ROMÁN HADSEREG 1986-BAN
Megengedték, hogy magyarul számoljak magamban
Magyari Tivadar utolsó frissítés: 17:01 GMT +2, 2012. február 13.Kiszemelt engem, szemüvegességi alapon, egy egész napos értelmiségi munkára. Közölte velem, hogy szüksége lenne a segítségemre, meg kéne számolni valami használt töltényhüvelyeket.
Vasárnap általában szabadidős tevékenységet engedtek számunkra, ez azt jelentette, hogy szabadon lehetett zoknit mosni, nadrágot vasalni, ásni, kapálni, takarítani, gondozni a fegyverzetet, seperni az udvart napestig. Vagy parancsra üvöltözni a helyi focicsapatnak, ha éppen otthon játszott, pulámjázni a bíróknak, ha szerintünk tévedtek. Ez Vásárhelyen volt, a csapatot úgy vívták, hogy A.S.A. Ritkán lehetett fogadni látogatókat, néha kimenni a városba, vagy csak unatkozni és azzal kínozni egymást, hogy részleteztük, hogy mi mindent lehetne csinálni azokkal a lányokkal, akik a kaszárnya ablaka előtt éppen elmentek.
Egy vasárnap reggel a fütyülős szolgálatos tiszt volt. Ez azt jelentette, hogy éjjel, nappal ott unatkozott a közelünkben. Kiszemelt engem, szemüvegességi alapon, egy egész napos értelmiségi munkára. Közölte velem, hogy szüksége lenne a segítségemre, meg kéne számolni valami használt töltényhüvelyeket, de – s itt hátratolta a tarkójára a tányérsapkáját, megvakarta izzadt haját – pulámjá, nagyon-nagyon sokat kell megszámolni. Ez parancs volt, de a rá jellemző udvarias módon közölve kérésnek számított.
Az éles munícióval is, de a kilőtt töltényhüvelyekkel is szigorúan el kellett számolni a feljebbvalóknak, hiszen ezek veszélyes eszközök voltak, nem hiányozhattak a leltárból. A fiatal őrmester felelt ezért. Egy kicsit pulámjáztunk, hogy ez kell most, pont vasárnap: ő szolgálatos, ahelyett, hogy otthon ülne a fiatal feleségével, én meg számolok estig.
Teltek az órák, a nap lassan leereszkedett a kombinát sárga füstjébe, onnan be a Marosba. Addigra ötvenezer kilőtt töltény hüvelyét számoltam meg, tízes, százas, ezres csapatokba állítva őket sorba az asztalra, mint valami kis ólomkatonákat, illetve ahogy mi is fel szoktunk sorakozni esti számláláskor. Majd feljegyezve a számot, beseperve őket a ládába, és újrakezdtem a sorakozót újabb hüvelyekkel.
Néha bejött a füttyös, hogy megnézze, mennyit haladtam, hogy szolidaritásból valamennyit pulámjázzon, mert nyilvánvalóan restellte, hogy vasárnap egy szemüveges egyetemista és magyar fiút ilyen hülye munkával tart, míg a többi egyetemista, szintén estig, az udvart seperi, ás vagy kapál, de a lányokat részletezi egyre valószínűtlenebb mesékben. Én hangtalanul, talán némi ajakmozgással számoltam. Ő támasztotta az ajtófélfát, vasárnapiasan és románlegényesen hátratolta fején a tányérsapkáját, fütyölt, és nézte, nézte.
- Te, Maghiari – szólította meg a cérnakáplárt, vagyis engem, persze románul –, várj csak, pulámjá! Te amikor így magadban számolod ezeket, hogy számolsz: románul vagy magyarul?
- Plutonyér elvtárs, jelentem, én magyarul számolok.
- Na, figyelj! Ne aggódj, nincs nekem ezzel semmi bajom. Számold magyarul: csak jó legyen!
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!