GYERMEKI FOHÁSZOK
Ima a földrengés és a matektanár ellen
Magyari Tivadar utolsó frissítés: 12:48 GMT +2, 2012. július 4.Az egyik óvónéni gyűjtötte a miatyánk gyermeki változatait. Volt benne: ne vígy minket a kísérletbe, ne vígy minket a kísértetbe, kísértésbe, kíséretbe.
- Jere, Jézusz, lédd vendédünk, edd meg, amit attál nééékünk!
Az egyik óvónéni pedig gyűjtötte a miatyánk gyermeki változatait. Volt benne: ne vígy minket a kísérletbe, ne vígy minket a kísértetbe, kísértésbe, kíséretbe stb, de sok kolozsvári gyermek szája úgyis így áll rá: „ne vigyél minket a kíséretbe, de szabadítsál meg minket a gónosztól”. Így, hosszú ó-val.
Egy kislány hazament az óvodából, és azt mondta a nagyapjának:
- Nagyapa, áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus!
Nem tudom, hova vezet az, hogy a hároméves gyermek nem érti mit is jelent egy-egy vallástani szó, de azért bemagoltatják vele.
Kovács Szabó János István tudja! Ezt mondja erről:
- Aztán csudálkoznak a papok, hogy ezek a gyerekek megnőnek, és akkor fogják magukat itten nekem, és átállnak valami pokaita szektába, mert nem még értik, hogy miket mondanak nekijük a templomban. Azér térnek át mindenféle hülye szektákba, nekem ne mondja senki!
*
Emlékszem, hogy ötödikes koromban egy ideig minden este rémültem imádkoztam, hogy az Isten segítsen abban, hogy éjjel ne legyen földrengés és ne dőljön ránk a házunk, valamint másnap ne ordítson rám Vass Béla, a matektanár. Más kérésem két éven keresztül nem is volt. A mindennapi kenyeret azt úgyis kérték a nagyszülők, és láttam, hogy naponta el is hozzák. A földrengés és Vass Béla viszont az én bajom volt.
*
Egy volt tanárnőm mesélte, hogy egyetemista korában, a hatvanas években, éppen vizsgáztak marxizmusból. A materialista, dialektikus és ateista világnézet volt a tétel, szigorú volt a tanár, Marx, Engels és Lenin tanítványa. Nagyon féltek ettől a vizsgától. Az egyik remegő évfolyamtársnő reggel vizsga előtt betért a Farkas utcai templomba:
- Uram, segítsél meg most az egyszer, hogy átmenjek marxizmusból! Ámen.
*
Egyetemista koromban egy tizenkettedikes fiú tanítványom volt, akit Nyilas Misi minőségemben egyetemi felvételire készítettem fel. Mesélte, hogy fiatalabb barátnője – valami serdülő Ilu volt, hozzávetőleges mellekkel és ésszel – másnap éppen felvételizik az elméleti középiskolába, nehéz a vizsga, ő pedig nagyon szurkol a kedvesének, s oda jutott, hogy ő, aki nem szokott, imádkozik, bár azt sem tudja, mit mondjon az Úrnak. Végül így döntött, hogy felhasználja azt, amit a nagymamától tanult:
- Én Istenem, jó Istenem, becsukódik már a szemem, de a tiéd nyitva, atyám, ezért segíts Ilunak, hogy reggelig ne felejtse el a képleteket! Ámen.
*
És végül eszembe jut a saját gyermekkori imám. A világ egyik leghosszabb miatyánkja. Vallásórán vállaltam, hogy „kívülről” felmondom a lelkésznek, Ferenczy Miklósnak, a világ közepén, a kolozsvári Pata utcai kistemplomban a miatyánkat. A végén a papnak le kellett állítania:
- Jó, jó, jó! Elég, elég!
Mert így fejeztem be, boldogan, talpig szentlékekben (mivel nem emlékeztem rendesen soha Jézus imájának a végére):
- ... tiéd az ország, a világ, a hatalom, az igazság, a dicsőség, a boldogság és a győzelem – mindörökké, ámen!
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!