2017. június 27. keddLászló
16°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
magyari.transindex.ro

POLITIKAI KORREKTSÉG

Fogdosó homokosok, fogdosó négerek, fogdosó arabok

utolsó frissítés: 10:33 GMT +2, 2012. január 23.

Az, hogy politikailag korrekt lennék, már-már csoda, mert felnövekedésemkor lépten-nyomon azt hallottam, hogy valami nem stimmel a cigányokkal, a zsidókkal, a homokosokkal, a nőkkel és az örök románokkal.

Végül mégsem hittem el, hogy hülyébbek a lányok, mint mi, a fiúk. Ahhoz túlságosan szerettem őket. Pedig amikor kisfiúként bőgni kezdtem valamin, nem a férfitársak, hanem a leghitelesebbek, maguk a felnőtt asszonyok mondták nekem azonnal:

– Csak nem bőgsz? Na, nézz oda te! Hát nem vagy te pisis lány!

Igyekeztem nem sírni, mint a pisis lányok, el is maradt nagyjából a velem született sírni tudás. Azóta sokszor gondoltam, hogy jó lenne olykor lánynak lenni és tudni egy jót sírni.

Később mondtam a felnőtt asszonyoknak, hogy látjátok, bármennyire is iparkodom, hogy díjazott éltanuló legyek vagy díszpionír, mert hol Erzsibiri, hol Sári, hol Mariska-Rozáli lesz jobb tanuló, mint én. A felnőtt asszonyok tudták a magyarázatot:

– A lányoknak van seggük, annyi. Te fiú vagy, neked van fejed, és ha te is leülnél végre a seggedre, jobb tanuló lehetnél, mint például Jucikarolina.

Aztán egy tanár feldolgozta nekünk egy, a fiúknak tartott osztályfőnöki órán az aktuális biztonsági előírásokat: hogy az utcán átkelve nézzünk körül, mert a sok cerány és mokány, aki lejött a hegyekből és autót vásárolt, őrülten hajt a kocsival, és:

- Vigyázzatok, ne álljatok szóba idegen pasasokkal, mert azok homokosok, és nézzétek meg azt, aki mellé ültök a moziban, hogy normálisan néz-e ki, nehogy homokos mellé kerüljetek! És ha elkezd fogdosni, szóljatok egy megbízható felnőttnek. Világos?

Idővel aztán további eligazítás érkezett a megbízható felnőttektől mindenféle népről és nemzetről: cigányról, zsidóról, négerről, arabról és az örök románról.

A banánt valahogy úgy hámozzuk és együk, hogy azzal a kezünkkel, amivel a héjához hozzáérünk, ne érjünk a beléhez is, mert a héja nem tiszta: mindenféle néger megfogdosta. A narancsot meg kellett mosni evés előtt. Azt viszont mindenféle arab fogdosta meg. Mossunk kezet, ha pénzzel járunk, mert a pénz mocskos: gondoljunk csak arra, hogy mennyi cigány fogdosta meg.

Sokáig gyerekként a zsidókról nem tudtam, hogy az valami népféleség. Mifelénk zsidó volt az, aki drágán árult valamit az ószeren; vén zsidó volt a Marci bácsi, mert drágán szerelte fel a vízcsapot, vén zsidóné volt Marci néni is, mert drágán varrta meg a nadrágot. Zsidó volt az az öreg székely, aki kanári madarat cserélt zebrapintyre, és kért rá még egy húszast különbözetnek, mert a kanári madár egy fejjel magasabb volt a zebrapintynél.

Marci bácsinak zsidó volt a kutyája is, egy magyar kuvasz és egy román korcs keveréke:

– Nagy zsidó ez a kutya! – kacsintott Marci bácsi – A kert végébe hordja, gyűjti-gyűjti a csontokat, és elássa.

A cigányokról sokat tudok, mert magam is sokszor voltam cigány. Ha egyet köptem: cigány voltam. Ha árulkodtam: cigány voltam. Ha hízelegtem: cigány voltam. Ha újra akartam alkudni valamit: cigánykodtam. Este pedig megkaptuk:

– Ma is egész nap az utcán csellengtetek, mint valami cigánykölykek.