KIRÖHÖGNI AZ OLTYÁNT JÚNIUSBAN
Kovács-Szabó János István és a nemzetközi válság
Magyari Tivadar utolsó frissítés: 11:37 GMT +2, 2012. május 4.– Mostan jól megcsinálták nekünk eztet a nemzetközi krízát! Az istennek se tudunk kimenni már belőle – mondja Kovács-Szabó János István, kolozsvári lakós, aki kolozsváriul beszél. Mindenhol ott van, ahol járok.
– Ez azótától van, amiótától össze-vissza kezdett lenni a gazdaság. Elromlott a dolgok ritmusa. Mert régen tél után lassan jött a tavasz, nem rontott ránk egyből a nyár. Április végén megjelent az új krumpli, és ennek nagyon örvendtünk. Május végéig olyan drága volt, hogy vesztél meg tőle. Nem is kelletett nekünk belőle egy szem se. Ez volt az egyik legnagyobb örömünk, nyertesek voltunk: nem vettünk belőle, mert irtó drága volt. És egyszer csak elkezdett esni az ára. Az volt a mi nyereségünk, mert utána már megkaptuk olcsóbban. Profit!
Akkor jött a paradicsom, május végén. A hülye sem vásárolt belőle, nagyon drága volt. Ottan rohadt az egész az oltyánnak a nyakán. Az eper is ekkor jelent meg, abból sem vettünk. Amikor rendes ára lett, megvettünk rengeteget: ez volt akkor a tiszta haszon. Főztük, főztük az eperlekvárt és a paradicsomlevet. Megvolt a maga ideje. Tejes kukoricát februárban? Ilyent csak a hülye eszik. Tejes kukorica nyáron van. Nekem ne mondja senki!
Vegyük például a dinnyét. A júniusi dinnyét azonnal be kellene tiltani, mert úgy hülyeség a júniusi dinnye, ahogy van. A dinnyét július elején meg lehetett látni a piacon, és akkor ki kelletett röhögni az oltyánt, hogy milyen drágán adja. Ezek ma már nem tudják, hogy milyen az, amikor kiröhögöd az oltyánt júniusban. Egy hónapig kelletett hagyni, hogy rohadjon az oltyánra rá a dinnye, és akkor odamenni, jól megkritizálni és venni belőle.
Augusztus vége után már nincs dinnye, akkor jön az alma és a körte. Miután Szent Lőrinc belepisilt a dinnyébe, annak – gátá! – annak semmi íze sincsen. Aztat a hülyeséget, hogy októberben is dinnyét vegyél a hülye töröktől? És aztat a hülyeséget, hogy akármikor lehet venni ilyen kis bingyó piros retkeket! Olyan nincs: annak márciusban van az ideje, utána gátá!
Én a következőt még az apámtól tanultam, és az én házamban is ez volt: ha jött egy ilyen kríza, akkor az első az volt, hogy kelletett szerezni egy fél bornyút. Vagy egy fél disznót – mikor, mit engedtek vágni.
Tudni kell, hogy nem az első kríza ez. Gyerekkoromban volt az első ilyen nagyobb kríza. Aztat még a háború csinálta. Amikor Ceusescu megcsinálta a következő krízát, akkor is idejébe kelletett tudjad, hogy honnan fogod a következőt zsákot vagy a következő fél bornyút megszerezni, mielőtt még elfogyott a régi. Mert ha elfogyott a hús – gátá – meg voltál halva. És muszáj volt tudni, hol van egy kis csubuk munka, mert hogyha a kríza miatt árdrágulás is volt, nem volt mese, nem volt diskúció: meg kelletett tudjad keresni aztat a plusz pénzet.
A nagyobbik fiamat is pont akkor kelletett tanítassam az egyetemen, amikor az a másik kríza volt, amit már Iliescu csinált. Rendesen kitanítottam, kocsit szereztem nekije, állást, egy nagy frídzsidert, és azótától – gátá! – meg kelletett álljon a maga lábán. A kisebbik fiam tajdag, mint az anyja – na, akkor nekije is szereztem, amikor negnősült, egy kis lakást, benne egy nagy kondzselátort.
Mostan is előttem van, ahogy odaadtam a kulcsot, és melléje letettem a kicsi menyemnek a konyhába egy fél bihajbornyút; és mondtam nekijük: fiam, állj meg magadtól, mert látod, bármikor jöhet itten nekem egy kríza, ottan van az a sok húgod, nekijük is kell adjak valamit. Nagyapátokra már nem számíthatunk – gátá! –, nem nagyon tud már részt venni a csubuk munkákban, nekije agyvérzése van, a tavalyi hólapátolástól maradt vissza.
Ilyenkor az ember ki kell nyissa a szemét. Mondtam az asszonynak, hogy tartsa nyitva a csipáját. És mondtam a kisebbik menyemnek is: legalább mostan, amiótától krízában vagyunk, ne még vegyenek össze-vissza minden felesleges dolgot. Itten egy kinder tojás, ottan egy csipsz és – gátá! – elment száz újlej! Ezeket a marhaságokat eszik az unokák, aztán csodálkoznak, hogy fosnak, mint a Kilin lova pünkösdkor a Pillangó uccában. Én nem tudom! Mi annak idején kihúztuk a földből a murkot, úgy ettük, soha semmi bajunk nem volt. Nekem ne mondja senki!
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!