ÚR ÍR
Ábécéskönyv a hetvenes évekből
Magyari Tivadar utolsó frissítés: 11:01 GMT +2, 2013. január 9.Rátaláltam a könyvek között az egykori ábécéskönyvemre, először 1970-ben adták ki, ebből tanultunk 1974-ben, amikor elsős voltam, 1979-ig volt forgalomban. Szerintem az egyik legjobb tankönyv volt, de most viccelődni is fogok vele.
A tankönyveket szeptemberben kiosztották, tanév végén meg összegyűjtötték és továbbadták a következő elsős csoportnak. Ha a könyv már több kisiskolás kezén átment és elnyűtték, megmaradhatott utolsó gazdájának. Az enyém nálam ment nyugdíjba, elég viharvert, sárgásbarna lapokkal.
A könyvet Balla Sára és Simon Jolán írta, szerkesztette, Soó Zöld Margit illusztrálta.
Úgy tanítottak olvasni, hogy a szavakban a már ismert betűket kiírták, de a még nem tanult betűk helyébe pontot tettek. Az ábécé tanulását az o betűvel kezdték. A többi, még ismeretlen betű helyett egy-egy pont állt a szavakban:
Az á betűnél még nem sok értelmes szöveg van:
Novellákból, regényekből tudjuk, hogy száz évvel ezelőtt az írni tanuló gyerek egyik első mondata ez volt: "Úr ír." Az a tananyag is tartalmazott társadalmi-politikai mondanivalót: aki tanul, az úr; és persze fordítva, s ez már szociológiai mondanivaló: aki úr, az inkább tanulhat. Az 1970-es ábécéskönyv is tele van politikai és társadalmi mondanivalóval, sőt nagyon változatos témákat érint a kommunista Románia magyarkáinak első olvasókönyve: természet, mindennapi élet, család, haza, közlekedés, mesevilág, egészség, sok-sok gyár, mezőgazdasági termelőszövetkezet és a Párt.
Apó öreg és beteges: már nem jár a mezőre
Az ábécéskönyv egyik jó vonása, hogy a szülők és nagyszülők tiszteletére próbálja nevelni a kis olvasót. A nagyszülők gyakran megjelennek mint idős, tiszteletreméltó személyek, de a nagyapa és a nagyanya majdnem mindig mezőgazdasági jelenségként szerepel az akkori kisiskolás könyvekben. A román nyelvet tanító könyvben is a nagyszülők falun élnek és szövetkezetben dolgoznak. A nagyszülők emellett "vakációs" jelenségek is: őket nyáron lehet meglátogatni falun. Ilyenkor alkalom nyílik arra, hogy segítsünk nekik a termelőszövetkezetben. A könyv munkára is akar nevelni, az erre vonatkozó szövegek a kommunista munkahajsza propagandájának legtöbb vonását hozzák, kezdőknek való és – annyi idő távlatából – suta tőmondatokban.
A szemüveg című olvasmányban a kis unoka olvasni akart, és elvette a nagyapó szemüvegét, mert azt hitte, hogy a szemüveg a titka az olvasásnak. Az olvasmány nem mulasztja el, hogy emlékeztessen, hogy nagyapó mezőgazdasági és rurális jelenség, mert így kezdődik: "Apó öreg és beteges. Már nem jár a mezőre." Néhány oldallal hátrább arról olvasunk, hogy egy faluban egy nagymama él segítőkész unokájával. Látástól vakulásig dolgozik. Aztán megöregszik. Az unoka megnő. Most már ő dolgozik látástól vakulásig, és ez így van jól, ettől kell neki boldognak lennie.
Gyuri apja munkás
A szülők viszont ipari jelenségek: mindig példásan gondoskodnak a kisiskolás gyerekekről, de a néhány soros, egyszerű szövegű olvasnivalóban nagyon hamar kiderül, hogy a szülők gyárban dolgoznak és legalább egyikük élmunkás: "Édesapa és édesanya a mi szüleink. Sokat fáradoznak, dolgoznak értünk. Korán mennek munkába. Édesanya a szövőgyár élmunkásnője, édesapa építőmester."
Egész oldal szól a csodálatos gyógyszergyárról, a gy betű kapcsán:
Gerő mozgatja a gép kerekét. Gizi olajozza
Az akkori olvasmányokban, de ifjúsági filmekben, tévéműsorokban is gyakran szerepelnek az ipari termelést fantasztikus felfedezésekkel, találmányokkal és újításokkal előrelendítő gyerekek, serdülők. A Declarație de dragoste (Szerelmi vallomás) című ifjúsági filmben (1985) – ami a híresebb Liceenii (Középiskolások) elődje – egy mellékmozzanatból kiderül, hogy a főszereplő, a hősszerelmes középiskolás fiú újító technikai ötletei alapján dolgoznak a vén szakik is egy egész építőtelepen, ezért hálásak is a kamasz kölyöknek.
Az alábbi könyvoldalon látható olvasmánnyal a g betűt lehetett gyakorolni, és nem nagyon derül ki, hogy az elsős-másodikos gyermekek miképpen kerültek az üzembe, mióta vannak ott, de nyilván rég, hiszen tekintélyes szaktudásuk van. Arra vigyáznak a könyv szerzői, hogy a fizikai munkások sorából a lányok se maradjanak ki:
Az akkori tankönyvekből az látszik, hogy a hivatalos propaganda csinálói meg voltak győződve, hogy ha pusztán a kétkezi munka gyönyöréről szólnak a gyermekeknek, akkor azok, ha megnőnek, hallani sem akarnak arról, hogy orvosok, tanárok, jogászok, papok, hivatalnokok legyenek. Évek múlva ugyanezek a gyermekek tolongtak az elméleti középiskolák felvételijén, aztán az egyetemi felvételiken is. Igaz, volt egy elég széles lakossági réteg is, amiben a mesterség-tanulás normája élt, de ez családi hatás volt: az a meggyőződés, hogy egy jól jövedelmező, stabil mesterséget kell tanulni, szakiskolát végezni, például autószerelést, autóbádogosságot, villanyszerelést, cipészetet stb. De a rendszer hivatalos propagandája elég bárgyú módon agitált a kétkezi munka mellett: a meló szép, és kész.
Pedig egy ilyen szöveg hatékonyabb propaganda lehetett volna az ábécéskönyvben:
"Új gép érkezett az üzembe, ezzel könnyebben és tisztábban lehet dolgozni. Ernő, a mester nézegeti és próbálgatja. Ő örül, hogy nem lesz többé nyakig olajos, alig kell erőt kifejtenie. Ő rengeteget keres, annak felét karamella cukorkára költi, olyanra, amit papírral együtt kell elrágni, mert nem lehet kibontani. Tanítja a tanulókat. Gábor, ha nagy lesz, érteni fog ezekhez a gépekhez, de egyelőre nem nyúlhat hozzá, mert a tojáshéj a fenekén van még. Mindig lesz munkája, könnyű lesz a munka, a gyári szerszámokat jól fel tudja használni saját céljaira is, a nyersanyagból haza is lehet vinni, otthoni szükségletre, Gizinek, a feleségének. Csinálhat a gyárban szánkót. És kovácsoltvas virágtartót. Gizi is. A kapus bácsi a gyár kapujában mosolyog nekik, amikor kihozzák a szánkót. Gerő is, Gizi is mosolyog."
A Párt tanít ezernyi tanteremben
Odament a Párt szeptember 15-én reggel fél nyolckor az elsőshöz, és azt mondta neki: "Huhh, figyelj rám és ne félj: én vagyok a Párt. Neked adom a könyvet." Aztán a Párt a tanév végén megjelent. "Huhuhu! Jöttem a könyvért."
Kányádi Sándor így írt erről az ábécéskönyvben a 120. oldalon, ami az év vége felé került sorra, amikor már minden betűt ismertünk:
A könyv szerkesztői, Balla Sára vagy Simon Jolán összefutottak Kányádival az utcán:
- Sándor, írjál valami verset a készülő ábécéskönyvbe. Amiről te akarsz, Sándor, te tudod ezt jobban. Valamit, amibe ezek nem tudnak belekötni..
Meglátták, hogy három személy közeleg karonfogva, hirtelen elhallgattak:
- Vigyázzatok, beszéljünk másról, mert itt jön karonfogva Szőcs István, Veress Zoltán és Szisz.
Létay Lajos pedig úgy tudta, hogy bennünket nem a tanító néni, hanem a párt tanít írni. Ezúttal kicsi p-vel. Egyszerre tanít írni a párt mindenkit, ezernyi tanteremben. Ez meg is ihlette a költőt:
Érmet lát Emil
A könyv gyakori szereplői a vidám pionírok. Elég gyakran semmittevés, amit tesznek, de mindig fantasztikus lények. Például vonulnak, és mindig előre vonulnak:
Aki szebben vonul mindig előre, azt ki is tüntetik, és az érmet lát:
Ezek a gyermekek csodálatos országban élnek:
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!