MONDGYADSZÉPEN
A kakas, a párduc meg a dinó
Magyari Tivadar utolsó frissítés: 13:56 GMT +2, 2012. november 14.Behozzák a kávét, és utána - de lehet, hogy még előtte - ki szokták engedni a szoba közepére a kis patrikot vagy a kis nikolettet, és kezdődik a mongyadszépen.
- Mondjad szépen a verset, azt, amibe’ a nyuszika és a kicsi dinó van.
Ilyenkor a jancsikák vagy a nikolettek, főleg ha még kisebb egyedek, összehúzzák magukat, állnak a szoba közepén olyan arccal, mintha bekakáltak volna. Ráadásul a vendégek elkezdenek ijesztően ordibálni, hogy juj, juj, juj! – hogy halljuk, halljuk, halljuk! – valami nagy dolog lehet velük: ejsze, be fognak ők is kakálni.
Előfordul, hogy hirtelen összekapnak a vendégek, mert valaki nem figyel a kis példány produkciójára. Általában a nővendégek marnak bele a hímvendégekbe – mindegyiknek megvan a sajátja, akibe bátran bele tud marni –, mert a hímvendégek nem figyelnek oda, hangosan beszélnek: rég nem találkoztak, kezükben pohár, és magából a büdös életből vett történeteket újságolnak egymásnak.
- Tartsad a pofádat mostan egy kicsit, János, mer’ a gyerek mondja a verset, nem hallod?
Néha maguk a háziak is, akik a türkizkék patrikokat és a neonrózsaszín nikoletteket nevelik, vitatkoznak azon, hogy most mi lenne a jobb:
- Ne a nyuszikásat mondja, mert az túl rövid, hanem aztat a gólyásat, amiben szintén van egy dinó.
- Mondjad szépen! Na: gólya, gólya, gólya…
Végre beindul a középre állított kis példány; ha nem, akkor egy kicsit meg kell rángatni a karját. Attól a feje is, a szája is elmozdul valamerre, egyet úgy nyekken a nyaka, már mosolyog, és elhangzik:
Goa, goa, hebe, gebe:
joka, fajkas meg a madáj!
Erre mindig ez jön:
- Hangosabban, hangosabban! Tátsad ki a kicsi szájadat, ügyesen!
És szokott lenni ilyenkor a háziak között egy szolgálatos vénasszony, aki nyomban, különleges hangsúllyal, szenzációsan tolmácsolja a verset azoknak vendégeknek, akik nem értették:
- „Róka, farkas meg a madár!” Igen! Na most mondd meg! Hát ne egyed meg?
A vendégek tapsikolnak.
- Jó, akkor mostan a másikat! Aztat, amelyikbe’ a kakas van, a párduc és a dinó. Vagy aztat, amelyikbe’ elszakadt a kabát és elaludt, és a végin van egy tűzoltó, egy katona, és egy juhász tereli a vadmarhákat.
- Vigyázzál, nehogy aztat a pinásat kezdje mondani, amit a hülye keresztapja tanított neki!
Ilyenkor automatikusan azonnal el is szokott kezdődni a pinás vers, szép hangosan, nagyra kitátott szájjal.
- Ne eztet, ne eztet! Az angol verset mondjad, a cicával, hogy puszi-puszi-puszikett, és figurázzál hozzá a kicsi kezeddel szépen, mint a dinó a rajzfilmbe’, közbe mutasd meg szépen a lábaddal, hogy táncolsz népi táncot!
- Legyetek csendbe’, mert nem halljuk! János, tartsad aztat a nagy pofád, mert egész nap úgyis a te pofád hallatszik! Nem látod, hogy a gyerek mondja a verset és táncol; rajzol, zongorázik, vitorlás űrhajót modellez, balettez, szájharmonikázik és lemegy hídba, tisztára magától?
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!