KEDD AZ ÚJ PÉNTEK
Gumióvszer akváriumi halaknak
Magyari Tivadar utolsó frissítés: 11:50 GMT +2, 2013. december 12.Gondban vagyok most, itt az írás elején, mert a poén ezúttal már ott van a címben. Tényleg arról van szó, s a történet igaz: gumióvszert vásároltam 1981-ben, tizenhárom évesen: akváriumi halaknak.
Abban az időben, mint most is, akváriumi halakat tartottam, és a barátaim közül sokan szintén. Az akváriumhoz szükséges egy árammal működő levegő-pumpa, ami az akvárium vizébe folyamatosan légbuborékokat fúj egy vékony csövön keresztül. Így oxigén jut a vízbe, de a levegő mozgatja is a vizet, segítve azokat a hasznos baktériumokat, amik részt vesznek a káros anyagok lebontásában. Az akvarisztikai légpumpát akkor nem nagyon lehetett boltban beszerezni. Mi magunk szereltük össze a barátokkal.
Fő része egy henger alakú fém doboz („dob”) volt, amibe egy ráerősített, árammal mozgatott membrán beszippantotta a levegőt, majd a bemeneteli nyílást ekkor egy szelep zárta el, és az ellenkező irányba mozduló membrán egy másik, kimeneteli nyíláson kifújta a levegőt az akvárium felé; s ez kezdődött elölről, de nagyon gyorsan ismétlődött, vibráló mozgással. E dobra erősített membrán valami rugalmas anyag lehetett, gumi, és így jött szóba az óvszer.
A ma kapható, különböző, márkás akváriumi légpumpák is ezen az elven működnek. (Ugyanazon az elven működik a hagyományos kapucsengő, csak ott a mágneses tekercs által rezegtetett kar nem egy gumimembránt mozgat, hanem egy kis kalapácsot, ami a rezgéskor egy harangnak ütődik - és csenget.)
Ennek a történetnek a humorához hozzátartozik az is, hogy ezt az akvarisztikai eszközt annak idején magyarul is, románul is így hívták:
„vibrátor”. Mert vibrált. 1989 után kitágult a szókincsünk, és kiderült, hogy mi is a „vibrátor” elsődleges jelentése, így az akvaristák elkezdtek inkább „levegőpumpáról” beszélni.
(Egyszer később, már a harmincas éveimben egy újabb barátnő éppen először volt nálam, szobámmal ismerkedett, s egyszer megkérdezte:
- Tivadar, milyen gép zúg itt valahol az akvárium mellett?
- Ó, az csak egy vibrátor!)
Szóval akkor, hatodik osztályosan levegőpumpát akartunk gyártani, hogy a halak ne fulladjanak vízbe.
Legtöbbünk apja gyárban dolgozott. Az apák bármit legyártottak nekünk és maguknak: szánkótalpat, mákdaráló betétet, kávéfőző rugót, antennát, kalickát. Nekünk is legyártották és a gyárból "kihozták" a pumpa fő alkatrészét, a fém dobot. És a pumpának része lett volna egy nagyon vékony, rugalmas membrán.
Töprengtünk a haverokkal, hogy miféle membránt szerezzünk. A biciklibelső túl vastagnak bizonyult, a mágneses tekercs nem mozdította, kínlódva zúgott, és az én ötletem volt, hogy vegyünk óvszert. Az talán vékonyabb. Ha az én ötletem volt, hát nekem kellett megvenni.
Kevés helyen lehetett óvszert kapni a nyolcvanas évek legelején – és a nyilvánosságban nem is volt róla szó, mint ma a sok gumis kampányban. A fogamzásgátlásról a kommunista rendszernek majdnem olyan véleménye volt, mint a római katolikus egyháznak.
Abban az életkorban, ha a srácok bármilyen eszelős technikai megvalósítást is tűznek ki célul, minden félelmet leküzdenek. Ezért összeszedtem a bátorságom és elmentem az illatszerboltba, hogy kérjek ott „prezervativot”. Azt, hogy így mondják románul, egy nagyobb, román szomszéd fiútól kérdeztem meg előtte. Körülírtam neki, hogy az a lufi, amit fel kell húzni, hogy az embernek ne legyen gyereke.
- Mi a pulámnak kell az neked, băă? – kérdezte, de azért elmondta, hogy úgy mondják, hogy „protex” vagy „prezervativ”. (A protex egy márkanév volt.)
Gyakoroltam az új román szót útközben:
- Un prezervativ, două prezervative... Vagy prezervativuri?
Mondtam a néninek a boltban, hogy kérek prezervativot.
Vártam a kérdést, a szidást. A pirulást. Néztem az ajtót, merre van.
Hozzátettem - mert féltem, hogy látható indok nélkül nem ad -, hogy valami akváriumos alkatrészhez kell. Vibrátorhoz.
És a szocialista állami kereskedelem nénije nem szidott, nem is nézett énrám. Megfordult a polc felé és nézett, nézett keresgélőn, fél esztendőn át. Akkor levette, megfordult, szó nélkül, minden felesleges tekintet, gesztus nélkül ideadta. Tíz darab volt egy sztaniol bliszterben, úgy, mint a gyógyszer-tabletták.
Nem is nézett énrám. Hogy én már nagy fiú vagyok. Mérges voltam ezért kicsit a nénire, és boldog, hogy mégsem kellett vörös pofával elszaladni. Egy kicsit a szüzességem is elvesztettem, fiúknál az úgyis egy hosszú, összetett, több szakaszból álló folyamat.
A belőle kivágott membrán nem működött sokáig, elszakadt. Ma is lehet olvasni az óvszereken, hogy csak rendeltetésszerűen kell használni. Később a tartósabb kézilabda-belsővel helyettesítettük a vibrátoron, azaz az akváriumi levegőpumpán.
Természetesen a fel nem használt gumikkal mindent elkövettünk, amit ilyenkor, ebben az életkorban világszerte szokás: megnéztük, hogy meddig nyúlik szakadás nélkül. Némelyiket felfújtuk lufinak. Egyiknek megmértük a hosszát, megnyugtatásképpen. Másikat vízzel töltöttük meg, mert egyikünk hallotta, hogy egy-két veder vizet is elbír. A többit felpróbáltuk.
Gumivásárlással később nem is volt semmi gondom: nem sétáltam fél órát a kosárral az önkiszolgálóban, amíg végre senki sincs már a pénztárnál; nem hümmögtem zavartan, amikor kérdezték ott, hogy van-e aprópénzem, kérek-e rá áfás számlát, tudom-e, hogy ez a változat színes és három különböző méretű van benne, van-e törzsvásárlói kártyám, nem kérek-e mellé ugyanolyan színű gyertyát. Ezt az akvarisztikának és annak a pedagógus érzékű szocialista boltos néninek köszönhettem, akitől tizenhárom évesen, először vettem gumióvszert, akváriumi halaknak.
Címoldali fotó: Elena Blokhina via Shutterstock.com
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!