit mások, hogy Mihály Vityázú harcolt a törökökkel, főleg, ha tudta, hogy három gyereke van? Aki befogta a száját, aztat nem bántották: nekem ne mondja senki.

A szomszéd kinyöszörgött újra, hogy a volt kollégának hálásnak kellene lennie, ha ő nem lett volna, ez az ember ki tudja hol lenne, a gyermekei végül mind egyetemet végeztek, el vannak rendezve, ki itthon, ki máshol, ő végülis egyengette az útját, úgy intézte, hogy neki jó legyen, mert mindig háromszor átgondolta, hogy mit ír le róla. És ez nem volt bizony könnyű, mert őt is szorongatták, többet nem tudott tenni érte, a másik meg az égvilágon semmit nem tett magáért: tényleg csak állandóan izgatta magát és járt a szája, s akkor persze.

Kovács-Szabó János István kiegészítette:

- Ült volna a seggin, hogy írja a nehéz szó cikkeket. Ahelyett, hogy lett volna esze, ő közbe mind aztat terjesztette, hogy a másik nem volt Grigóré. Naná, hogy ezek megsértődtek, amikor ahelyett, hogy mondja, hogy harcolt a törökökkel, ő aztat terjesztette, hogy Mihály Vityázú csak tekergett.