KOLOZSVÁRI BELVÁROS
Egyszer kávé, négyszer zacc
Magyari Tivadar utolsó frissítés: 10:40 GMT +2, 2011. december 4.Amáli néni így kezdi a történeteket, amikor régi dolgokról beszél: Az még nem ebben a demokráciában volt, hanem a másik demokráciában: még mielőtt lelőtték volna Csaucsészkut.
- Miért? Most hogy mondják?
A polgármesteri hivatal most is néptanács, de többnyire inkább szfát. Még mindig kuláknak tartja a falubelijét a másik utcából. Még Magyar Népi Szövetségnek nevezi az RMDSZ-t.
Az udvar adminisztrátoráról úgy tudja, hogy egy nagy kommunista és tisztára cigány. Fel akarja jelenteni az udvar adminisztrátorát a milicistánál vagy a szfátnál, mert túl sok vízfogyasztást olvas le az vízóráról, pedig ő alig használ vizet. Ismer is egy közlekedési milicistát, aki a csirkulációnál dolgozik. Nála szokott az melegedni, és megiszik olyankor egy nagy csésze zaccot. Amáli néni ötször főzi ki ugyanazt a kávét: egyszer kávét iszik, négyszer zaccot, aztán megint kávét s megint négyszer zaccot.
- Domnu milicista, reggel az a kis mosdás, egy pohár víz, aztán egy tál víz a déli mosogatás, amivel a budit is leöntöm másnap reggel. Hát mennyi víz az?
Neki még állami telefonja van, állami fogorvosa, államilag támogatott fogsora. Neki van még egyedül állami antennája a háztetőn, csak az állami tévé jön rajta. Ha ő nem volna, nem tudnánk, hogy még vannak ilyen emberek belvárosi kapualjakban: harisnyaszem-felszedő, suszter, táskavarró, gombbehúzó, köszörűs. Beles, aki a kolbászhoz való belet árulja. Vagy műstoppoló, óratok-készítő.
- Édes Istenem – mondja Laci bácsinak, a szomszédnak – egy szép napon leesik onnan és valakit agyonüt ez az állami antenna, már így is csára áll.
Ad a szomszéd Laci bácsinak is olykor egy nagy csésze zaccot. Cserébe a bácsi, akinek már van kábele és azon jön a dunatévéje, megengedi neki, hogy hetente két-háromszor megnézze Orbán Viktort.
- Édes Istenem – mondja Laci bácsinak – ezek mindent kitalálnak. Képzeld el, most azt találták ki, hogy rákot csinál, ha többször főzöd ki a kávét. Vagy ha többször sütsz valamit ugyanabban az olajban. Hát a háború után el se mosogattunk, hogy maradjon egy kis zsiradék abban az edényben. És még itt vagyok.
Negyven éve várja, hogy Laci bácsi vegye le az antennát a háztetőről, kössön fel egy picusnyakkendőt, vegyen egy csokor valamit és kérje meg a kezét, de az nem meri. Laci bácsiban az vonzza, hogy neki délre nyílik az ablaka, és nála kevesebbet kell fűteni.
Felül a buszra a Széchenyi téren, elmegy a Donát út végi Profiba, mert ott olcsóbban adják a banántot. Aztán siet haza. Nézi a buszablakon a forgalmas megállóban azt a sok mokányt, aki a hegyekből bevándorolt Kolozsvárra.
- Édes Istenem! – mondja a mellette ülő Laci bácsinak, aki szintén eljött és ő is vett magának két banánt, egy kicsit és egy nagyot – ezek nem fognak innen visszaköltözni, ha vissza is kapják a földeket. A bácsi legyint, de már nem felel hangosan is, mert beszirénázik a busz ablakán egy mentőkocsi, és az is elvonja a figyelmét, hogy a buszra cicanadrágos fiatal lányok ülnek fel.
- Egész áldott nap vinnyognak ezek a mentőautók. Laci, nem létezik, hogy ennyi halott legyen ebben a városban! Az újságban kevesebb van.
A bácsi legyint, hogy ezeknek már lőttek. De az is lehet, hogy a többi a román újságban van.
- Édes Istenem, lennék fiatal lány, te Laci! Csak tarthatnám meg a mai eszemet és ne kéne vegyek magamra macskanadrágot.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!