FÜLHÚZÁS,HAJCIBÁLÁS, NYAKLEVES
Pedagógiai módszertan: a csuklyásizom élének gyengéd húzogatása
Magyari Tivadar utolsó frissítés: 09:51 GMT +2, 2012. március 21.De volt tanár, aki szót emelt a fülhúzás ellen: nem szabad a fület húzni. Beszakadhat, és akkor vérzik. A fül előtti rövid hajvégek húzogatása: az igen, az jó, jobban is fáj rövidtávon, nem szakad be, nem vérzik.
A csuklyás izom élének óvatos, gyengéd meghúzása a nyak mellett-mögött sokszor már önmagában hatásos, mert nagyon tud fájni – mondta egy tapasztalt pedagógus a szakmai tapasztalatcserén, a nagyszünetben. De volt tanár, aki szót emelt a fülhúzás ellen: nem szabad a fület húzni. Beszakadhat, és akkor vérzik. A fül előtti rövid hajvégek húzogatása: az igen, az jó, jobban is fáj rövidtávon, nem szakad be, nem vérzik.
Az számított ilyenkor rossz tanárnak, aki ezt túlzásba vitte, túl erőset ütött, tépett, csapott, csépelt, esetleg sérüléseket okozott. Egyszer az egyiknek a kezében volt a kulcsa, és pofon alkalmával a kulcs felkarcolta a kiváló magaviseletű kamasz arcát. Az ügy az igazgató elé került.
- Nem fér a fejembe, hogy felejthette el letenni a kulcsot a pofon előtt! – mondta az igazgató.
Az ilyent akár fel is jelentették a szülők, kritizálták a kollégái, megrótta a vezetőség. Áthelyezték az A osztályból a B-be, ahol büntetésből Európa földrajza helyett Románia történelmét kellett tanítania. Egyébként a felsorolt fenyítési formák elfogadottak voltak, a gyerekek ugyan féltek tőlük, de különösebb visszatartó erejük nem volt, és olyan tanárok iránt, akik mindezt nem vitték túlzásba, nem is volt, nem is maradt bennünk semmilyen rossz érzés. Sőt, kedvenc tanáraink is voltak a verekedősök között.
Volt olyan oktató is, aki fenyegetően seprűnyelet ragadott, és amikor ő volt a szolgálatos tanár, seprűnyéllel terelt bennünket szünetekben ki az udvarra, a friss levegőre. A gyerekverésről akkor még nem szólt a politika, de a friss levegő szívásáról már igen. Ha valami nem volt rendben, megsuhogtatta a seprűnyelet – de azt hiszem, hogy soha senkihez nem ért hozzá vele. Nem kellett: egymás hegyén, hátán menekültünk ki az udvarra, közben hahotáztunk. Mert sokszor a tanári tettlegesség izgalmas kaland volt.
Kevés volt a tanárok között az a kivétel, aki soha-soha nem ütött, cibált, tépett. Ismertem egy ilyen fizikatanárt. Üzent egyszer ez a fizikatanár a szülőnek, írásban, haza: „Kérem szépen, jöjjön be, nem bírok a gyerekkel, zajong és visszafelesel”. A szülő írásban válaszolt, hogy nem ér rá, a tanár úr csavarjon le neki balegyenest: az majd segít.
Szülői értekezleten, talán hetedikben, a tanárok arra panaszkodtak a kedves szülő uraknak és hölgyeknek, hogy egyre rosszabbak vagyunk. Verekedünk, lármázunk, veszélyes játékokat találunk ki, cigizünk a budiban, csúnyán beszélünk, tapizzuk azokat a lányokat is, akik ezt nem szeretik, vagy valami fatális téveszme miatt azt gondolják, hogy ez nem jó nekik. A szülők kórusban mondták a tanár elvtársaknak és elvtársnőknek:
- Önöknek kell rendet teremteni közöttük! Mi délután neveljük őket, önök meg délelőtt! Hol van olyankor a szolgálatos tanár, hogy lekenjen nekik egy jó nyaklevest?
- Egész nap mi nem ülhetünk – márelnézéstkérek – a gyerekek feneke mellett! – mondta Kovács-Szabó Pistike anyukája.
Egy mesterember szülő másnap szép hosszú pálcát esztergált juharfából abban a gyárban, ahol dolgozott. Színes csíkokat festett rá olajfestékkel, lelakkozta és ajándékba küldte a matektanárnak. Talán egy hétig vezényelt vele a matektanár, aztán egyikünkön – rendeltetésszerűen – összetörte.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!