2017. június 27. keddLászló
16°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
magyari.transindex.ro

SZÍNES FELTÁMADÁS

A brit tudósok mondták Mózsi apónak, hogy üljön le

utolsó frissítés: 14:02 GMT +2, 2012. szeptember 18.

Megérkeztek a brit tudósok Kolozsvárra, vártuk őket este a szamosfalvi repülőtéren, adtunk nekik mákoslaskát és dióslaskát vacsorára, másnap kellett nekifognunk egy közös kutatásnak.

A brit tudósok azért jöttek, hogy húsz éve meghalt, de most kis időre feltámasztott emberek reakcióit elemezzék ki: hogyan élik meg azt a sok változást, ami temetésük óta történt ezen a világon.

Ez az egyik brit marketinges módszer. A brit tudósok eleve nagyon sok hipotézist hoztak magukkal a szamosfalvi repülőtérre. Találgattuk a mákoslaska közben, így a kutatás előestéjén, hogy milyen érdekes reakciókra számíthatunk: mit fog szólni a feltámadt Rózsa bácsi vagy – például – a néhai Czédula néni a mai forgalomhoz, a rengeteg kocsihoz, a nagy bevásárló központokhoz, az internethez, a mobilhoz, a GPS-hez.

A brit tudósoknak volt már tapasztalatuk ilyen húsz éve holt alanyokkal:

- Van, akit ilyenkor letaglóz a multiplex mozi, rémülten kapja le a fejét a lézerkard előtt a háromdimenziós film nézése közben – hehehe! – van, aki egyszerűen az új villamos sebességétől szarik be – mondták nekünk, kezdő tudósoknak.

A dióslaska alatt megnéztük kivetítőn a feltámasztanivaló alanyok képeit, értékeltük egykori életük helyzeteit, mindenféle koncepciós ábrát rajzoltunk a falra, ezeket összekötöttük mindenféle nyilakkal. Megtudtuk, hogy a kutatási módszer a következő: másnap reggeltől estig vezetik ide-oda a városban a feltámasztott alanyokat; ezután este egy élménybeszámoló csoportbeszélgetésen hangfelvétel készül – amennyiben szegények nem lesznek teljesen bedilizve a sok új élménytől.

Másnap este:

- Na mi az, ami legelőször feltűnt a mai világból? – kérdezték az élménybeszámoló elején a fáradt feltámadottaktól, akiknek főleg izomlázuk volt, de nem lehettek beszarva az új villamos sebességétől: nem volt új villamos.

Néztek az öregek, néztek, aztán a néhai Rózsa bácsi izgatottan nyújtotta fel a kezét, felállt:

- Nincs annyi légy! Az én időmben rengeteg légy volt. Az egész mindenség tele volt akkor sok dög léggyel!

A hajdani öregek felbátorodtak:

- Ma már pirosak a helikopterek! – kiáltotta boldogan a megboldogult Czédula néni.

A brit és helyi tudósok bosszankodtak, hogy nono, miféle helikopterek, ma csak egy volt látható az égen, tényleg piros volt, mentőhelikopter, olyan akár régebb is lehetett, és nehogy általánosítsunk ennyiből. De pedagogikusan belekapaszkodtak a témába:

- Na, igen: a színek, a színek! Azokhoz mit tetszenek szólni? Mennyi új szín van manapság, igaz?

Mózsi apó jelezte, hogy látott ma valahol egy narancssárga pingpong labdát, és hogy miért van ez, azelőtt a pingpong labda fehér volt.

Mást nem láttak? Hát az óriásplakátok, az óriáskivetítők, nagy lufik és az óriáskirakatok színei? A feltámadottak csak pislogtak, hogy: hol, hol? – s a brit tudósok bosszankodtak:

- Hol, hol, hol! Hát a falakon, az utakon, a kerítéseken, a fákon, a hegyek oldalán, a felhők alján!

A néhai Padlizsán úr – igazi két világháború közötti román úr – felállt és tört magyarsággal elmondta, hogy örülne, ha kiderülne, hogy még most is lehet kapni fekete medvecukrot, igazi medvéből. Czédula néni közbekiáltott, hogy ő mintha látott volna ma friss medvecukrot egy óriáskirakatban, fiatal fekete medvéből.

Padlizsán úr, a néhai román a Házsongárdi temetőben tanult meg magyarul, mert ott a magyarok többségben voltak. Az alanyok nevettek, tapsikoltak ezen a medvés témán, mi pedig, főleg a brit tudósok, mérgesek voltunk: nehezen indult, félrejárt a kiértékelő beszélgetés; nagyon sokba került a feltámadás, és a feltámadtak, az eddigiek alapján, egész nap hülyeségeket láttak.

- Nem tetszettek kicsit szédülni az új digitális vásárcsarnokban? Mit vettek észre?

A megboldogultak élénken mozogtak, a téma kapós volt:

- Nagyon megdrágult azóta a medvehagyma...

- Az apahidai retek viszont olcsóbb. És, láttátok, már nyílik a lila levendula, árulják csokorban a roma cigánynék, szekrénybe tenni a kávébarna molylepke ellen! Láttátok: kékre festették az asztalok lábát, hátra költözött a közvécé, rózsaszín a csempe?

- Az a kávébarna molylepke, amelyik pöttyös? – kérdezte Rózsa bácsi.

A brit tudósok próbálták visszahozni őket az eredeti témákhoz:

- Emberek! Látta valaki például a mobiltelefonokat?

Nem. Mi az? Nálad van, csenget, beszélhetsz, akárhol vagy. Zsebre vágod. Vagy szorongatod a markodban egész nap. Senki nem látta? Mózsi apó felállt és szólt, hogy ő látott valami telefont, de mire odament, letették a kagylót. A brit tudósok mondták Mózsi apónak, hogy üljön le, és nem mertek többet kérdezni tőle.

- Senki nem vett észre okostelefont valakinél? Nem látták, hogy mindenkinek versenybiciklije van ma már, annak is, aki nem versenyez? Úristen, ennyire nem figyeltek?! Aki először mond valami értékelhetőt, kap egy lilatehenes csokit.

Néhai Nonóka mama annyit értett az egészből, hogy „csoki” és azonnal felnyújtotta a kezét:

- Én is láttam ma egy narancssárga pingpong labdát. Azelőtt a pingpong labda fehér volt. Nekem ne mondja senki!

- És a lapostévé! Ahhoz mit tetszenek szólni?

Könyörögtünk, hogy emlékezzenek vissza: ma kétszer is arra vezették őket egy nagy boltban, ahol lapostévék vannak, sok, sok. És voltunk látogatóban olyan mai családnál, ahol volt egy apa, egy anya, egy gyerek és három lapostévé.

Nem, a lapostévékre egyikük sem emlékezett, de Nonóka mama ekkor megkérdezte:

- Tényleg: megy még az „Isaura”? Sikerült azóta felszabadítani a rabszolgalányt és férjhez adni?

Mózsi apó meg se várta, hogy Nonóka mama választ kapjon, közbevágott, hogy megkérdezze: kinek áll az érdekében, hogy mostanában olyan rikító sárga legyen a teniszlabda?

Aztán valaki kinyögte, hogy feltűnt neki valami, ami azelőtt nem volt: a külvárosban, a tömbházak között rengeteg a kék és vörös szilva, a piros alma, a sárga körte a fán – miért nem szedi le senki, máskor már zölden letarolták a kölykök, igen, felmásztak, megették, istenem, jöttek a felnőttek, kergették őket, futás, visítottak az örömtől, koszosan jöttek haza, kádba parancsoltuk őket, aztán vacsorára apahidai retket és medvehagymát ettünk rágható krémsajttal:

- Tényleg: hol vannak a gyerekek?!

A brit tudósok őrjöngeni tudtak volna, ha a kutatási etika ezt engedné. Könyörgő szóval mondták a feltámadottaknak, hogy: hát nem láttak gyereket? Hát annak a családnak is, akinél példának okáért jártunk, volt egy gyereke, pedig ott már három lapostévé is volt a házban! Egyik brit tudós kifakadt, hogy kit érdekel az most, hogy hol vannak a gyerekek: megették őket a pedofilok, felfalta őket a lapostévé, csessze meg az egészet a medvehagyma! Ki látott ma valami különlegeset, újat? – s íme ehhez egy pedagogikus segédkérdés:

- Milyen volt például a háromdimenziós film? Rózsa bácsi!

- Amikor bementünk, kérem szépen, adtak egy nagy napszemüveget. Megmondom az őszinteséget maguknak: nekem túl nagy volt a dioptriája, fájt a fejem, gyomoridegem volt, de nem mertem levenni a napszemüveget, mert az ajtónál végig ott ült egy badigárd fiú, és végig pont engemet nézett, féltem, hogy megszólít, ha leveszem. Így aztán nem láttam semmit, mind eltűnt a szemem elől a film, majd valaki mesélje el. És amiatt a nagy ekrán miatt, meg a napszemüveg miatt olyan közel van a film, hogy az az érzésed, hogy rajta vagy te is. De ha rajta vagy te is, nincs hogyan lássad rendesen, teccik érteni, mert a filmnek a fele előtted történik, a másik fele a hátad mögött. De a színek szépek voltak! Narancs, ibolya, berlini kék és retekbarna.