2017. szeptember 24. vasárnapGellért, Mercédesz
15°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
magyari.transindex.ro

Márton gyermek a Kőszívűt olvassa

utolsó frissítés: 12:58 GMT +2, 2015. január 29.

Bassza meg az Istók: a Jókai-regény is papokkal kezdődik! Erre nem emlékeztem! Arra emlékeztem, hogy az elején haldoklik az apjuk.

Aznap

- Márton, olvasd a szöveget, és ha valamit nem értesz, állj meg, kérdezd meg szépen, jó?

A kamasz, aki valamelyest szeret olvasni könyvet, de néha még gyomorbajos helyi napilapot is, mert úgy nőtt fel, hogy ezt látta a szüleitől, nekifog a Kőszívű ember fiainak, a romantikus kalandregénynek, apja, anyja egykori kedvenc könyvének, az érettségi tétel rangú műnek, ami így kezdődik: A nagytiszteletű úr éppen közepén volt a tósztnak... A pezsgőspohár nektárhabja végigcsorgott kövér ujjain.

Olvassa a srác, hallgatom a süldő kölyköt, hogy már mélyül a hangja, nézem a könyvet a kezében, vastagodik a keze, a lábfeje, az orra, az zsírosodik is, fénylik, és eddig elálló füle megpróbál szépen felzárkózni halántéka mellé – ezek a fiúk kamaszodásának első jelei; a fejezet címét olvassa:

- Hatvan perc!

Aztán kezdődik:

- A nagytiszteletű úr éppen közepén volt a tósztnak…

Közbevágok:

- Tudod, hogy kit neveznek „nagytiszteletű úrnak”?

- Igen, a gazdag embereket.

- Hát igen is, meg nem is. Pontosan: a református papokat. Érted?

- Református?

- Igen. Te katolikus vagy, mint az anyád.

- Petra azt mondta, hogy ő református, hívő református, ezért őtet ne fogdossam, mert megver minket az Isten, főleg őtet.

- Nem „őtet”, hanem „őt”. Persze, ne is, de nem azért, mert református, mert így nagyon gügyén hangzik. Ha ilyeneket beszél, akkor tényleg ne fogdosd. Hanem amúgy se. Akkor simogasd, ha ő is akarja. Akkor is viszont te úgy fogd fel a dolgot, hogy mialatt…

Az anyja is ott van valahol fülközelben, bele is szól:

- Vissza a témához! Olvasd!

A srác folytatja, én odafordulok az asszonyhoz:

- Bassza meg az Istók: a Jókai-regény is papokkal kezdődik! Erre nem emlékeztem! Arra emlékeztem, hogy az elején haldoklik az apjuk.

- Hogy beszélsz a gyerek előtt, na, Tihamér? Te mint tanult ember!

A gyerek olvassa:

- A nagytiszteletű úr éppen közepén volt a tósztnak… Az mi?

- Pohárköszöntő.

- Pohárköszöntő?

- Régi szokás, de ma is létezik, hogy az asztalnál ülő bulizók közül valaki feláll és mond egy beszédet, ami a többieknek tetszik.

- Részeg?

- Nem feltétlenül. Általában dicsér valakit, felköszönt, például azt, akinek a szülinapja van.

- Miért nem írja így? Nem tud magyarul?

- De igen, a legtermékenyebb magyar író. Legalább olyan nagy író, mint Rejtő Jenő. Száz jó könyvet írt.

- Többet, mint Wass Albert?

- Igen. Pont százzal többet.

- A nagytiszteletű úr éppen közepén volt a tósztnak... A pezsgőspohár nektárhabja végigcsorgott kövér ujjain. Minek a habja, apa? A nektár nem üdítő? Pezsgő?

- A nektár eredetileg a virág leve, amiből a méz készül a boltban. Biztos azt akarja mondani az író, hogy olyan volt a pezsgő habja, mint a nektár, ha habos lenne. Édes lehetett a pezsgő, azért írja így Jókai. Én szinte magam előtt látom az édes, halványsárga pezsgőt, ahogy olvasom. Te nem látod magad előtt, kisfiam?

- Nem. Az üdítős dobozt látom magam előtt, rajta barack – s folytatja: … végigcsorgott kövér ujjain. A megkezdett frázis kifogott a tüdő hatásképességén…

- Azt akarja mondani, hogy a kövér papnak nem volt elég levegője, hogy a hosszú mondatot végigmondja, mert, emlékeztetlek, éppen egy kövér pap beszédéről van szó.

- Mi az a „frázis”?

- Mondat, összetett mondat. Vagy azt jelenti, hogy „kifejezés”.

- A megkezdett frázis kifogott a tüdő hatásképességén, s a nyakizmok minden tehetségét megpróbálta. A nemes buzgalom egészen arcába kergette a vért.

- Ezt az utolsó mondatot érted?

- Azt akarja mondani, hogy elpirult az erőlködéstől?

- Igen! Igen!

- Miért mondja ilyen hülyén? Ez nem giccs?

- Akkor így beszéltek a tanult emberek, de főleg így volt szokás előadni a történeteket.

- A díszes vendégkoszorú minden tagja…

- Vendégkoszorú: vendégek bandája

- … minden tagja készen tartá kezét a poharak karcsú fogantyúján… Mi az, hogy „tartá”?

- „Tartotta”. Szép régi igeragozás, nagyon szép: én tartám, te tartád, ő tartá, mi tartátottuk, ti tartátáttok, ők … Na mindegy, ne használd, mert kiröhögnek.

- Miért nem írták át mai nyelven? A Bibliában is láttam, hogy a mai megjelenésben nem az van, hogy „czet hal” vagy „asszonyi állat”, hanem „bálna” és „nő”.

- Ezt Jókai írta, nem lehet megváltoztatni. Nincs, aki megváltoztassa. A másikat a Jóisten írta: az egyház meg tudja változtatni.

- … tartá kezét a poharak karcsú fogantyúján dicsszomjan…

- Szomjasan vagy ilyesmi, hülyén mondva.

- …lesve a megkezdett tószt. Mi is volt a tószt? A nektár pezsgője?

- Pohárköszöntő szülinapon. Már mondtam. Figyelj oda!

- …lesve a megkezdett tószt véghetetlen rakétájának végelpattanását. Nem értem.

- Rakéta kifingását. Olvasd tovább, és meg fogod érteni. Ez olyan, hogy tovább kell olvasni és a végén megérteni.

… a hajdúsereg sietett a félig ürített poharakat színültig tölteni...

- Szolgák csoportja, akik ott voltak és segítettek a kajálásban és piálásban. Ennyi. Képzelj maga elé egy történelmi filmet. Azokban van ilyesmi.

- Az Avatar.

- Nem jó!

- Gyűrűk úra?

- Nem „úra”, hanem „ura”. Majdnem történelmi. Na, mindegy…

- A háttérbe állított egyiptomi zenekar….

- Az is lehet, hogy tényleg Egyiptomból jöttek. De lehet, hogy Jókai cigányzenekarra gondolt, mert nagyon régen a magyarok a cigányokat nevezték egyiptomiaknak. Tovább!

- Elölről olvasom, mert nem emlékszem semmire.

Akkor veszem észre, hogy az anyja kertben van, mert onnan kiáltja:

- Ne zavard össze a gyereket az olvasásban!

Márton az ablakon át anyjára pillant hálásan, olvassa elölről, aztán következik az új rész:

- A háttérbe állított egyiptomi zenekar vezetőjének nyirettyűje… Na bazeg, apa, ez mi?

- Ezt meg kell, hogy nézzük a szótárban. Keress rá a telefonodon.

- A „hegedű vonója”! A google megtalálta, apa, ezt a könyvet az interneten. Nem olvashatom tovább onnan? Ez a papír mind zörög itt, és büdös.

- Büdös a segged, fiam, az büdös.

- A háttérbe állított egyiptomi zenekar vezetőjének nyirettyűje a levegőbe volt emelve…

- Magyarul, Márton, így van: „A romaprímás vonója a levegőbe volt emelve.”

- Azt mondta a magyartanárnő, hogy ne mondjuk így: „ki van menve”, hanem így: „kiment”. Vagy ne azt, hogy „el van hozva”, hanem „elhozták”. Jókai miért nem mondja, hogy „az egyiptomi ember a levegőbe emelte a vonóját”.

- Mert nem ugyanaz. Van benne árnyalat. Vagy ugyanaz. De neki szabad. Költői szabadság.

- … nyirettyűje a levegőbe volt emelve, hogy amint a tósztnak vége szakad, friss lelkesüléssel rándítsa rá a pohárzaj-elnémító tust… Az mi?

- Nem tudom. Tegyük fel, hogy „dallam”. De ne nézzük meg ezt is a szótárban, mert elfelejtjük azt, amit eddig olvastunk. Azt hiszem, a „tus” annak a számnak lenne a kezdete, amit a zenekar játszani akart. Az első cincogás a hegedűvel.

- … midőn a család háziorvosa nesztelen léptekkel bejött a terembe, s az asztalfőn elnöklő asszonyságnak csak pár szót súgott fülébe…. Ha mindenki üvöltözött és a zenekar zenélt, akkor miért jött be a doktor nesztelen? És mit csinált az a csaj az asztalon?

- Semmit, ült mereven. Ő a kőszívű ember felesége, a férje most nincs ott, mert haldoklik, ez később fog kiderülni. Azért van ott az orvos is.

Onnan tudom, hogy az asszony a pincében matat, hogy onnan kiált fel:

- Lelövöd a poént, a gyerek nem fogja élvezni a történetet.

- Muszáj ennyit elmondani neki, mert nem érjük meg, hogy túl legyünk az elején, és beleun. Fiam, az asztalfő az asztalnak az a vége, ami a bejárattal szemben van, régen oda ült a házigazda vagy az, aki a főnök.

- … minek következtében az hirtelen elhagyta helyét, s alig mutatva arccal, hogy a mellette ülőktől engedelmet kér, eltávozott a teremből. A tószt azonban, mint a kilőtt gránát, nem hagyta magát ez incidens által reptében megzavartatni, hanem sietett végelpattanása felé.

- Stop! Tudod, mit jelent az „incidens”?

- Nem. Felügyelő a farmon? Ellenőr?

- Nem baj, olvasd tovább. Ne próbálj minden szót megérteni, néha könnyedén menj át rajtuk. Én is így olvastam annak idején Jókait.

- "...e dicső férfiút, országunk terhét vállán emelő Átlászunkat….” Ez mi?

- Atlasznak hívták a régi Görögországban azt a mesebeli pasast, akiről azt hitték, hogy az egész Földet a vállán tudja tartani, tehát egy marhaság. Ezeket feltétlenül ugord át, de ha érdekel, engem vagy anyádat kérdezd! Ezek a klasszikus műveltség részei. Ezek nélkül nem lehetsz se erdőmérnök, se mezőgépész.

- Azért mondják Atlasznak a térképes könyvet?

- Igen, Igen! Van Isten! Látod, látod, van esze a kölyöknek!

- …. vállán emelő Átlászunkat, az igaz hazafiúságnak ...

- Mai nyelven „hazafiságnak”, vagyis aki szereti azokat a helyeket, ahol lakik.

- …örök időkre emlegetendő példányát, a mi győzelemre siető elvbaráti táborunknak …

- A mi politikai pártunknak…

- … fő-fő és legfőbb vezérét, gyámolunkat, oszlopunkat és világító phárószunkat…

- Stop! Érted, hogy mi a „gyámolunk”?

- Egy kicsi szék, amin ülnek, a szerző ahhoz hasonlítja a könyvben azt, akinek a szülinapja van és haldoklik, hogy olyan megbízható ember, mint az Atlasz meg egy szék, amire rá lehet nyugodtan ülni.

- Nem! Az, amire te gondolsz, az „zsámoly”. De tetszik, ahogy mozog az eszed. A „gyámol” az régiesen mondva: olyan személy cselekedete, aki vigyáz a másikra, ha az árva vagy ilyesmi.

- A „phárósz” mi?

- A „fallosz” egy nagy fasz, művészi kivitelben.

- Tihamér, ne hülyítsd a gyereket, jó? És különben is ő „fároszt” mondott!

- Bocsánat, akkor ez ejsze világítótorony, ami a hajóknak mutatta, hogy merre van a kikötő. Amikor még nem volt műhold.

- Apa, nem folytatjuk holnap?

- De igen.


Másnap

- Három fiam mind nagyon fiatal még arra, hogy helyemet elfoglalhassa… Legidősebb fiam, Ödön, maradjon a szentpétervári udvarnál. Most még csak követségi titkár, idővel magasabbra lesz hivatva. Az a hely jó iskola lesz neki. A természet és ferde hajlamok sok rajongást oltottak szívébe, ami fajunkat nem idvezíti. Apa, azt akarja mondani a kőszívű pasas, hogy a nagyobbik fia buzi?

- Nem. Majd kiderül később, hogy nem, általánosan értette, hogy ferde hajlamú. Vagyis nem. Vagyis igen. Vagyis félig. Érted?


Harmadnap

Harmadnap már ott tart a kölyök az olvasásban, hogy:

- A kőszívű ember temetése csak egy hét múlva ment végbe. (Apa, mi a picsának nem mondja így: „egy hét múlva temették el”?) Azalatt közszemlére volt kitéve - bebalzsamozottan, mint egy fejedelem. Időt kellett engedni a számos nagy rangú ismerőknek, hogy a végtisztességtételre megjelenhessenek, a nagytiszteletű és főtisztelendő uraknak, hogy a gyászbeszédeket megírhassák, szőnyegésznek és címerfestőnek, hogy díszítményeikkel elkészülhessenek, s a főiskolai cantus praesesnek…

- A garázsból ordítom neki:

- Az egyetem énektanárának! Mondjuk…

…. hogy a nagy halott tiszteletére az énekkarnak egészen új harmóniákat betaníthasson.

- Új számokat!

A gyermek két óra múlva már azt részt böngészi vontatottan, reszelős kamasz hangján, amiben az író jellemzi a kőszívű temetésén elhangzott második papi beszédet (mert három beszéd volt, két lojális és egy illojális):

- Pedig bizony kár volt nem hallgatni azt a pompás búcsúztatót, amit a nagytiszteletű úr felolvasott, mert ha az első gyászbeszéd remeke volt a dialektikának és prozódiának…

Igazítom a tetőn a cserepeket, üvöltöm a padlásról le neki:

- Ugord át ezeket a részeket, ugord át!

… úgy ez pályakoszorús példánya volt a poézisnek, megragadó képekkel és hasonlatokkal s könnyekre indító trópusokkal, sőt költői citátumokkal vegyest, klasszikus és újkori auktorokból…

- Mondom, hogy ugord át!

Az anyja kiáltja a szobából:

- Olvasd el, és apádat vagy engem kérdezz, hogy mi, mit jelent magyarul!
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!