2017. május 23. keddDezső
13°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
magyari.transindex.ro

SZAVAZÓLISTA

Irénke néni politikailag halhatatlan

utolsó frissítés: 17:19 GMT +2, 2012. augusztus 20.

Levelet írtam az unokáknak Vásárhelyre, hogy valamit csináljanak, mert a nagyanyjuk folyamatosan megjelenik itt a választók listáján. Engem nem zavar, de itt vannak a nénik, ráadásul itt vannak a románok.

Irénke néni valamikor szomszédunk volt a kolozsvári belvárosi udvaron. (Férjével, Irénke bácsival élt túl csendes házasságban, lakásuk egy konyhából és három nagy éléskamrából állt. Irénke bácsi mindennap reggel megszalonnázott, délben megebédelt, este megszalonnázott; egy nap meghalt.)

A nyolcvanas években az immár özvegy, kilencvenöt éves Irénke néni elköltözött unokáihoz Marosvásárhelyre. (A városháza a kolozsvári állami lakást aztán kiadta másoknak.)

Jöttek az 1990-es, az „első szabad” választások. Szavazni ment az udvar. (A szomszédasszonyok addigra már valamennyien túlélték a férjüket, egyedül laktak, de éjjelente még felriadtak álmukból, hogy vajon mit főzzenek másnap.)

Amikor szavaztunk és aláírtuk a nevünk mellett a listát, láttuk, hogy Irénke néni, bár majdnem tíz éve nem lakik mellettünk, ott van a névsorban. Mondták nekem a szomszédasszonyok:

- Maga, Tihamér, tanult ember, sőt férfi. Intézkedjen! Nehogy valami bajunk legyen, hogy nem jelentettük, hogy Irénke elköltözött.

Bementem a hivatalba, mondtam ott egy szolgálatos tanult embernek, hogy Czetli Irén Vásárhelyre költözött, de talán már nem is él, le kell venni a szavazók listájáról; engem nem zavar, de hát a nénik…. Mondták: jó.

A következő parlamenti választásnál Irénke néni még mindig a listán volt, aztán újabb kérésünkre egy népszavazáskor levették, viszont felbukkant ismét a helyi választáskor, és ott is maradt. Attól kezdve a szomszédok közvetlenül urnazárás előtt jártak választani, hogy megnézzék: vajon a nap folyamán nem szavazott valami csaló Irénke néni helyett, hamisítva az aláírását.

A szomszédasszonyok:

- Nehogy a románok felhasználják ellenünk Irénkét, úgy, hogy helyette szavaznak!

Nekem pedig ezt mondták:

- Tihamér! Maga tanult ember, nézzen utána Irénkének!

Levelet írtam az unokáknak Vásárhelyre, hogy valamit csináljanak, mert a nagyanyjuk folyamatosan megjelenik itt a választók listáján. Engem nem zavar, de itt vannak a nénik, ráadásul itt vannak a románok.

Politikai közvélemény-kutatók érkeztek az udvarra, és volt olyan szomszéd, akit megkérdeztek a politikai közvéleményéről, volt olyan, akit nem:

- Ha most vasárnap lennének a választások, kire tetszene szavazni? És ha szombaton lennének?

Izgalomba jött az udvar. Mert egyeseket megkérdeztek, másokat nem. Két személyt kerestek csak: Irénke nénit és bizonyos Mátyás nénit. Utóbbit megtalálták. (Mátyás néni is már özvegy volt, valamikor férjével, Mátyás bácsival lakott egy konyhából és a bácsi dikicselő műhelyéből álló tágas belvárosi lakásukban. Mátyás bácsi a túl sok zakuszkától halt meg; nem részletezem, borzalmas volt – elég az hozzá, hogy: agyvérzés)

Mátyás néni szorongott:

- Tihamér, maga mondja meg, miért csak kettőnket akartak megkérdezni a közvélemény-kutatók?

Mondtam, hogy azért, mert a kiválasztottak közé tartoznak.

- De Irénke rég elköltözött, tán már meg is halt!

- Politikai szempontból még él: rajta van a szavazólistán. Irénke néni politikailag halhatatlan és kiválasztott.

Jött a postás, csengetett kétszer, hozta a levelet Vásárhelyről, és kiderült, hogy Irénke néni ott is rajta van a választói listán, bár rég nem él. 1990-ben még szavazott, ölben vitette magát el az iskolába, nem hiányozhatott, éppen vele voltak elegen. Akkor pont „fele plusz egy” volt a magyarok aránya, ami nem csak politikailag, hanem matematikailag is érdekes: bárki éppen az a „plusz egy”: Frunda, is, Borbély is, Irénke is. Aztán százévesen meghalt, ha élne, most 121 éves lenne. Amikor az unokái szavazni mennek abba a vásárhelyi iskolába a Kövesdombon – este, urnazárás előtt közvetlenül – , látni szokták a nagymamát a listán.

2012. augusztus 31-én Surgyelán doktor, a körzeti rendőr bekopogott hozzánk összeírni az udvarbeli választópolgárokat.

Mátyás néni látta, hogy kísérem be a rendőrt a kaputól, idegesen törölgette egy rongyba a zakuszkás kezeit, odasúgta nekem madárnyelven, hogy az ne értse:

- Vigyázzon, hogy mit mond neki Irénkéről, nehogy hazugságban maradjunk: a népszámláláskor Irénkét is bediktáltuk, hogy itt él, magyar és termopánt van az ablakán.

Mondta a rendőr:

– Tihamér úr, önnel, tárgyalok: ön tanult ember. Ki lakik még ebben az udvarban, akinek szavazati joga van? Például Czetli Iriná hol van?

- Az unokáinál nyaral Vásárhelyen, valahol a református fák alatt! Azt üzente vissza, visszajön tavaszra. Ha még akkor sem jön, búzapirulásra.