2017. május 23. keddDezső
13°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
magyari.transindex.ro

EURÓPAI KISEBBSÉGÜGYI KÜLDÖTTSÉG

A beteg toplicán esete a csürgú-muhresi orvossal

utolsó frissítés: 12:59 GMT +2, 2012. május 9.

Előfordul-e, hogy a magyar gyermekeket a hatalom nem akarja beengedni a román iskolába, és ezért a magyarok kénytelenek külön, úgynevezett „színmagyar” iskolát csinálni maguknak?

Várjuk a kapuban az európai kisebbségügyi küldöttséget. Jönnek, hogy ellenőrizzék az ország kisebbségi helyzetét és állapotát. Bennünket, magyarokat is meg akarnak hallgatni. A konyhában már gőzölög a székelykáposzta, illatozik a pálinka kitöltve, ajándékcsomagban a jól házasított küküllőmenti fehérbor, mi pedig gyakoroljuk a kifejezéseket:

- Hogy mondják a „pozitív diszkriminációnak”, Tihamér?

- „Positive discrimination.”

- És annak, hogy „mi nem vagyunk immigráns kisebbség”?

- „We are not an immigrant minority”.

- És azt, hogy „kétszeres hátrányban”?

- „Double trouble.”

Nem lesz nehéz: csupa latin közjogi kifejezés.

Megérkezik az európai kisebbségügyi küldöttség. Kitesznek egy nagy füzetet az asztalra, amibe a magyar kisebbségi gondjainkat és hátrányainkat fogják lejegyezni. Felteszik nekünk az első kérdést, hogy: az országban a romák biztonságban vannak-e?

Erről elbeszélgetünk egy kicsit. Aztán tárgyra térnek, és végre rólunk, az oktatás ügyéről kérdeznek:

- Előfordul-e, hogy a magyar gyermekeket a hatalom nem akarja beengedni a román iskolába, és ezért a magyarok kénytelenek külön, úgynevezett „színmagyar” iskolát csinálni maguknak?

Gondolkozunk, hogy melyik oldaláról közelítsük meg a kérdést, aztán valaki kinyögi a választ, hogy nem, erről tulajdonképpen nincs szó. Az európai küldöttek összenéznek: rég európai küldöttek ők már, de ilyen jó kisebbségi hírt még nem kaptak soha. Máshol mindenhol ki akarják túrni a kisebbségieket a közös iskolákból. Le is írják ezt a nagy füzetbe. Jól alakul a tájékozódás, tetszik nekik, és talán ezért kezdik a beszélgetést elölről:

- És máskülönben a romák hogy vannak?

Majd:

- És mi a helyzet a többi kisebbséggel: az ukránokkal, a libánokkal, a hodákokkal? És a szexuálisokkal?

Mondunk erről is valamit. Próbálunk visszakanyarodni a magyarok bajaira, és akkor megkérdezik:

- Valóban vannak olyan magyarellenes kezdeményezések, hogy szét akarják választani az egyetemet? És a magyar diákokat el akarják különíteni magyar évfolyamokba, hogy azok így ne tudjanak megtanulni románul – szóval el akarnák őket szigetelni? Igazak ezek a hírek?

Amíg gondolkozunk a válaszon, valamelyikük megkérdi, hogy a romák jól vannak-e és visszakapták-e azóta a csíkszentkirályi legelőiket, amiket erőszakkal elvettek tőlük.

Kérdezik aztán, hogy mennyi igaz abból, hogy nem engedik a magyar kisebbséget románul tanulni. Hogy magyar feliratok olvasására kényszerítik őket, mikor tudnivaló, hogy a magyar szavak hosszabbak, és mire az olvasás végére érnek, lemaradnak a románokhoz képest.

Igaz-e, hogy a magyarok nem gyakorolhatják szabadon a román nyelvüket? A hatóságokhoz nem folyamodhatnak a saját román nyelvükön, hanem anyanyelven kénytelenek majd megszólalni? Aggódva kérdezik, hogy ez a kisebbségellenes elszigetelési tervezet csak a magyarok ellen irányul, vagy egyaránt érinti a többi kisebbséget: az ukránokat, libánokat, hodákokat, toplicánokat, sőt a szexuálisokat is?

Lediktáljuk az európai küldötteknek a nagy füzetbe, rossz angolsággal, hogy az ukránok, a libánok és a hodákok nem állnak rosszul, és ők már kevesen vannak, alig beszélik már a nyelvüket, az asszimiláció magas fokát érték el. A szexuálisok pedig nálunk még nem jelentek meg, velük ezért nincs baj.

Az európai küldöttek fogékonyak erre a felvázolt problémára, hálásan, de aggódva bólogatnak, és felírnak mindent a nagy füzetbe. Kikérik a véleményünket: mit tanácsolunk nekik mi, tapaszalt kisebbségi magyarok: mit tegyenek ők – és Európa – ezekért a megfogyatkozott hodákokért, ukránokért, toplicánokért? Mit tudunk ugyanakkor közösen tenni szegény szexuálisokért, hogy egyáltalán jelenjenek meg nálunk is – kezdetnek az is biztató lenne – és, nem utolsó sorban, mit tudnának tenni a magyarokért, hogy jobban beilleszkedjenek a román társadalomba és sajátítsák el a román nyelvet?

Mit lehetne tenni – kérdi az európai küldöttség –, hogy ne kényszerítsék a magyar orvostanhallgatókat magyarul tanulni Vásárhelyen? Angolul: Csürgú-Muhres. Mi lesz, ha ez a csürgú-muhresi fiatal orvos csak magyarul tud, és nem fog tudni a toplicán és a libán betegek nyelvén? Ott fog meghalni, például, a szegény toplicán beteg a tehetetlen csürgú-muhresi orvos kezei között.

Meg aztán hogyan lehetne erősíteni a kapcsolatokat románok és magyarok között, például mit lehetne tenni a vegyes házasságok alacsony aránya ellen? Felvilágosító hadjáratot szervezni? Közös csoporttréninget? Pszichodráma gyakorlatokat? Allegorikus bábszínházi előadást, tanulságokkal, utána kötetlen beszélgetésekkel? Oroszországban az asszonyverés-elleni kampányban az allegorikus bábszínház módszere nagyon jól bevált!

Mit építsenek nekünk, a mi érdekünkben európai pénzen? – kérdik az európai küldöttség tagjai. Vegyes iskolákat? Vegyes osztályokat, vegyes padsorokat, vegyes padokat, hogy a gyerekek közelebbről érintkezzenek? Az európai küldöttség kíváncsian várja a helyi magyarok ötleteit.

Hogy örüljenek szegények (meg, hát, lassan kihűl a székelykáposzta), mondom nekik: kérjük segítségüket és befolyásukat, hogy az iskolában üljön három gyerek egy padban: középen egy magyar, kétfelől egy-egy román. Ezek közül az egyik lehetne akár szexuális is.