LACI BÁCSI HOZZÁSZÓL
Magyar erdő, magyar gyerek, magyar bácsi, magyar kígyó
Magyari Tivadar utolsó frissítés: 13:37 GMT +2, 2012. április 18.Minden városban van legalább egy középkorú vagy idősebb úr, aki az összes kerekasztalra, nyilvános előadásra, tudománynépszerűsítésre elmegy, és ott mindig fel is szólal. Az én városomban is van, a tiédben is, ismered.
A kígyószakértő megtartja az újságban is meghirdetett előadását arról, amit manapság a kígyókról tudni lehet, közben azt is említi, hogy a kígyó amúgy ártalmatlan, igyekszik elkerülni az embert, és ha bölcsen járjuk az erdőt, gyerekeinket is erre tanítjuk, nem lesz baj a kígyóval; sajnos sokaknak a kígyó láttán az első, ami eszébe jut, hogy miképpen üssék azonnal agyon.
Végül a moderátor megkérdezi, van-e valakinek kérdése? Laci bácsinak van:
– Egy kérdésem van: maga bevinné-e a saját gyerekét olyan erdőbe, ahol veszélyes kígyók csak úgy ide-oda mozgatják a farkukat? Na, erre feleljen, kéremszépen!
A kígyószakértő pislog és levegőt vesz a válaszhoz, mire megszólalna, Laci bácsi:
– Megfogalmazom másképpen, és mint magyar ember válaszoljon erre: megengedné-e a saját gyerekének, hogy bemenjen abba az erdőbe, ahol közveszélyes kígyó él és mozog?
Az előadó újrakezdi a pislogást és vesz még egy levegőt.
– Ha nincs gyereke, hát akkor, ne tessék haragudni, nincs is ahonnan tudnia. Sejtettem, hogy nincs gyereke, hogy ilyen kollaterális témát választ, valószínű agglegény tetszik lenni, mivel kiváló nagy tudós tetszik lenni.
Az esemény moderátora is elkezd pislogni és levegőket venni, gondolkozik, hogy fogja-e rövidre a gyeplőt, de a közönségben felébred és elkezd helyeselni néhány hivatásos szomszédasszony, és a helyeslő bólogatás közepette a bácsi feltesz egy segédkérdést:
– De akkor más gyerekének – egy szegény magyar gyereknek – tanácsolná e, hogy az erdőbe menjen? Köszönöm szépen a válaszát előre is, csak ezt akartam! Ehhez csak annyit tennék még hozzá, hogy: az jó, hogy ön most fogja magát és csak úgy beengedi a becsületes magyar gyereket az erdőbe! De akkor most már megkérdezem, hogy van-e valamilyen adata arról, hogy húsz év múlva lesz itten gyerek? S ha igen, lesz még magyar erdő, ahova azok a szegény gyerekek be tudnak menni? Csak ennyit akartam mondani, köszönöm szépen. És elnézést, ha a végére így elérzékenyültem.
… A kígyókról szóló előadást követő érdekes beszélgetés késő estébe nyúl. A helyi lap újságírója szaporán jegyzetel. Hiszen a mi dolgainkról van szó. Holnapi lapban egy, a közösségünk érdekeit szem előtt tartó tudósítás jelenik meg erről, a holnaputániban még egy gyomorbajos vezércikk is kitelik az eseményből. Ezenkívül még megír ugyanerről a témáról további két gyomorbajos összefoglalót annak a két neurotikus magyarországi lapnak is, ahova az újságíró bedolgozik, így egészíti vékonyka hazai jövedelmét. Szerencse, hogy ott túl a sajtó érdeklődik dolgainkról, nyomon követi helyzetünket. A holnapi tudósítás rövid lesz – lapzárta közeledik – száraz és tényekre szorítkozó: erdő, gyerek, bácsi, kígyó. De a holnaputáni vezércikkhez a szerző már nyugodtan hozzáteheti a saját gyomorbaját, és a helyzetünkre világíthat rá: magyar erdő, magyar gyerek, magyar bácsi, magyar kígyó.
Az idős úr pedig fogja az esernyőjét – mindig nála van, mert sose lehet tudni – és siet haza, az utcán plakátot olvas, örömmel: „Holnap este magyar nyelvű közgazdaságtani előadás: A kamatlábról. Szabad belépés.”
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!