Szentgyörgyön járt a néger
Magyari Tivadar utolsó frissítés: 16:55 GMT +2, 2016. február 11.... arról beszélt rövidesen mindenki, az egész tömeg, hogy itt van egy idegenforgalmi eset, egy kedves vendég, akit illő szeretettel meg kell segíteni ebben a hidegben.
Illatos rövidszoknyás lány volt előtte a pénztárnál a sorban, a néger tisztes távolságban állt mögötte, mert írta az ablakon angolul és négerül, hogy tartani kell a tisztes távolságot a pénztárnál. Húztak is a koszos cementen egy piros csíkot, amit nem szabad ilyenkor átlépni. De közben a néger gondolatban végigsimogatta a tenyerével a lány combjait. Onnan tudom, mert én írom ezt a szöveget, tehát magam elé képzelem az egészet.
Felmutatta a jegyet a néger a vonaton az elképedt kalauznak és köszönt neki szépen négerül, pedig gondolatban a néger szeretett volna blattolni, visszaélni a kalauz jóhiszeműségével, és abban az esetben, ha a kalauz nem tágítana, puszta kézzel megölni a kalauzt. Nézte, nézte a kalauz, aztán ugyanúgy köszönt neki, mint a többi utasnak, mert hirtelen más megoldás nem jutott az eszébe, pedig végig arra gondolt, hogy ki kéne hívni a rendőrséget, hogy vigyék el innen eztet a négert, mielőtt beolvadna a tájba vagy valakit beolvasztana magába.
Szentgyörgyön látta a néger, hogy ez sokkal nagyobb város, mint Brassó, a lehetőségekhez képest ennek a belseje is eléggé német, tehát közeledik a cél felé. Elővette az okos telefonját, és nézte a térképet, hol van egy még nagyobb német város, ahova mehetne. Az okos telefon ekkor kapásból Barótot és Balánbányát ajánlotta, de végül azt mondta a telefon: „Maradjunk annyiban, hogy Barót.” Okos volt a telefon.
Ismét jegyet vett volna az állomáson a néger: Barótra akart továbbmenni, megnézni, ott milyen, kik laknak, milyen a templom. Persze ez csak egy dolog, mert a szíve mélyén közben azt gondolta, hogy kirabolja és megerőszakolja az ottaniakat. Ott állt jegypénztárnál sorban egy szerkesztő, egy püspök és egy professzor (valamelyik helyi egyetemről a négy közül), és megjegyezték egymásnak, félhangosan, hogy a néger ne értse, lám, nagy baj lehet a néger hazájában, mert világos, hogy onnan már nem csak a szerencsétlen emberek menekülnek, hanem a tanultabb középosztály is, íme ennek rendes az öltözete, ápolt ember, és okos a telefonja, hálistennek itt most biztonságban van szegény. Mind a hárman azt gondolták közben magukban, hogy a néger lopta a telefonját és ádáz szándéka itt letelepedni, elszaporodni, egy csomó embert hangos, üvöltő énekléssel zavarni vasárnap délelőtt, mint a románok.
A hölgy a pénztárnál kedvesen mondta a négernek, angolul és négerül, hogy sajnos, ma már nincs vonat Barótba, mert esik az eső, fúj a szél. És megkérdezte, hogy miben segíthetne, miközben arra gondolt, hogy milyen jó, hogy golyóálló jénai üvegből van a pénztár ablaka, mert ez a néger megerőszakolná őt, ráadásul egy szerkesztő, egy püspök és egy professzor szeme láttára. A néger megköszönte, szépen elköszönt, persze a szíve mélyén arra gondolt, hogy milyen kár, hogy ez az ablak jénai üvegből van, mert most fügét mutatna ennek a három madárijesztőnek és beugrana a jegyárus nő nyakába az ablakon keresztül.
Ekkor a néger vette az okos telefonját és visszament Szentgyörgy belsejébe, megnézte azt a sok nagy, színes zászlót, aztán eltévedt a hidegben. De közben azt gondolta, hogy dehogy tévedt el, csak teszi magát, hogy valakit odacsaljon és aztán kibabráljon vele. Kiabálni kezdett, hogy „help, help help”.
Nem kellett sokat várni. Arra járt egy mennyasszony és egy vőlegény, a facebookról. Aznap este csak ők tudtak angolul az utcán. Ez az ember segítségre szorul, mondták a többi embernek, akik nem tudtak angolul, és arról beszélt rövidesen mindenki, az egész tömeg, hogy itt van egy idegenforgalmi eset, egy kedves vendég, akit illő szeretettel meg kell segíteni ebben a hidegben; Jézus nevében, ha másképpen nem is. Ezt mondták. De szívük mélyén azt gondolták, hogy jó lenne, ha valaki lefogná, megkötözné, bezárná egy ketrecbe és kivinné a repülőtérre.
– Emberek, állatok! Nincs is itt repülőtér! – mondta nekik Boróka.
– Kuss! – válaszolták az emberek, sőt közülük az idegbajosak fel akarták döfni a szarvukkal.
A néger érzékelte a konfliktust, sírni kezdett. A vőlegény és a mennyasszony adott neki egy zsebkendőt, hogy letörölje a könnyeit. A néger kivett egyet a csomagból és a többit eldobta a földre, mert látta Brassóban is, Szentgyörgyön is, másnap Baróton is, hogy a földön még sok hasonló ilyesmi van.
Kihívták a mentőket, mert féltek, hogy meghűl a néger, de mentő hiányában a rendőrség jött ki. Amíg várakoztak a rendőrosztagra, a mennyasszony és a vőlegény, a facebookról, egy kis ennivalót hozott a négernek, mert az elmondta, hogy aznap nem evett semmit, csupán reggel egy csésze teát ivott valahol még a pakisztáni felségterületen. Persze magában gondolta, hogy ezeket jól meghülyíti, mert négy-évszak-pizzát evett délután, a nagyobbik adaggal.
Jöttek a rendőrök, kedvesen – gondolatban durván – igazoltatták, és felajánlották, hogy elviszik az állomásra, mert közben nem esik már az eső, nem fúj a szél, és – ejsze – indul egy vonat Barótra. Szívük szerint a rendőrök meg akarták verni a négert, ezért kivitték az állomásra és vettek neki vonatjegyet, integettek neki.
Baróton látták, harmadnap még látta valaki Felvincen, azóta nyoma veszett.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!