HATÁRON TÚLI CIBERE
Magyar-magyar tárgyalások
Magyari Tivadar utolsó frissítés: 13:03 GMT +2, 2012. november 21.Érthetetlen, hogy nem a bukaresti román rádiót, hanem a budapesti rádiót hallgatjátok, és mindig onnan várjátok az időjárást. Meg a Dunatévét nézitek! – így tiszta hülyén fogtok meghalni!
Mielőtt megérkezett volna, valamelyik közös projekt kapcsán, az üzleti vendég, vettem a két legfontosabb munkaeszközöm, a laptopom és a nyakkendőm, s kérdeztem ettől a tanácsadó kollégától:
- Ez most melyik fajta lesz, Marci, a kommunistázós vagy a fasisztázós?
Telegdi Marci: titkos kommunikációs szakértő és jobbkéz.
Felelte nekem, hogy ez a budapesti vendég most olyan lesz, hogy valószínű kommunistázni fog, valamint kezdetben finoman, áthallásokkal zsidózni, később már élesben, bármilyen téma is lenne a munkaebéd alatt: a foci, a nők, az időjárás vagy a köménymag.
- Erre én miket mondjak neki? – kérdeztem a kommunikációs szakértőt és jobbkezet. A találkozók bájcsevegős részét sosem szerettem.
- Nagyon röviden, Tihamér! Csak indulatszókat, maximum alanyokat, állítmány nélkül. Az állítmány veszélyes, értelmezhető – mondta Telegdi Marci, és ő is, a többi munkatárs is magyarázta, hogy azok ott Pesten váltogatják egymást, egyikkel sem kell részletekbe belemenni, mert hol ez egyik, hol a másik kerül a polcra, és ha nem szeretnek minket, elzárják a csapokat, az a kevés cibere sem fog jönni onnan, amit nekünk szántak.
Jött is a vendég, hogy beszéljük meg a határokon átfolyó cibere dolgait, és azonnal megkérdezte:
- Nálatok mi a helyzet? Még bírjátok?
- Jajajaj – mondtam – Hujujuj! Ti?
- Nálunk most szabályos keresztényüldözés van.
- Jajajaj. Hujujuj.
Valahogy elment, többet nem hívtuk, de jött magától, mondta, hogy neki itt vannak a hegyei, és hogy mi mind bolondok vagyunk plusz gyávák, mert egy órával előbbre van az óránk, pedig nekünk a magyar időre kellene állítanunk csakazértis, egy perccel se későbbre.
- Ha egymás között beszéltek, azt mondjátok, hogy kilenc óra van. Ha arra jön egy oláh, neki mondjátok azt, ha persze gyáván féltitek az állásotokat és pozíciótokat, hogy tíz óra van.
- Nem elég nekünk, uram, hogy Kolozsváron az Avram Iancu utca magyar neve Petőfi Sándor utca, viszont a Petőfi Sándor utca magyar neve Dohány utca?
Így beszélgettünk, a vendég közben zsidózott, oláhozott, rácozott, tótozott és kávézott. Kimentem, szóltam a kapusnak:
- Gyuri bácsi, fent a nyolcadik emeletem az irodámban ül egy budapesti, már arról megismeri, ahogyan kávézik, menjen fel, és eressze ki az ablakon.
Úgy ért földet, hogy mi kellett eltemessük a házsongárdi temetőben, a költségeket kohéziós alapokból fedeztük.
Aztán Telegdi Marci jelentette, hogy újabb budapesti érkezik, a T-113-as témaszámú projekt kapcsán, ami azokról a határon átnyúló csövekről szólt, melyen a transznacionális cibere fog áramlani. Hosszas internetezés után a titkos kommunikációs szakértőm jelentette ezt is:
- Vigyázz, főnök, mert ez a másik fajta! Ezzel is „keveset és jót”, lehetőleg semmi állítmány!
A vendég jött és panaszkodott, hogy nehéz volt az út, óriási forgalom, valami bazi nagy templomi csődület lesz hegyek között, oda megy mindenki, egy csomó babonás, retkes, elmaradt fazon, valamit kéne csinálni a hülyeség ellen.
- Jajajaj: csíksomlyói búcsú! – mondtam neki minden állítmány nélkül.
Kevesellte a románokat mellőlünk, feltűnt neki, hogy nagyon el vagyunk különülve tőlük, nálam a irodában csak négyet látott, a konyhában csak hét román volt, a spájzban pedig mindössze nyolc románt talált, abból is kettő még orosz volt.
- Hogy tudtok ilyen kevés román mellett élni? És érthetetlen, hogy nem a bukaresti román rádiót, hanem a budapesti rádiót hallgatjátok, és mindig onnan várjátok az időjárást. Meg a Dunatévét nézitek! – így tiszta hülyén fogtok meghalni!
Éppen keresni akartam egy neki való híg magyarázatot ezekre az állapotokra, de a munkatársak a háttérből ijedten jeleztek nekem, hogy lehetőleg csak indulatszók, semmi állítmány. Telegdi Marci a vendég háta mögött a képzeletbeli csapokat csavargatta a kezével a levegőben, mutatta, hogy odatúl, ha valaki megharagszik, el tudják zárni, és akkor az a kevés cibere sem jön át nekünk.
Ezért ennyit mondtam a tévé meg a rádió kapcsán:
- Jajajaj. Hujujuj.
Még kétszer lehülyézte a csíksomlyóiakat, akkor kacsintottam Gyuri bácsinak, aki már készenlétben várt, és őt is leengedtük a nyolcadik emeletről.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!