KEDD AZ ÚJ PÉNTEK
Hányan szereztek nekem állást az egyetemen?
Magyari Tivadar utolsó frissítés: 09:34 GMT +2, 2013. október 9.1991-től az egyetemen tanítok. Úgy kerültem be, hogy legalább tizenhatan vittek engem oda. Plusz Szegő Kati néni. Tizenhét. Plusz Gáll Ernő. Tizennyolc.
Hogy szerzett nekem gyakornoki állást tizenhat személy, plusz Szegő Kati néni, plusz Gáll Ernő? Ez hosszú évek alatt derült ki, több, mint két évtizede számlálom őket, biztos még rábukkanok néhányra.
„Az egyetemre bevivés” problematikájával akkor találkoztam, amikor egy nap összefutottam egy régi iskolai tanárommal:
- Te, Tivadar, te hova kerültél: hol dolgozol?
Mondtam neki, hogy gyakornok, egyfajta kisebb tanársegéd, vagyok az egyetemen, a szociológia tanszéken.
- Na ügyes vagy! És ki vitt téged oda? Doktor Cecey?
Nem.
- Doktor Bornemissza?
Nem.
- Doktor Dobó?
Aztán valamikor később összefutottam egy orvossal, aki mindig megállított, szóval tartott, közben a gallérom vagy a sálam rángatta, egyszer pedig megnyalta a mutatóujját, és letörölte az arcomról a tanítás lendületében rám ragadt krétát. Ott álltam megnyalva, közelebb húzott magához kabátgombnál fogva, és súgta:
- Tudja, Magyari úr, én voltam az, aki bementem Aluaș-hoz, és szóltam a maga érdekében, hogy, na, magát vegye oda ásszisztensnek?
(Aluaș-nak hívták akkor a tanszékvezetőt)
De ez az orvos ekkor már a hatodik vagy hetedik volt, aki közölte velem, hogy bent járt az egyetemen, és szólt az érdekemben. Köszöntem mindenkinek, de ahogy teltek az évek és sorra bukkantak fel az ilyen személyek, kezdett nem találni a kép. Volt, aki azt állította, hogy olyan személynél dicsért engem, aki akkor még nem dolgozott az egyetemen, nem is lehetett semmilyen beosztása, és nem lehetett befolyása bárki felvételére.
A jelenség azzal magyarázható, hogy abban az időben (korábban is, és, sajnos, főleg román tagozaton, később is) a nemzedékek közötti egyfajta láthatatlan szerződés működött, legalábbis egyesek így képzelték el. Az idősek (ötvenesek, hatvanasok) látván, hogy nyolcvankilenc után eljött a huszonévesek ideje, próbáltak piros pontokat gyűjtögetni a fiataloknál, legyen ki pártolja őket öreg napjaikra. A fiatalok pedig, mint amúgy máskor, máshol is, az idősebbeknél keresték a piros pontokat.
Egyszer, miután lekerült a tojáshéj a fenekemről és szóhoz jutottam, összeszólalkoztam egy nálam kissé idősebb professzori személlyel, valami elvi, szervezési apróságon, és toporzékolni kezdett, mert amúgy egy szánalmas majom:
- Te, Tivadar, bazeg, sehol nem volnál, ha én nem lennék: én beszéltem rá Rotariut, hogy téged vegyenek fel oda.
(Rotariunak hívták az egyik tanszékvezetőt, de amikor engem oda „bevittek”, ő még nem volt tanszékvezető).
Visszaordítottam neki:
- Vagytok is elegen! Te vagy a tizennegyedik ilyen, bazeg!
Alig egy hónap múlva találkoztam egy empirikus gnoszeológussal:
- Tudja maga, hogy amikor maga annak idején arra az állásra jelentkezett, ki járt bent a rektornál, és beszélt vele, hogy magát oda, be, na?
- Jaj, igen, tudom: a tanár úr volt az!
Ő volt a tizenhatodik. Azt is tudtam, hogy az akkori kémikus rektor engem se azelőtt, se azután sokáig nem ismert (később ismert meg, amikor már rektorhelyettes voltam).
Amikor az empirikus gnoszeológussal találkoztam, már 1999-ben voltunk.
Aztán még lett egy pártfogóm: ő üzente nekem, hogy annak idején, amikor én versenyvizsgáztam, költségeket nem ismerve, a londoni kényszerlakhelyről üzent a vezetőségnek, hogy engem, igen, oda, be, na. És kérdezte, hogy nem tudok szerezni a lányának egy jó állást és egy férjet. Ő volt a tizenhatodik.
Amúgy valóban volt két-három személy, aki alkalomadtán, kérdésre válaszolva tényleg dicsért, ajánlott engem a versenyvizsga előtt: ugyanis szokás volt a szabványos felvételi próbán túl érdeklődni a jelölt munkája, korábbi tanulmányai, iparkodása felől.
Érdekes, hogy sok-sok beszélgetésünk során sem Szegő Katalin, sem Gáll Ernő nyugdíjas professzorok soha nem emlegették azt, hogy adott ponton valóban határozottan szóltak volna az érdekemben, ajánlottak volna engem: pedig ezt tették. Ezt mindkettőjükről haláluk után tudtam meg, biztos forrásból. De akkor már a kétezres években voltunk. Így lettek ők csak a tizenhetedik és a tizennyolcadik.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!