MAJOMSZABÁSÚ EMBER
Evolucionista világvége
Magyari Tivadar utolsó frissítés: 09:58 GMT +2, 2012. december 12.A világvége nem hirtelen következik be, hanem fokozatosan, észre se vesszük. Lehet, hogy nem vallásos, hanem világi világvége lesz: evolucionista – inkább: devolucionista.
A világelejére sem emlékszünk: a világvégét sem fogjuk érteni, mert ebben a devolúciós változatban először szépen, fokozatosan visszafejlődünk majommá, és utána nem lesz, akit érdekeljen a világ eleje és vége.
Ma van egy balkezünk és egy jobbkezünk. Ha visszamegyünk majomba, vigaszul lesz majd négy jobbkezünk. Kezdetnek abbahagyjuk a nagyon bonyolult ipari munkát, és szépen fejlődünk visszafelé az eszközeinkkel: vaskorszak, cink korszak, majd a bronzkor, a csiszolt kőkor, végül a pattintott, legvégül pedig maga a pattintatlan kőrkorszak.
Újrakezdjük a gyűjtögető életmódot. Ma mindenfélét gyűjtögetünk, például tarka papírszalvétát és bélyeget, de akkor újra gyökereket, gumókat, magvakat, gilisztákat és rozmaringot fogunk gyűjtögetni. Egy ideig, mert a visszafejlődés egy további fokán ezeket sem gyűjtjük: megesszük helyben, rémülten, nehogy a szomszéd majomszabású ember átugorjon a mi fánkra és megegye előlünk. Csak a nősténynek adunk belőle: igen! - a nőstény örök.
A háziállatokat sorra elvadítjuk magunk mellől, lefokozzuk őket vadállattá. Visszafelé haladunk, először a struccot vadítjuk vissza, amit utoljára ejtettünk rabul, mert az úgyis nagy hülyeség volt; aztán a kecskét: fájó szívvel, miután tízezer évekig ettük húsát, ittuk a tejét és szexuálisan molesztáltuk szegényt. A legvégén elmarjuk magunk mellől a kutyát, de ahogy magunkat ismerem, inkább bottal agyonütjük – a nőstény megfőzi – és megetetjük a Bodrit valami más törzsből való vacsoravendéggel.
Abbahagyjuk a magvak ültetését és végre elmarad a kapálás. Lassan elfelejtjük magukat a magvakat is, ez lesz a legszomorúbb. Először a búzamag, aztán a zabmag, cseresznyemag meg meggymag, legutoljára a kendermag.
Eltüzeljük a papírokat, a könyveket is, már nem fog fájni. Utána lassan elfelejtjük a tüzet, nem fogjuk tudni megőrizni, újat már nem leszünk képesek gyújtani azzal négy jobbkezünkkel, féleszünkkel (az agyunk összeugrik, hogy legyen hely a fejünkön egyre nagyobb álcsontunknak), s ami papír s könyv maradt eltüzeletlenül: megesszük. Ez a rostgazdag táplálkozás érdekes biokémiai fordulatokhoz vezet a majomszabású ember szervezetében, továbbsegíti az agyfelesleg lebomlását.
Testünk átalakul. Kezd közeledni a két szemünk egymáshoz, valamint guvadni. Szakállunk határa közelebb jön az egyre tömpébb orrunkhoz, és az eddig meg nem érdemelt, a majomvilágban kiemelkedő hímvessző méretünk visszaáll a mai orángutánénak a szintjére, ami legfennebb négy és fél centi, de az akkor nekünk bőven elég lesz, nem is fogjuk tudni mérni, mert addigra elfelejtjük a collstokot. A nőstényeknek sem lesz sokkal jobb, nekik ismét abszolút kuss lesz. Ma, tudniillik, nekik mindössze relatív kuss van.
Így kinézve lassan visszasomfordálunk a barlangba, mi és a nőstények, és maradék eszünkkel a végén még három tehenet felrajzolunk – a nősténynek imponálva – a barlang falára: egy fehéret, egy feketét és egy tarkát.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!