2017. július 25. keddKristóf
35°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
magyari.transindex.ro

NINCS ARÁNYÉRZÉK AZ ÉGBEN

Internetes népmese: Berci

utolsó frissítés: 10:01 GMT +2, 2012. április 4.

Az elemiben az osztálytársakat idegesítette Berci, pedig általában kedves volt, vidám és dilis. Azok a fiúk, akiket az apjuk otthon úgy nevelt, hogy ne hagyják magukat, csapjanak oda, nem is hagyták magukat és olykor ok nélkül jól megagyalták Bercit.

Mire Berci megszerezte az első bélyegeket a gyűjteményébe, a többiek már üveggolyókkal kereskedtek, mire golyókat szerzett, mások már halászbotot gazdálkodtak ki maguknak, az üveggolyók elveszítették a csereértéküket, Bercit kiröhögték és – azok, akiket úgy nevelt az apjuk, hogy ne hagyják magukat – meglökdösték, hogy ő még golyózik, mint egy óvodás. Amikorra rávette a szüleit, hogy hosszú haja lehessen, a többiek már kopaszra nyiratkoztak, és a lányok sikongtak körülöttük a bűvölettől.

Mire Berci nagy későre kétméteresre nőtte ki magát, megjelent az új férfimodell, a másfélméteres negyvenkilós, mire végre megszőrösödött, divatba jött a sima bőrű férfi.

A nőkhöz másokhoz képest később mert szólni és nyúlni. Akkor is végül – mint ilyeneknél lenni szokott – előbb nyúlt, mint szólt, erre kapott egy pofont, és utána ismét sokáig nem mert szólni sem, nemhogy nyúlni.

Ő volt az, akit elvittek katonának egy évre a lövészárok-ásók közé, majd másnap ünnepélyesen beszüntették a kötelező katonai szolgálatot. Le is töltötte, napra, ásta a lövészárkokat, a végén kiparancsolták a föld alól, elküldték mosdani, lefényképezték, hogy íme, az utolsó sorkatona.

Katonának egyébként azért kellett mennie, mert nem jutott be a műszaki egyetemre a sokféle felvételi vizsga miatt. Az egyik vizsgára reggel nyolckor kellett jelentkezni, a másikra kilenckor, a harmadikra tízkor, és Berci összekeverte az órákat, ezért ejtették – mesélték egymásnak röhögve a volt osztálytársak, akik akkor már rég mindenféle egyetemre jártak: felsőfokú filozófia, általános gnoszeológia, elementáris ergonómia, magas matek, valamint jog.

Aztán később, mire bejuthatott volna a mérnökire, tönkrement az ipar, s mire ismét feljött az ipar, valószínű ő valahol máshol volt, nem értesült erről – így találgatták a volt osztálytársak, akik mentek egyetemről egyetemre, országról országra, lányról lányra, de élénken őrizték az emlékezetükben Bercit és a Bercihez hasonlókat, mert hozzájuk képest sikerült nekik az élet: menni egyetemről egyetemre, országról országra, lányról lányra, míg Berci, hát igen… de vajon hol van most? Az országban van? Biztos a szüleivel él. Az anyjával, mert az apja meghalhatott azóta: az apák korábban halnak.

Jött a facebook, és az osztálytársak véletlenül, fénykép nyomán rábukkantak Bercire. A fénykép alapján, mert a családnevére már rég nem emlékeztek. Miután látták, hogy – nétené! – még Berci is internetezik, az is meglepte őket, hogy a kétméteres, szőrös, füligvidám ember így hívja magát a facebookon: Bertalan. „Balog Bertalan, okl. mérn. vadász társ. eln.”

- Hogyhogy okleveles mérnök, bameg? Hát ez mikor szedte össze a diplomáját?!

- És mi a nyavalya az a vadász társ. eln.?!

Szóval „Bertalan”. Igaz, volt valaki „Berci” is a feltöltött képeken: egy szeplős, másfélméteres srác, anyai szeretettől jólfésülten, apai gondosságtól talpig nyakkendőben, és azt írta a kép alatt: „Az én nagyobbik fiam konfirmáláskor”. Mellette másik kép: „Szépséges párom és a lányaim”.

Balog Bertalan okl. mérn., illetve vadász. társ. eln. az a fajta internetező volt, amelyik úgy idegesíti a volt osztálytársakat, akaratlanul, hogy ötszáz képet tölt fel a facebookra:

A család a tengeren a kitömött tengeri krokodil mellett. A család Párizsban. Az második kocsim. A készülő ház. A kész ház, előtte a harmadik kocsi. Én és a szeretett párom a káposztás hordó mellett. A műhely az udvaron. Ebédszünetben a munkatársaimmal az almafa alatti asztalnál. Apám és én a műhelyben. Az első lapostévém. A második, konyhai lapostévénk. A fürdőszobai kis lapostévé. A kisebbik lányom harmadik szülinapja, a tortával. A kedvenc vadászkutyám. Szeretett anyósom és a tulipános kertünk. A vadászpuskám. Vaddisznólesen a haverokkal. A nyertes nyúlpaprikásom. Az új csempe felrakása közben. Az első szüret. Az első fácán. A terepjáróm. Rókavadászaton kedves apámmal. A csónak, amit készítettem. A kisebbik fiam keresztelője. A borospincém. Nagyobbik lányom szépségversenyen. Kedves párommal násznagyként szeretett keresztlányunk lakodalmán.

A volt osztálytársak – különösen az általános gnoszeológus és az elementáris ergonómus – bosszankodva úgy érezték, hogy nincs igazság a földön, nincs arányérzék az égben.