2017. október 24. keddSalamon
10°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
magyari.transindex.ro

KEDD AZ ÚJ PÉNTEK

Honnan jönnek a csórók?

utolsó frissítés: 09:00 GMT +2, 2014. április 2.

Egy idős házaspár eladta a városszéli földjét. Az évek során egy széles utca is kialakult a domboldalon felnyúló, hosszú és keskeny szántóföldjük alatt, ahogy lassan odáig növekedett a város.

A telek egyik szélén fentről a folyt a kis vézna Cigánypatak, a patak mentén odafent széles bozót zöldellt. Megvette valaki olcsón, várt pár évet, aztán hétszeres áron parcellánként eladta különböző felsőbb osztálybeli családoknak, s mindenki a maga területén építkezni kezdett.

Az építkező új tulajdonosoknak meg kellett egyezniük, hogy ki-ki a maga telke elejéből átad egy sávot közösbe, ahol majd a bejáró út halad, autóknak és gyalogosoknak, mert a földet az eredeti városszéli közúttal párhuzamosan osztották fel telkekre, és leszámítva a legalsót, egyiknek sem lett volna kijárata a közútra. A felépült ikerházak, villák meg villácskák előtt kialakult egy kis új utca: magánutca, és ezt közös erővel le is aszfaltozták. A tulajdonosok a közös utca, meg a közös csövek, drótok, fityingek miatt sok gyűlést tartottak, sok pénzt tettek közösbe, utcai világítást szereltettek, a fogadott kertészcégek díszfákat és díszkörömvirágot hoztak az utca szélére, díszköveket, és minden ház udvarára hoztak egy víz nélküli kerekes kutat vagy egy lakkozott szekeret, azokat beültették muskátlival, a legtetejére felültettek hét kerti törpét: mindent, ami kell.

- Biztonságos környék, nem jár erre senki, hacsak onnan fentről a bozótból nem jön le a róka, hehehe!

- Itt róka? Ne vicceljen! Hol vannak már a rókák? A mesében.

Megbeszélték, hogy ha nem is rókáról van szó, de legalább nem közlekedik erre a sok jöttment csóró sem. Mert ott, ahol ők, az új telektulajdonosok ezelőtt laktak, egész nap jöttek, mentek az ablakuk alatt az ilyen jöttment csórók.

- Szörnyű: akárhol laksz a városban, egyik, másik szomszédod egy-egy ilyen hangoskodó csóró, családostól. Tudod, az a kölcsönkérő típus, az a büdöseket főző, büdöseket szellőztető, az a rongyokkal kitömött lakású.

A tulajdonosok ismerték a városháza elöljáróit, kinek a polgármester, kinek a polgármesterné volt valakije, és egy szavukba került, hogy a város leaszfaltozza az eredeti közutat is, amiről rá lehetett térni a bekötő magánútra. A hatóságok ki is tettek egy közlekedési jelet az immár két aszfaltos út sarkára, jelezve, hogy ami az új házak előtt felvezet, az zsákutca, a semmibe visz, neki a bozótnak.

És akkor onnan fentről, a semmiből, mintha a Cigánypatakból erednének, elindultak lefelé a csórók, még aznap.

Zengeszku úr, állami ipari vállalkozó, a legalsó villa gazdája kutyaugatásra ment ki reggel, és látta, hogy egy koszos télikabátú (májusban), vörös arcú, torzonborz ember négy koszos reklámszatyrot cipelve jön lefelé az oldalon, talán a bozót felől, de mintha a semmiből, s megy el a kapu előtt, nem néz máshova, csak előre. Furcsa volt, hogy ez a csóró, aki először járhat erre, rá se néz a házra, a kerti törpékre, a kerti Hófehérkére, a műlibákra, a díszorgonára, a nemes vackorfára, a nagy emeletes házra. Zengeszku legyintett a kutyára, aki majdnem megörült, mert már itt nőtt fel, nem szagolt még csórót.

Zengeszku úrnak feltűnt, hogy ugyanaz az ember aznap még négyszer fel és le vonult, nem sietett, bár mintha sánta is lett volna. Vagy csak a cipője volt már félretaposva, azért jár úgy. Aztán látta ezt a télikabátos csatakost egy másikkal, az is úgy nézett ki. Fel, le jártak kettesével, ereszkedtek a bozót felől le, és mentek arrafelé vissza, ugyanazokkal a szennyes nejloncsomagokkal. Azt hozták, amit vittek, és csak előre néztek.

Hamarosan két ilyesmi asszony is baktatott lefelé, egyik bottal támaszkodott. A kutyák őrjöngtek. Aztán még egy asszony, két gyermekkel, később egy egész család. Pár perc múlva két ilyen öreg, sok cókmók, nagy mocskos szatyrok. Szemből pedig sántikált felfelé egy másik torz szakállas, felemás cipőben. Látszott, hogy nem ismerték egymást, egymásra sem néztek, csak menetirányba.

- Hát ezek meg honnan jönnek? Ezek!

Délután a tőszomszédtól kérdezte ezt Zengeszku. Valami Mikuláseszku lakott ott. Aztán megkérdezte a két asszimiláns magyar szomszédot is, Szábő Emerikk doktort és Bartalis Lagyiszló vállalkozót:

- Honnan jönnek a csórók?

Mondták ők, hogy ők is látták ezeket, a kutyájuk paroxiás lett, iskolapszichológushoz kellett vinni, aki szabadidejében állatokkal is foglalkozott. Három napja őrjöng a kutya, nem nyúl ahhoz a műszaki csonthoz, amit az állateledeles márkaboltban vettek neki.

- Nézze! Most is! Jönnek onnan le. De honnan jelennek meg a csórók? Pont itt!

- Nyilván, valamikor felmentek oda a bozótba, onnan jönnek vissza – viccelt a menő futballista szomszéd, Tráhánáké Doj, akinek a jobb lába hárommillió dollárt ért, de a bal lába sem volt sokkal olcsóbb. Azért hívták Dojnak, mert volt egy másik ilyen értékes ember is: az volt Tráhánáké Unu.

Mind többen vonultak, fel és le, koszos reklámszatyrokkal, széttaposott cipőkkel, borzosan, sötéten, szelíden és csak előre nézve. A hatalmas kifodrászolt, samponozott, afgán, litván, mokány díszkutyák a kerítések mögött üvöltöttek, forogtak körbe, taknyozták a díszkerítés rácsait.

- Ez a mi utcánk! Mi csináltuk a mi pénzünkön, úgy van csinálva, hogy nem vezet sehova: miért a picsába járnak ezek itt és honnan jönnek?

Soron kívüli gyűlést tartottak. Tegyenek sorompót az utca elejére? Persze! Hogy ez nem jutott eddig eszükbe. A végén még mind ideszoknak a csórók, itt járnak keresztül.

Az asszimiláns Lagyiszló hüledezett:

- De kérem szépen! Azt mondja meg valaki: honnan jönnek ezek a csórók?

Lett sorompó, piros-fehér színű, lezárta az úttestet, távirányítóval lehetett felemelni a kocsik előtt. Jöttek, mentek sűrűn a csórók mellette, kerülgették, de – Zengeszkuné megfigyelte a függöny mögül, mert az övék volt az első telek – rá se néztek a sorompóra. Automatikusan kerülték, nem látszott az, hogy észrevették volna, pedig Zengeszkuné úgy képzelte el először, hogy húsz méterről rácsodálkoznak, elbizonytalanodnak. És megtorpannak vagy ilyesmi. Lázadoznak majd. A sorompó csak az úttestet zárta le, mellette el lehetett menni, és úgy tűnt, hogy nem is látják meg a csórók, mert csak előre néztek, izzadtan, cipekedve, bozontosan, és arra néztek csak, amerre mentek, márpedig a sorompó mellé mentek, minek néztek volna rá a sorompóra.

Csak egy idős csóró állt meg, izzadtan, téli nadrágban (júniusban), vastag, zsíros zakóban, aki kis szekeret tolt, rajta tucat szutykos reklámszatyor, tetején törött kenyér, és a szekér nem fért el a sorompó mellett, ő megállt, hogy Tráhánáké Doj kijöhessen a Nissan-jával, és amíg a sorompó csendesen leereszkedett a csóró is áttolta a szekerét.

Zengeszku úr oda akart kiáltani, hogy hé, hova megy, nem látja a sorompót, de nem ez jött ki a száján, mert hát a sorompó lassan ereszkedett le Tráhánáké Doj kocsija után, miért ne tolta volna át a csóró a szekerét egy olyan helyen, ami látszólag köztér, és helyette annyi jött ki Zengeszku úr száján, hogy vau, vau, vau, vau. Megrémült Zengeszku úr attól, hogy ez jött ki a száján, hogy vau, vau, vau, a kutyája is meghökkent, elhallgatott egy kicsit. A csóró nem nézett egyik kerítés irányába sem, nem érdekelte a sok meghülyült kutya és a többi vau, vau, vau sem.

Tegyék a sorompót faltól falig, azaz saroktól sarokig, ne lehessen mellette fel- és letérni a maszek utcára? Írják ki, hogy magánterület, tilos az átjárás?

- Tehetjük a sorompót faltól falig, úgysem jár a tulajdonosok közülük senki gyalog – mondta a soron kívüli gyűlésen Mikuláseszku az asszimiláns Emerikknek.

Hogy ez eddig nem jutott az eszükbe! Akkor majd nem lehet elmenni a sorompó mellett.

De továbbra is egész nap vonultak a csórók, honnan, honnan nem, és mind átmentek a sorompó alatt, úgy mentek át, mintha, közeledvén oda, észre se vették volna a sorompót, le se hajoltak előtte, már úgy voltak lehajolva.
Fogadjanak egy baktert a sorompó mellé? Kicsi díszőrbódét neki és díszruhát? Hogy ez eddig nem jutott eszükbe! Akkor az megállítja a csórókat.

Két baktert kellett fogadni, egyet éjjelre, egyet nappalra, mert kiderült, hogy a csórók már reggel ötkor jönnek lefelé, és – érdekes – talán mégsem munkába mentek, mert sokszor már reggel hatkor mentek is vissza fel, ugyanazokkal a tömött, koszos reklámszatyrokkal. Később ugyanazok újra lefelé, és egész nap fel, le, fel, le.

A bakterek zavarba jöttek, nem merték megszólítani az egyenletesen cammogó, csak előre néző csórókat, amint azok hol fentről cipekedve, hol lentről kerülték a sorompót.

A tulajdonosok mérgelődtek a gyűlésen. Mikuláseszku, asszimiláns Lagyiszló, Zengeszkúék és még sokan mások a baktert szidták. Lecserélték más bakterre, az újnak nagyobb fizetést szavaztak meg, de egyik bakter sem volt jobb, mint az előző.

Mikuláseszku úr kompromisszummal jött:

- A bakter csak azokat szólítsa meg, esetleg alkalmazzon velük szemben fenyítéseket, akik nem mennek előre nézve, hanem lötyögnek, és fél szemmel kémlelik az udvarokat, házakat, hogy aztán betörjenek vagy más betörőket informáljanak.

A bakter örült, hogy precízebben írták körül a munkáját, de el kellett őt is két hét múlva bocsájtani, mert egyik csóróról sem állapította meg egyértelműen, hogy nem előre néz és nem ütemesen jön le vagy megy fel a magánutcán. A vonuló csórók száma pedig csak nőtt, nőtt, és állandóvá vált a vau, vau, vau, vau.
Kerítést építsenek erre a magánutcára, ott fent a bozót felöli végen? Hogy ez eddig nem jutott eszükbe! Meglett a kerítés is.

De jöttek a csórók lefelé, szatyrokkal, a kerítés felől vagy mellől.
Tettek baktert a kerítéshez, kutyával.

És jöttek, mentek a csórók, valahonnan, talán a patak medrében jöhettek, mert oda nem lehetett kerítést tenni, s képtelenség volt minden bokor elé baktert állítani.

Még több pénzt adtak a közösbe és bevezették a patakot a föld alá, ott folyt mélyen tovább a Szamos felé. Közpénzt is szereztek ehhez. Befejezték a munkálatokat, jött és felavatta a polgármester.

Másnap már korán reggel hiánytalanul vonultak fel és le a csórók. A föld alól jöhettek.

Címoldali fotó: Lightspring via Shutterstock.com
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!