KEDD AZ ÚJ PÉNTEK
Valentin Vizirigou-Plojest élete és kora
Magyari Tivadar utolsó frissítés: 13:40 GMT +2, 2014. szeptember 17.Vizirigó Antal született hovatartozó volt (egyébként 1910-ben született), mindig tartozni akart valahova, együtt a számára fontos másokkal, akik odatartoztak.
- Azt hiszem nem is beszélt, de nem is sokat gondolkodott erről – magyaráztam Áginak, aki kért, hogy meséljek a „soknevű” emberről, aki távoli rokonunk volt, neki is, nekem is, csak én idősebb vagyok, és jobban ismerem a régebb élt rokonokat, mondjam el, hogy miért is volt ez a ember „soknevű”.
Vizirigó Antal már gyermekkorában természetesen lépett be az EKTK-ba, amikor minden gyermek e-ká-té-kás volt, ki sem lépett onnan, csak úgy természetesen ment át a ZGH-ba, ami abban az időben alakult, éppen az EKTK ellen, faji alapon, oda ő olyan magától értetődően jelentkezett be, hogy a zé-gé-hások közül alig volt valaki, aki fel akarta volna tenni a kérdést, hogy mit keresett ez a Vizirigó eddig a másik szervezetben, ahol a népidegen és istenidegen emberek vannak, igazán nem is emberek, hanem ellenséges álnok állatok. Míg mások beleszülettek abba, ahova tartoztak vagy eleve oda lettek rendelve, Vizirigó Antal mindig kívülről jött tartozni valahova: konjunktúra-odatartozó volt, de ezt itt, én mondom róla, ő nem gondolkozott ezen, tehát nem úgy kell érteni, hogy ő egy opportunista odatartozó lett volna, aki a kezét dörzsölve előnyökért csatlakozik valamilyen csoporthoz, mert annak van éppen felmenőben a csillaga, mikor milyen színű, vörös, fehér, kék, neonrózsaszín csillag. Nem is tudott volna mit mondani, csodálkozott volna a kérdésen, ha akkor élünk és megkérdezzük, hogy Anti (vagy Anti bácsi, Vizirigó úr), maga most miért ment át a ZGH-ba, mikor eddig EKTK-s volt.
Biztos, nem értette volna teljesen a kérdést, azt hogy ez miért téma: eddig azt látta, hogy a többiek EKTK-sok, most valamiért, valamilyen hirtelen és véletlen támadt látószögből azt látta, mintha mindenki ZGH-s lenne. Ilyen a született ficsúr is például, aki mindig a divatot követi, naprakészen változik a nyakkendője, kalapja, ingének gallérja, tegnap még a másikat hordta, ma már az újat, de erről nem beszél, nem is tudna mit mondani. Kérded tőle, no, hát új kalapod van? A régivel, a pettyessel mi lett? Az ilyen gigerli furcsállva fordítaná szemgolyóját a fején álló kalap irányába, mintha nem értené a kérdést, mi van a kalapjával, igen, új, de hát máskor is volt új kalapja, most mindenkinek ilyen van, ilyen szarka színű.
Így Anti bácsi volt cserkész, volt levente, vörösinges, volt páluccai, és így tovább, a negyvenes évek elején, amikor Kolozsvár visszatért, a magyar lakosság tízes szervezetének tizedese és aztán főtizedese.
Ági megkérdezte ekkor, hogy, tényleg, amúgy mivel foglalkozott.
Először meggylegény volt a likőrgyárban, az elég nehéz munka, a magokkal kell foglalkozni, később aztán meggymester lett ugyanott, állítólag nagyon szigorú meggymester volt, ment a hatalmas likőrgépek sorai között, szigorúan szedte fel a lepotyogott meggyet fedeles kosárba.
Ide állt, oda állt, negyvennégyben segített feljelenteni azokat a zsidókat, akikről gyanítható volt, hogy elbújnak az elszállítás elől, mert éppen hívták őt magukkal azok az ismerősei, szomszédjai, rokonai, akik ezt a munkát azokban a napokban önként vállalták, ment velük, mert azok is mentek, s ahogy ide-oda járkált a hóstátban és a belvárosban, intézkedni, zsidókat keresni, feljelenteni, egyszer megállt rágyújtani a Óvárban egy kapu alatt, mert fújt a szél mindenfelől, ezalatt elvesztette zsidókereső társait, és ott lézengett egyedül. Ott, az Óvárban belefutott egy ismerősébe, és mondta neki hirtelen, de természetesen, mintha valami, a szezonnal járó dolgáról szólna:
- A zsidók ügyében járkálok.
Az megörült, gyorsan körülnézett, hogy hallja-e valaki, és magával hívta, mert ő is a zsidók ügyében járkált, éppen három zsidó családot akart elrejteni, egyet pedig átsegíteni a román határon, valahol a Bunezoa gyümölcsösei között.
Ettől kezdve Vizirigó Antal a zsidókat mentette. Biztos láttál, Ági, bolondozó buta kölyökkutyát, aki ugrándozva fut a gazdája lába után, de amikor szembejön egy másik ember, megfordul és az után rohan. Ilyen volt ez az Anti bátyánk is.
Aztán bejöttek az oroszok, újra és végképp elszaporodtak a románok, kinőttek a földből és lejöttek az égből a kommunisták. Vizirigó Valentin ifjúkommunista lett, de a hamarosan öregkommunista, mert kiderült, hogy nem ifjú már: visszeres a lába és a heréje. Akkor már ez volt a keresztneve: Valentin, mert elment kicserélni régi iratait és románosította a nevét. Ment, mert észrevette, hogy László szomszédjának a postaládáján valami olyasmit ír, hogy Lagyiszló, Feri szomszédja pedig mostanában valami Fráncsiszk lett. (Látta Anti bácsi azt is, hogy az egyik román szomszédjának, a doktornak a családneve olyan, hogy egy város név is van mellette: Dr. Ángél Kukuruz-Gherla. Szeget ütött a fejébe ez a, szerinte, új szokás, hogy város neve is van a családnévben).
- Jóember – mondta Bánhegyesi Zoltán, a hivatalnok, aki a nevek románosítását végezte a kolozsvári hivatalban – az Antal románul nem Valentin, hanem Anton. Vagy Antonie, de az önnek, Vizirigó elvtárs, nem állna jól ez a név, ahhoz hosszú drapp szakáll kellene. Tehát inkább Anton.
Vizirigó Antal utálta az Anton nevet, és hallani sem akart erről. Azt állította, hogy az Antal márpedig Valentin, ékezetek nélkül, de úgy kell ejteni, hogy Váléntin.
Bánhegyesi hivatalnok arra is figyelmeztette, hogy a románban olyan nyílt és hosszú Á hang nincs, mint abban a Váléntinben, amit ő akar, hanem csak olyan indogermán zárkózottabb és csököttebb Á hang. Vizirigó Antal nem engedett, és saját felelősségére Vizirigo Valentin lett (később, már vénemberként az RMDSZ-be, illetve utána az Ellen-RMDSZ-be úgy iratkozott be, mint Vizirigó Bálint, mert a Valentinnek ez volt a magyar megfelelője. Temetésén is mint Bálintot, a segítőkész felebarátot és meggymestert búcsúztatta a pap (egyébként 1995-ben halt meg), sajnálkozott a pap, hogy ma már bezzeg nincsenek meggymesterek, nem szedik a meggyet fedeles korárba, és ott a temetésen négy civil szervezet, öt alapítvány elnöke dicsérte Bálintot, később mindenki csodálkozott, hogy miért írja a sírján azt, hogy Vizirigó Antal, mondták, hogy biztos az apja volt Antal.
Kilencszáznegyvenhétben Vizirigó még ifjúkommunista volt, de már Valentin, és egy nap bement a hivatalba, Bánhegyesi Zoltán már nem volt ott, elvitték kényszermunkára, másik hivatalnok fogadta, és nála azt akarta, hogy a családnevét is változtassa meg.
- Jóember elvtárs! - mondta neki a másik hivatalnok – családnevet nem lehet egyszerűen megváltoztatni, ahhoz nagy indok kell. Miért? Tán megtudta biztos forrásból, vérből vagy vizeletből, hogy nem Vizirigó-leszármazott?
Valentin bácsi elmagyarázta, hogy ő csak arra gondolt, hogy a neve mellé tegyen szépen egy városnevet.
Micsodát? Egy város nevét. Mondták neki, hogy ahhoz egy jó nagy indok kell, jóember elvtárs.
- Azért akarom, mert népünk nagy elvtársának, Gyorgyé Gyorgyú-Désnek is ilyen a neve. És ha ez nem elég, ott van Sztálin elvtárs, akik népünk nagy apja, s őt is Sztálingrádról nevezték el, ahol megnyerték a háborút.
- Jóember, maga hol tanulta a történelmet? Esti egyetemen? Először volt az, hogy népünk nagy apjának, Sztálin elvtársnak ez volt a neve, és csak utána nevezték el róla a várost Sztálingrádnak. Azelőtt a város neve valami patak neve volt.
- Nem, kedves elvtárs, mert először nem az volt: először népünk nagy apjának, Sztálin elvtársnak más volt a neve, valami Josziv Vicsorionovics.
- Jóember, már sokkal a sztálingrádi csata előtt Sztálin elvtársat így hívták, és már réges régen népünk nagy apja volt.
- Nem hívhatták hamarabb úgy, mert nem tudhatták előre, hogy ott lesz a csata, tetszik érteni?
Mivel elég jól és bátran érvelt, és féltek, hogy kapcsolatai is lehetnek odafent, engedett a hivatal, megkérdezték, hogy milyen város nevét akarja a nevében, és mondta, hogy például azt, hogy Plojest. Ezután a hivatalos dokumentumokban, belügyminisztériumi engedéllyel Valentin Vizirigou-Plojest néven szerepelt, de akkor is mindenki Antinak szólította, illetve a románok az állami meggyipari kombinátban azt mondták: Onti.
Egyszer, az ötvenes évek elején egy szomszédja, aki aznap reggel kilenc előtt kevéssel lett kommunista, friss erővel harsányan megjegyezte, hogy bizony ez a plojesti Vizimadár vagy micsoda, ez az Anti, még pár éve a zsidókat kereste halálra és oláhozott, most meg az utcán szónokol románul, és a visszatérő zsidók haladéktalan lakáshoz juttatását követeli önmagunktól. Akkor Anti bácsi megijedt, de lélekjelenléttel rákiáltott:
- Vigyázzon az elvtárs, az isten szerelmére, mert mind a kettőnket elvisznek. Engem azért, mert maga becsületemet sérti, és ilyeneket állít rólam, ezek még elhiszik magának. Magát is elviszik egyúttal, mert izgága. És az olyan mostan nem kell. Lelkes emberek kellenek mostan, nem ilyen izgágák.
Felbukkantak azok a zsidók, akiket Valentin Vizirigou-Plojest mentett volt, mert akkor éppen arra járt, ahol éppen mentettek, és nem feljelentettek, ezek a zsidók igazolták, hogy valóban hazugság, hogy halálra kereste volna a zsidókat, mert ők, íme, itt vannak, élnek, sőt ő is mentette őket. El is vitték ekkor a szomszédját népellenes izgágaság miatt.
A helyi párttitkár meghallotta, elhitte, de a rend kedvéért elkiáltotta magát a városban, hogy van-e valaki a zsidó honfitársak között, akit nem mentett, hanem halálra keresett volt annak idején Valentin Vizirigou-Plojest. Ilyen honfitárs nem jelentkezett.
Még halála előtt találkoztam Bálint bácsival, mert akkor már mindenki úgy szólította, hogy Bálint bácsi, az RMDSZ helyi gyufabeszerzője, csak a román szomszédjai mondták neki, hogy Valentin, esetleg úgy, hogy domnu Vizirigo, ez nekik olyan olaszosan hangzott, a postás azt mondta neki, hogy domnu Plojest, de amikor részeg volt, azt, hogy domnu Pitest, s a felesége Vizirigou-Plojestné, született Racotzi Rávéka mindig Antinak hívta. Ez már a kilencvenes években volt. Meglátogattam, mert üzent, hogy nagyon fontos dolgot akar megbeszélni velem:
- Tihamér, te tanult ember vagy. Hallottam róla: kérlek segíts, beszélj valakivel az érdekemben: be akarok lépni én is, mint minden ember, az internetbe.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!