2017. június 27. keddLászló
16°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
magyari.transindex.ro

KEDD AZ ÚJ PÉNTEK

Év eleji kimutatás a facebookos ismerőseimről

utolsó frissítés: 15:13 GMT +2, 2014. január 7.

Szoktam mondogatni, hogy számomra a facebook magánügy, inkább családi, baráti köri valami, de erre a tavaly sem figyelt senki.

Az évek során minden ismert személyt „visszajelöltem” amúgy, mert ezt tartottam illendőnek, sőt ismeretleneket is. Tisztelem is az ismerős ismerőseimet és az ismeretlen ismerőseimet, és nem is várom el tőlük, hogy másképpen használják a facebookot, mint ahogy ők jónak látják.

De tény, hogy az elmúlt évben például a facebookbeli ismerőseim 84,7 százaléka próbált engem bevonni valamilyen mozgalomba, például, hogy mentsük meg a kiskutyákat vagy ne hagyjuk a templomot s az iskolát.

Az ismerőseimnek 67 százaléka hívott meg számítógépes játékokra, több mint felük ajánlott programokat, amik segítségével megtudhatom, hogy mi lehetett volna az indián nevem, a lánynevem, a Rejtő Jenő-féle nevem, állatnevem, milyen étel lennék, ha ehető lennék. Egy reggel üzenetet kaptam, hogy etessem meg valakinek az internetes beteg tyúkjait az ő internetes farmján.

Facebook-ismerőseim 93,2 százaléka olvastatta el velem a közös és nem közös facebookos ismerősöknek küldött születésnapi jókívánságot. Ezek 88,3 százaléka mócsingolt szellemeskedés, arról, hogy éljenek sokáig, haljanak meg hamar, addig is járjanak pénzben bokáig, egyenek szart, hogy legyenek szerencsések.

Értelmiségi magyar ismerőseim 83,2 százaléka lesi, hogy mikor ír egy román szerző a román sajtóban valami románokat lesajnáló – tehát önlesajnáló – cikket, és azt boldogan, gyorsan osztják meg, hogy: na, ugye! – nem mi mondjuk! – ők mondják! Igen! Igen!

A facebookos ismerőseim 67,3 százaléka zsarol lelkileg és érzelmileg, hogy mentsek meg valakit, lájkoljam valakinek a szenvedését, mert akkor az pénzt kap. (Ezerszer megírta a komolyan vehető sajtó, hogy a beteg kisgyerekes képek, amiket lájkolni kell – és akkor minden lájk után pénzadományt kapna a rászoruló – javarészt csalások: adatkereskedelem).

Ismerőseim 78 százaléka hülye dalokat szeret, ezeket meg is osztja velem, pedig lehet, hogy én teljesen más hülye dalokat szeretek. Giccses képek ünnepekkor és ünnepek között, nekem és mindenkinek küldve: 79,3%. Giccses nagyotmondások Voltaire-től, Rousseau-tól és nyugalmazott Kovács Józsefnétől. Szamár húsvéti versek, hajmeresztő képek, csepegős aforizmák, faviccek: 89,2%.

És ott vannak a gyomorbajos médiából tájékozódó ismerőseim. Rendszerellenes kirohanások. Jelenkor ellenes fanyalgások. Ismerőseim tekintélyes hányadát lehallgatják, megfigyelik, elnyomják, beetetik és megmérgezik valami globális összeesküvés keretében. Odamegy hozzájuk a bank és kést szorít a torkuknak: vagy felvesznek jó nagy kölcsönt, lehetőleg devizában, vagy elvágja a torkukat.

Ismerőseim nagy részének multinacionális boltok reggeltől estig két kiló szalámit tömnek a szájába, akaratuk ellenére, hogy megmérgezzék őket az adalékanyagokkal. Ennyi szalámit kell megenni naponta a sikeres megmérgezéshez.

Csodaszerek és csodamódszerek megosztása velem – csodaszerekké, amik mindent gyógyítanak, megelőznek. Facebook ismerőseim két táborra oszlanak: az egyik úgy tudja, hogy a világ összes orvosa évente összeül a világ összes gyógyszergyártójával egy nagy helyen, ahol mind elférnek, és ott ők összeesküsznek a betegek ellen. A másik tábor úgy tudja, hogy a természetgyógyászok szoktak így találkozni és összeesküdni.

Pedig nekem teljesen átlagos facebook ismerőseim vannak.

Bosszúból elkészítettem a facebook-ismerőseim statisztikáját (természetesen Edward Snowden segítségével, aki egy ideig nálam bujkált, aztán kiadtam az amerikaiaknak, mert hiszek Amerikában).

Kiderült, hogy a facebookos ismerőseim 50 százaléka nő, 47 százaléka férfi, 3 százaléka vénasszony.

Ez megfelel a lakossági arányoknak. A többi eredmény is nagyjából megfelel a lakossági arányoknak:

Az facebook-ismerőseim 89 százaléka – magában vagy kimondva – elégedetlen külsejével. Ez azért is van, mert ismerőseim 62,4 százaléka enyhén túlsúlyos, 28,9 százaléka súlyosan túlsúlyos. 66 százalékuk alvási vagy evési vagy ivási zavarokkal küzd. 48 százalékuk allergiás valamire. Ez évről évre növekszik, jövőre: 53,7 százalék lesz. 78 százalék nem tud helyesen beszélni vagy írni.

91 százalékuknak titkolt rossz szokásai vagy politikailag nem korrekt gondolatai vannak: szűk családi körben fellélegezve, megkönnyebbülve bazmegol, a zsebkendő helyett a világegyetembe fújja az orrát, cigányoz, buziz, négerez, de földrajzi okokból leggyakrabban hülyemokányoz.

93,8 százalékuk folyton határidős problémákkal küzd, 81 százalékuk időbeosztási zavarokkal, 79 százalék pénzbeosztási problémákkal, 91 százalék szakmai lemaradásokkal. 94 százalék nem tartja be soha újévi fogadalmait. (Én sem. Egyetlen egyszer sikerült, amikor Jucikarolinának azt ígértem egy szilveszterkor, hogy többet nem rugdosom a macskáját, amikor ő látja.)

Facebook-ismerőseim 99,1 százalékának szexuális problémái vannak, a következő elosztásban: 25 százalékuknak súlyos szexuális problémái, 25 százalék közepes, 49,1 százalék enyhe problémái. A facebook férfiismerőseim 0,003 százaléka majdnem soha nem szokott önkielégíteni.

Ismerőseim igen nagy százalékának idegen istenei vannak a saját egy jó istene helyett. A többségük isten nevét feleslegesen emlegeti, jórészük rég nem tiszteli az apját és anyját, valamit mindig öl, valamit éppen mindig lop, valahogyan mindig paráználkodik, kívánja a szomszédja feleségét vagy szomszédja kecskéjének halálát.

Ezek az én facebookos ismerőseim: nemcsak lájkolom, szeretem is őket.