2017. június 27. keddLászló
16°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
magyari.transindex.ro

KEDD AZ ÚJ PÉNTEK

Hogyan váltottam le Takács Csabát az RMDSZ ügyvezető elnöki funkciójából?

utolsó frissítés: 12:06 GMT +2, 2013. október 23.

Vagyis nem váltottam le, de mindent megtettem, amit lehetett, erőmhöz mérten. Akkor történt, amikor SZET-tag voltam.

Egy kollégám mondta egy nap, hogy be kellene lépjek a SZET-be, ahol az egyetemi oktatók rendjét kell képviselnem az erdélyi magyar rendek közül, és jó lenne, ha eljárnék a SZET-üléseire is, főleg az SZKT-SZET közös üléseire, mert ott szükség van az olyan okos, szép, ügyes emberek szavazataira, mint amilyen én vagyok. A barátok majd megmondják, míg rutinom lesz, hogy merre kell szavazni.

A SZET és az SZKT akkor az RMDSZ képviseleti döntéshozó testülete volt.

Jó, beléptem a SZET-be. A barátok hálásak voltak: csupa ifjú, nálam is fiatalabb, lelkes politikus és fiatal farkas. Ők vittek, hoztak kocsival, segítettek, ha nem értettem valamit, meglökték a hátamat, ha szavazni kellett, amíg rutinom lett. Néha meglöktek, és felébredtem, felemeltem a kezemet.

- Még egyszer kérem megszámolni, mert valaki megint utólag emelte fel a kezét – mondta Frunda, aki a gyűlést vezette.

Ezentúl, amíg rutinom lett, a barátok felemelték a kezemet is adott pillanatban.

Egyszer egy hűvös hajnalban indultak a barátok is a vásárhelyi ülésre, persze vittek engem is. Sokan voltunk a kocsiban, lelkesen politizáltak, egymás szavába vágtak, tőkéseztek, markóztak végig. Az egyik barátom még az elején mondta:

- Takácsra kell figyelni. Vigyázni kell!

Ludasnál már mindenki egyszerre beszélt, néha egyik-másik hozzám is fordult, és emlékeztetett, hogy most Takács a tét, itt az ideje, hogy Takácsot, mert Takács így, úgy, nehogy még a végén Takács.

- Igen, igen – mondtam, és gondolkoztam, hogy mi a bajuk ezeknek most Takáccsal, mintha a múltkor azt mondták volna, hogy Takácsnak köszönhetően ez a jó, meg az a jó az RMDSZ-ben. Hogy rend van, Hogy sok a pénz. Hogy nincs mese. Mikor haragudtak meg ezek így Takácsra, hogy így üvöltöznek róla a fülembe?

Vásárhelyen leszálltunk a kisbuszról, le akartam lépni a Kultúrpalota előtt, hogy meglátogassam az ülés idején (amíg ezek ordítoznak és kinyírják Takácsot), három fontos nőt: Erzsibirit, Sárit és Mariska-Rozálit.

De a fiatal politikusok nem veszítettek a szemük elől: vigyáztak rám, amíg rutinom nem lesz.

- Nehogy elmenj, bazeg! – mondta valaki – Gondolj Takács Csabára: ma Takácsot el kell intézzük!

Kezdtem sajnálni Takácsot, én sose voltam rosszban vele, de hát még nem volt nekem rutinom.

A ruhatárban hagytuk a ruhánkat, odabent Frunda megnyitotta a gyűlést, és én a többi politikust követve azonnal kimentem kávézni. Valaki a füstben elkiáltotta magát:

- Takácsot, igen, Takácsot! Itt és most! Vallani és vállalni!

Jöttünk, mentünk a folyosón, ahogy az SZKT-n kell, néha összefutottam egyik-másik fiatal farkassal. Köszöntek, kezet fogtunk, és úgy, ahogy fogták a kezem, közel vontak magukhoz, rothadt dohány és rothadt tüdő keverékét rám fújva súgták, miután konspiratíve körülnéztek:

- Vigyázz a szavazáskor, Tivadar! Tudod, hogy ma pont Takács, igaz?

- Igen, tudom.

Fél óra múlva a fiatal székely barátok SMS-t küldtek: „Kőzeledik a szavazás, ne tünggy el megin, gondoly Takácsra”

Töprengtem: végülis miért akarják ezek leszavazni Takácsot?

Bementünk a terembe, Frunda még mindig a színpadon ült és próbálta Toró T. Tibort lebeszélni, hogy beszéljen. Leültünk és én utána felálltam, hogy kimenjek megtekinteni Jucikarolinát, de a barátok leültettek.

- Hülye vagy? Most jön a szavazás! Vagy azt akarod, hogy Takács?

Valaki felment a színpadra és bejelentette, hogy Takács Csabát javasolja az RMDSZ ügyvezető elnökének továbbra is.

- Látjátok? – mondtam a barátoknak – Takácsot akarják mégis!

- Ne, ne, ne, ne! – mondták a barátok – Tivadar, ezt még nem tudod, nincs még rutinod. Még nincs a meccs lejátszva! Most jön! Nehogy elmenj!

Sor került a szavazásra. Egy ember felment a színpadra és sorra szólította a lent ülőket, azok felmentek, kaptak egy szavazatcédulát, elbújtak a súgólyukba és szavaztak, utána bedobták egy tulipántos urnába a cédulát. Ha a jelöltet támogatták, nem tettek semmit, ha ellene akartak szavazni, kihúzták a nevét. Nem is hittem korábban, hogy ez ilyen egyszerű.

Engem is szólítottak, felmentem, kaptam egy cédulát. Nézem, hát rajta azt írja: „Takács Csaba”.

Szemüvegem sarkából ránéztem Takácsra, hogy vajon ő tudja, hogy mi készül ellene itt ma? Hogy le akarják váltani. Akkor miért teszik ki ennek a cirkusznak? Miért nem mondták meg neki előre, hogy né, Csaba, ízé, most már itt az ideje, hogy?

De Takács nyugodt volt. Valakinek éppen mondott, mondott, mondott, mondott valamit.

Hát jó – mondtam magamban, és gondoltam, hogy a barátoknak van már rutinjuk, tudják, hogy miért akarják leváltani Takácsot. Itt az ideje, gondoltam, hogy nekem is legyen rutinom, és kihúztam Takács Csaba nevét a cédulán, utána bedobtam az urnába.

Aztán vártunk. A barátok feszültek voltak.

A végén felmászott a színpadra a szavazatszámláló bizottság elnöke. Frunda nem teketóriázott: tíz perc alatt csendet csinált, és megadta a szót az elnöknek, aki felolvasta az eredményt.

- Öt tartózkodással és egy ellenszavazattal Takács Csaba ügyvezető elnök!

Behúztam a fejem. Nagy Benedek a hátam mögött ült, hat újságot olvasott és aláhúzta benne a fontos sorokat, például az időjárás-jelentést. Idegesen zörgette a lapokat:

- Ki lehet az a vad barom, vajon, aki Csaba ellen szavazott?

- Nem tom, Benci bácsi – nyögtem.

Visszafelé Kolozsvárra óriási hangulat volt a kisbuszban. A barátok boldogak voltak. Folyt a sör.

- Megmentettük Takácsot! – ordítozták, és leszálláskor megrázták a kezemet.

- Köszönjük, Tivadar, hogy segítettél: megmentettük Takácsot.