KEDD AZ ÚJ PÉNTEK
Tajdag néni
Magyari Tivadar utolsó frissítés: 08:39 GMT +2, 2014. június 11.Igaz történet, amelyben a szerző is megjelenik, mint Magyari Tivike. A többit minimálisan színezte, mert a valóságos élet felvizezi a komikumot, hogy minden lépésre mégse röhögjünk.
Arról van szó, hogy Sándor bácsi és Ribike néni, amikor veszekedtek, a férj a tőszomszéd Gizike nénit hívta segítségül, igazlátónak. Kirohant Sándor bácsi az udvarukra, nyomában riadt szemmel Ribike néni, és az ember átbődült a kerítésen:
– Gezi! – bocsánatot kért a zavarásért és kérdezte a konyhájából előszaladó Gizi nénitől, például egyszer azt, hogy te, Gezi, te hányszor főzöd ki a kávézaccot?
Gizi néni egyszer főzi ki, mert Bálint bácsi, az ura úgy szereti inni, erősen, meg hát aztán ritkán kávéznak, és Gizi néni mondta, hogy nem ezen szokott spórolni.
Sándor bácsi ilyenkor rákiáltott a feleségére, hogy na hallod, te tajdag!
– Egyszer kell kifőzzed, mert, ha többször csinálod, az valami nyakrákot okoz, mondta a rádió is, te tajdag.
Gizi néni sokat bosszankodott amiatt, hogy Sándor bácsi mindig őt hívja igazságot tenni.
Pár nap múlva hallatszott messzire az utcában, hogy te, Gezi, gyere elő, te hova szoktad kiönteni a kávézaccot? Gizi néni sóhajtott, konyhás kezét megtörölte, kijött a kerítéshez és részvéttel nézte a bácsi vállai mögött pislogó szomszéd nénit. Tudta, mindegy, hogy mit válaszol, vagy azt válaszolja, hogy hát, a szemétbe, Sándor, vagy teheti a virágokra, hogy trágyázza, nem is tudom, Sándor.
– Na, látod, te, tajdag? Nem a kagylóba kell önteni, mert eldugaszolja aztat a lefolyót. Ráteheted a virágokra a lószar helyett! Ha van kávézacc, akkor nem kell külön lószar is a házba.
Sokáig mi, gyermekek azt hittük, hogy a Tajdag egy szép, oroszos női név, pedig a Tajdag csak a szomszéd néni beceneve volt, amit férjétől kapott. Sándor bácsi középkorú suszter volt, kövér hangú sovány ember.
Magyari Tivike megkérdezte a gyermekek nevében a susztertől, aki szeretett a ház előtt dolgozni, hogy jobban lásson, Sándor bácsi miért vette feleségül Ribike nénit?
A gyermekek kíváncsiak voltak, hogy mi lehetett egyszer rég, amikor ők nem éltek még, és Sándor bácsi megkérte Ribike néni kezét és elvette feleségül. Járt hozzá, beszélgettek késő estig a kapu előtt? Vitt neki virágot, vitte moziba, táncolni? Ott, táncolás alatt is kiáltotta neki, hogy, te, tajdag, s az milyen lehetett? Csókolták ezek egyszer meg egymást?
Csillag Marika azt mondta, nem csókolták, csak egyszer, amikor a pap bácsi összeadta őket és szólt nekik, hogy most akkor meg is csókolhatják egymást. A filmben is így van, először hangosan megkérdik, van valaki a teremben, aki nem akarja, hogy elvegyék egymást, és akkor várnak egy kicsit:
– S ha nincs, csak akkor adják meg az engedélyt a csókoláshoz.
Czilinder Lacika hozzátette, biztos Sándor bácsi soha nem fogta meg Ribike néni pináját:
– És ezért nincs is nekijük gyerekük.
Magyari Tivike elszörnyedt azon, hogy soha nem fogta volna meg:
– Nem fogta meg soha! Az biztos. És lehet, még csak meg se nézte neki!
Ezen vitatkoztak a fiúk egy kicsit, vajon mi lehetett, Magyari Tivike mondta, kérdezzék meg tőle, és megszólították megint Sándor bácsit a ház előtt, ahol dolgozott és magyar nótákat fütyörészett, miért vette feleségül Ribike nénit, Sándor bácsi kedves volt mindig a gyermekekhez, most is:
– Azért, fiam, mert szerettük egymást. Egymásnak teremtett minket a jóisten.
Nem hitték ezt el, a jóistent igen, de a szerelmet nem, külön megkeresték Ribike nénit is, és ő ugyanazt mondta, hogy szerették egymást:
– És akkor összeházasodtunk, kincseim.
Csillag Marikát érdekelte, hogy ez nagyon rég volt-e, mert arra gondolt, ha sok idő telt el, hát azóta lassan elmúlt a szeretet.
– Mintha tegnap lett volna, kincsem!
A koraérett, ötödikes Czilinder Lacika jogásznak készült, mert jó volt nyelvtanból, és vallató ügyész szeretett volna lenni, ezért egy másik alkalommal feltett egy kiegészítő kérdést a bácsinak, miért szerette akkor Sándor bácsi Ribike nénit?
– Mikor, te?
– Hát mikor feleségül tetszett venni őtet.
– Hát aztán. Mert megismertük egymást.
– Nem volt más néni a környéken?
– De igen. De hát, tudjátok, így jött ki a lépés.
Czilinder Lacika, jövendő ügyész szerint az összebeszélés esete állhat fent, mert Ribike néni aznap ugyanazt mondta:
– Nem tudom, gyerekek. Úgy jött ki a lépés. Ez így szokott lenni.
– Nem volt más bácsi a környéken?
– Olyan, mint ő, nem volt egy se.
Másnap reggel arra ébredtünk, hogy bömbölés van megint:
– Gezi! Otthon vagy? Gyere egy kicsit ki! Bocsánat a zavarásér. Te teszel a tejeslábosba valamennyi vizet, mielőtt a tejet beleöntenéd, hogy, azt mondja, ne ragadjon oda?
Ribike néni beletörődve pislogott Sándor bácsi mögött. Gizike néni arra gondolt, hogy ő tesz egy pár csepp vizet, s a tej talán így nem sülne oda, de a szomszéd néni biztosan nem tesz vizet a tejeslábosba, ezért – ne legyen baj – úgy válaszolt, nem teszek, Sándor.
– Na, hallod te, tajdag? Nem kell víz bele, mert csak felhígítja.
Gizi néni próbált menteni, most jut eszébe: egy kicsit azért tesz, ne süljön oda a tej, na!
– Ja, persze, úgy igen: egy kicsit! De nem egy fél literrel! Na, hallod, te tajdag: nem egy fél literrel. Csak egy kicsit.
Czilinder Lacika megkérdezte Gizike nénit, hogy nem tud sosem olyant válaszolni Sándor bácsinak, hogy Ribike néninek legyen igaza? Gizi néni kacagott, na, tényleg, erre már ő is gondolt. Majd legközelebb. Hogy szegény Ribinek is valaki fogja pártját.
Legközelebb:
– Gezi, nézzél ránk jól: szerinted melyikünket üti meg előbb a gutta: engemet vagy az asszonyt?
Ők így mondják azt, hogy „gutta”: két t-vel.
– Téged, na, téged, Sándor!
– Na, mit mondtam neked, te tajdag, hogy engemet üt meg? És te kell engemet ápoljál évekig! Ez a tajdag aztat hiszi, hogy őtet üti meg a gutta először, és én kell őtet ápoljam évekig.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!