2017. október 24. keddSalamon
10°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
magyari.transindex.ro

ANDRÁS BÁTYJA, NE IGYON!

Történet emberről és asszonyról

utolsó frissítés: 20:37 GMT +2, 2012. november 8.

Naponta ezen a csűn megfújam a kápasztalét a jó pálinkás szájammal, hogy keveredjen a lé. Az a jó szeszes lehelet tartja egészségesen a kápasztát, fiam.

András bátyjának az apja részeges volt, kötekedős, ezért fiával az a nem is olyan ritka szocializációs csoda történt, hogy megutálta és nem tanulta el a tőle a mértéktelen ivást. Legénykora óta napi pálinkaadagja három kis pohárnyi volt, ha éppen ivott. A legénykora rég volt: ötven évvel ezelőtt.

Annak idején, leszerelés után, készült Annát – a későbbi Anna nénit – elvenni, csak arra várt, hogy megkapja a navétázós gyári munkahelyet bent Vásárhelyen, és álmodozott, hogy milyen lesz, ha végre neki is lesz családja. Sok álmodozása között azt is elképzelte, hogy milyen lehet, amint jó adag pálinka megivása után az asszony őt valahonnan hazaviszi, ő meg rátámaszkodik, Anna szidja, a többiek látják ezt, Anna még odaszól nekik:

- Na, haza kell vigyem az uram, megyek, szervusztok! Gyere, András, gyere, gyere!

András elégedetten gondolt az igazi férjre, akit ilyenkor hazavisznek. És lefektetik a szép paplanos ágyba. De aztán arra is gondolt, hogy ennek van egy akadálya: ő helyi mérce szerint alig-alig iszik, nem is kíván többet.

*

Amikor először jártam náluk, András bátyja kezet nyújtott, örült, hogy megismerhetett, azzal kezdte, hogy szerinte van Isten, és azzal folytatta, hogy igyunk pálinkát, a néni már hozta is ki az udvarra a poharakat, és szólt András bátyjának, erélyesen, mégis valami nyugodt, majdnem unott arccal:

- Te, András, te ne igyál már!

- Jó, jó, jó – mondta András bátyja feleselős hangon, de büszke mosollyal, mint aki megengedheti magának, hogy elengedje a füle mellett az örökös neigyált. A Mezőségen a Neigyál férfi becenév. A Mezőségen, a Székelyföldön, a Nyárádmentén, a Dunántúlon, Tiszántúlon és az Óperenciás tengeren is túl.

Ittunk egyetlen gyűszűnyi pohárral, közben a néni jött, ment az udvaron, oda-oda szólt, hogy András bátyja ne igyon:

- András, te már megin csak iszal!

Aztán hívott az öreg, hogy nézzem meg a hordós káposztáját a pincében, amire büszke volt, fogott két vizes poharat a káposztalének (és vitte a két pálinkás poharat is), mesélte, hogy tettek közé egy kis piros káposztát, hogy rózsaszínű legyen a leve.

A néni utánunk kiáltott, megint szigorúan, de most is azzal az érdekes, nyugodt mosollyal:

- Jó, jó! Ismerem ottan a járást: ne hagyjad az öreget, hogy igyan a pincében!

Az öreg büszkén kihúzta magát, mintha az asszony megdicsérte volna. Odalent kitöltött egy-egy pohár káposztalevet és egy-egy pohár pálinkát. A hordóból vastag gumicső vége lógott ki.

- Naponta ezen a csűn megfújam a kápasztalét a jó pálinkás szájammal, hogy keveredjen a lé. Az a jó szeszes lehelet tartja egészségesen a kápasztát, fiam.

Fentről lekiáltott a néni:

- Az a jó szeszes leheletű malamkű csapna le tégedet!

András bátyja elégedetten nézett felfelé a lépcsőn, amerről az átok jött, mintha újabb dicséretet kapott volna.

*

Azt még akkor nem tudtam, hogy a néninek megmondta volt az anyja, amikor ezelőtt ötven évvel mennyasszonynak öltöztette:

- Anna, soha nem szóld meg az uradat másak előtt, hogy viselkedjen! Főleg ne mondjad másak előtt, hogy ne igyan! Aztat a férfiak nem szeretik, én csak egyszer szóltam az apádnak, aztán jól megkaptam a magamét.

Anna sokáig nem is szólt, főleg ivásért, de nem is kellett volna, mert András bátyja nem itta túl a napi adagját, ami három kis pohár volt. Most is csak nekem töltötte ki a negyediket, magának meg rózsaszín káposztalevet:

- Nekem már megvan a mai adagam.

A néni azóta szólt az ivásért, a napi adagtól függetlenül, mikor egyszer, rég, még fiatal házasként egy lakodalomban voltak. Nagy (Gólyatökű) Sándor (a Fütyülős Nagy Jánosé) fia nősült, az ifj. Nagy (Giliszta) Sándor. Ez volt az első, hogy András bátyja asszonnyal, fiatal férjként, párban ment ilyen eseményre, és erre büszke volt.

Ültek, ettek, ittak, énekeltek, és András akkorra még alig ivott egy keveset, amikor odasúgta a szeretett feleségének:

- Anna, én még iszak egyet.

- Jó, András.

- Anna, de te mondjad, hogy ne igyak többet.

- Igyál, ha jól esik, fiam.

- Mondjad te is, hogy ne igyak.

- Jó, na. Ne igyál, András!

- Hangasabban, Anna, te!

- Ne igyál, András, te!

- Haragasan, te!

- A nyavalya rágná ki még a belit is annak, aki kitalálta aztat a pálinkát: ne igyál András!

Sokan hallották. Arrább egy öregasszony is észbe kapott és mondta a maga emberének:

- Maga se igyan többet ebben az órában, hallja!

Az addig is, azután is józan életű András büszkén húzta ki magát, és mondta az asszonynak jó hangosan ő is, ahogy tanulta az apjától:

- Jól van na, jól van na, jól van!
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!