MINDENNAPI KI KICSODA
Magyar család költözik
Magyari Tivadar utolsó frissítés: 14:26 GMT +2, 2012. október 17.Még lakik itt a blokkban egy titokzatos alak, Tihamér! Egy negyvenkétéves szőke gépészmérnök, a szikragyárban dolgozik mint minőségi ellenőr, ezerötöt megkeres, visszatérő fitymaszűkülettel szokták műteni.
A régi tömbházban a lakást szintén egy magyar asszonytól béreltük. A férje fiatalon meghalt volt, és ő kisebb lakásba költözött, hát azt a nagyobbikat kiadta nekünk. Nem tudjuk miben halt meg, azt se, hogy mivel foglalkozott a férj. Mindenesetre román volt. Ott laktunk négy évig. Most viszont újra férjhez ment, szintén egy románhoz, és visszaköltözött a lakásba. Úgyhogy nekünk el kellett onnan jönni.
Pedig az is egy csendes környék volt, inkább román környék. Az asszony visszaköltözött az új román férjével. Sőt behozták a román faluról az új anyóst is, aki ráadásul magyar, és két hézag van a bal epéjén, mind a kettő krónikus hézag. Állandó gondozásra szorul. Az ilyen kéthézagos hándikapáltnak számít. Kap is valami segélyt a román államtól. Kerestek neki egy magyar orvost és egy magyar gyógyszerészt, akiket meg is kérdeztek a kockázatokról és a mellékhatásoktól.
Itt az új helyen a szomszédok csendes emberek. Nyolc magyar család van, a többi hét román. Ezt Manyi néni számolta ki nekünk, az egyik új szomszédunk, akivel az asszony és a gyerekek máris összebarátkoztak: kedves magyar néni.
- Illetve még lakik itt a blokkban egy titokzatos alak, Tihamér! – mondta nekem Manyi néni – Egy negyvenkétéves szőke gépészmérnök, a szikragyárban dolgozik mint minőségi ellenőr, ezerötöt megkeres, kék dízelmotoros Skodával jár, visszatérő fitymaszűkülettel szokták műteni, de közelebbről senki nem tud róla semmit: se azt, hogy magyar, se azt, hogy román.
A közelben van magyar óvoda és magyar iskola is, a környéken tart fenn rendelőt egy híres szülésznő – ráadásul magyar! – ez azért fontos, mert még egy gyereket szeretnénk itt megtervezni.
Persze nem ment minden simán beköltözéskor, a hőközpont – magyar gyártmány – nem akart beindulni. Sikerült kihívni a szervizelő céget (ami szintén magyar cég). Szerencsére a házmester adott egy román telefonszámot.
Hívtuk a telefonon a szervizelő céget: hát egy román nő vette fel. De elég kedves volt, ki is jött egy hét múlva két szerelő: egy román és egy magyar, valamint három mérnök, abból kettő ráadásul magyar volt, a harmadik román, de kedves ember. A magyar szerelő meglazította a csavarokat, a román szétszedte a csöveket, valamit kapirgáltak ott, a mérnökök felírták az egészet románul egy nagy füzetbe, és kész volt.
Még aznap énekelve becsengetett a román pap házat szentelni, de amikor meglátta, hogy magyarok vagyunk, bocsánatot kért, és énekelve továbbment a román szomszédba.
Kiutalták a garázsunkat is. Azelőtt egy román garázs volt, mostantól két évig a mi béreljük a várostól, a kérvényt már rég leadtam. Erről egy titokzatos kedves hangú személy értesített telefonon a polgármesteri hivatalból, akiről, amikor odamentem, kiderült, hogy magyar és – talán – nő. A ház előtt van egy sor garázs, benne egymás mellett az autók. A miénktől jobbra egy fehér kocsi áll, balra egy barna, mind a kettő románoké.
Az egyiknek magyar az anyósa, a gyerekek viszont az apjukra hasonlítanak, mind románok lettek, de nincs velük baj. Ezt a postástól tudtam meg, akivel megismerkedtem és elbeszélgettem a garázs előtt. Kiderült róla, hogy nyárádnadrágfalvi magyar ember. Mondtam neki, hogy ahol eddig laktam, ott román postás volt, de elég rendes fickó. Vajon nem ismeri, arra az esetre, ha a régi címre érkezne még levelem, tőle vegye át, hozza ide ki nekem? Kérdezte a nevét, de én nem tudtam megmondani. Persze sok postás van, nem ismerhetik egymást mind.
- Tényleg, hány postás van összesen most a városban?
- Hát, fene tudja, Tihamér, de tessék összeadni: száznegyven magyar és száznegyvenegy román.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!