2017. május 23. keddDezső
13°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
magyari.transindex.ro

AZ ÉGBE VISZ EZ A LÉPCSŐ

Még egyszer a nyugdíjreformról

utolsó frissítés: 15:32 GMT +2, 2012. március 6.

Ez már az idén érvénybe lép: a nyáron érettségizőket ballagás után nyugdíjazzák, júliusban pedig kiviszi a postás az első nyugdíjat. De környezetvédelmi okokból csak egyszer csenget, tehát figyeljünk oda.

Amint az már köztudott, hamarosan ismét teljesen átalakul a hazai nyugdíjrendszer. Nem csoda, hogy élénk társadalmi eszmecsere folyik erről. Összefoglalva a lényegét: megfordul a mai rendszer – ezután nem a munkával töltött évtizedek után megyünk nyugdíjba, hanem fordítva, az iskola vagy az egyetem befejezése után azonnal nyugdíjba vonulunk. Majd miután lejártak a pihenés évtizedei, jól kipihenve megyünk dolgozni.

Ez már az idén érvénybe lép: a nyáron érettségizőket ballagás után nyugdíjazzák, júliusban pedig kiviszi a postás az első nyugdíjat. De környezetvédelmi okokból csak egyszer csenget, tehát figyeljünk oda. Őket nevezik pályakezdő nyugdíjasoknak.

Választási év van. Ezért:

- Augusztusban a második nyugdíj mellé kivisz a postás egy nyugdíjas üdülőjegyet, a tengerre, a nudista partszakaszra – mondja a szóvivő.

A hosszú nyugdíjas évek után eljön a munkába állás korhatára. Hivatalos meghosszabbítással, pár évvel tovább maradhatnak nyugdíjban azok, akik nehéz munkát fognak majd végezni és várhatólag szakmai ártalmakat szenvednek, hogy:

- Jól kipihenhessék magukat, tartalékoljanak, mint a medve télire – mondja a szóvivő.

Ők a bányászok, a balerinák, valamint a filozófiatanárok.

Aki életfogytiglan akar dolgozni vagy egyetemi rektor lenni, az – írja az új törvény – ballagás után átugorja a nyugdíjas kort és azonnal hivatalba lép, aztán dolgozik, vezeti az egyetemet, amíg meghal.

Nagyon sok előnye is lehet ennek az új rendszernek. Jólneveltebb társadalomban már fiatalon nagy tiszteletnek örülhet az ember. Amint felszáll a buszra egy szegény fiatal nyugdíjas, jólnevelt nénik és bácsik recsegve, ropogva felpattannak és átadják ülőhelyüket. Aztán jön az ellenőr és megtekinti a nyugdíjas bérletet. De vajon lesznek-e generációs ellentétek?

- Nem tudom – mondja a szóvivő.

Végülis lehetnek generációs különbségek. Megcsóválják néha a fejüket a fiatal pályakezdő nyugdíjasok:

- Ezek a mai öregek! Bezzeg majd mi az ők idejükben!

Aki nagyon kipihente magát fiatal nyugdíjasként, az korkedvezménnyel hamarabb mehet dolgozni.

Mekkora nyugdíjat adnak?

- Amekkorát kérsz, amennyit akarsz – mondja a szóvivő.

Mert amikor dolgozni fogsz, szép lassan visszafizeted. Mindenkinek érdeke lesz, hogy tovább élj. Főleg az államnak. Ezért nagyon vigyáznak rád. Öngyilkossági kísérletért tíz évet adnak, fegyházban, kényszermunkával. Aki hatvan fölött átmegy a piroson, kap a rendőrtől egy pofont. Aki nem veszi be a gyógyszerét: beadják neki.

Nyugdíj végén könnyes szemekkel búcsúzol társaidtól: holnaptól már a dolgozók sorába lépsz.

- Istenem, Lajos - mondja Erzsibiri -, hogy eltelt az idő! Mintha csak a tegnap mentünk volna nyugdíjba!

Kapsz a többiektől egy ajándékot: valami szép giccset – azoktól, akik még fiatalabbak és még maradnak nyugdíjban. Szemükben könny, ráírják az ajándékra: „Lajosnak, nyugdíjból való elvonulása alkalmából. Derűs, békés, elégedett dolgozó éveket kívánunk. A kollégák, a klubból”.

Beszédeket tartanak, sorolják az érdemeid. A parkban a pad alatt megetetett galambokat, a klubban megnyert sakkpartikat, a nyáresti sétákat és a bölcs politikai vitákat a fociról és a nőkről. Bizony, bizony – mondják könnyesen a búcsúztató szónoklatban – reggel immár csenget az óra, és indulni kell a megállóba, nem hiába vár a buszsofőr, vajon hol van Lajos bácsi, mert te érkezel, de hiányozni fogsz a szomszédoknak, az eddig sétáltatott kiskutyának, és, ahol a kiskutyát sétáltattad, a parknak, a parkban a padnak, a pad alatt a perecmorzsát szedegető galambnak. Mától új korszak kezdődik az életedben, és reggel indulni kell, újra és újra, tizenhat tonna feketeszén, meghalni kéne, de nem lehet. Az égbe visz ez a lépcső.