KEDD AZ ÚJ PÉNTEK
Iza
Magyari Tivadar utolsó frissítés: 16:56 GMT +2, 2013. szeptember 25.Egy napon rég nem látott kollégám, Zakó, aki egy másik szakosztályon dolgozik, elém áll és megkérdezi, hogy vagyok, sikerült-e visszabújni a helyére a herevisszérsérvemnek?
Gondolkozik, gondolkozik, aztán rájön, hogy az előkönyvelőnő mondta neki, hogy én és a here, az előkönyvelőnő pedig állítólag Kukacsi Marcitől kapta a hírt.
Ki az a Kukacsi Marci, mert én nem ismerem? Kukacsi Marci nem közös ismerős, nem nálunk dolgozik. Aki viszont hallott rólam és a herevisszeremről. Na, de kitől? Talán az orvostól, aki bogot kötött a herevisszérre, hogy leszáradjon, és úgy kezelte ki nekem. Annak is miért jár a szája?
Zakó szerint nem az orvostól hallott erről Kukacsi Marci, hanem a saját feleségétől, Kukacsi Ancsától. Őt se ismerem. Az meg rólam miket tud?!
Pedig, mondja Zakó, kéne ismerjem, mert Ancsa az iskolában egy évvel feltettünk járt (igen, Zakó osztálytársam is volt), és neki voltak először mellei az iskolában. Ha kicsit megerőltetem az agyam, akkor Zakó szerint így már kéne emlékeznem rá. Persze akkor még Széchenyi Ancsának hívták, most a férje nevén Kukacsiné.
Az lehet. De Széchenyi Ancsa, aki annak idején első volt a mi nemzedékünkben, akinek mellei lettek, talán most orvos, hogy tud az én herevisszérsérvemről? Dehogy orvos, és Zakó szerint neki ezt az egészet Iza mondhatta. Iza azt is mondta Kukacsiné Széchenyi Ancsának, hogy nekem az orvos megbogozta és leszáradt.
- Iza?
Iza Kukacsiéknál vasal minden hétfőn, mert ők hetente másfél tonna és három méter magas vasalnivalót állítanak elő. A ruhahegy a csillárig ér, és akkor hívják Izát vasalni. Röhögi őket mindenki ezért, hogy lehet annyi gyűrött cuccot kitermelni egy hét alatt, szegények titkolják ezt. Zakó is Izától tudja.
Iza Zakó anyósánál ablakot és szőnyeget szokott mosni minden második szombaton.
Izát sem ismerem. Zakó legyint, barátságosan öklöz egyet a vállamon, és kedvesen mondja, hogy örül, hogy meggyógyultam, vigyázzak a tökeimre, és jó az a fekete trikó – meg főleg a felirat rajta! –, amiben én otthon alszom, kitartás, fogjunk össze mi, magyarok, éljenek az ősi vármegyék! Nézem, nézem, de nem kérdezem tőle, hogy honnan tudja, hogy milyen trikóban alszom. Barátságosan öklözök egyet a vállán, ahogy tőle tanultam az imént.
Délben hallom az anyósom hangját a konyhából (nem láttam ezer éve, nem járok a konyhába), hogy kéne tenni egy barackvirágszínű kandallót a szoba közepére, a lapostévét meg a jobb sarokból a bal sarokba tenni át, mert mostanában mindenkinél így van a nappali szobában. Bartáéknál is, Surányiéknál is, Kolonél bácsiéknál is. Iza mondta.
- Iza?
Ebédnél meséli a feleségem, hogy mik vannak: képzeljem el, hogy a csitári református papnak a kislánya a csitári hegyek alatt pintyőkeszájat kapott az éretlen vadalmától, ez egy nagyon ritka betegség, most műteni kell külföldön, mert olyan maradt a szája szegénykének, mint egy pintyőke madárnak.
Békéscsabára kell vinni műteni. Nem megy ki az utcára a leányka, hogy a csitári legények ne csúfolják. Na, ez nem jó hír; ahogy nagyanyám mondta: hamar jön a baj. De a feleségem ezt honnan tudja? Iza mondta.
- Iza?
Iza a csitári papnál minden kedden ablakot mos, és mostanában segít havat seperni nekik, mert ott régen leesett a hó. És nálunk is egyre hidegebb van, jó lenne, ha olyan pizsamában aludnék, mint Kedves Jocó, az ő kollegája, jó meleg pizsama, belül sima, kívül szőrös, mert meg fogok fázni abban a vékony fekete pólóban, amit én csak éjjel merek viselni, és azt írja rajta elől: „Ha megdöglök is, magyar leszek, szőröstalpúak!” – hátul: „Hetvenhét Vármegye”. Egy hagyományőrző táborban kaptam.
Honnan tudja az asszony, hogy Kedves Jocónak milyen szőrös a pizsamája?
Iza mondta. Ő vasalja ott náluk, Kedveséknél a szőröket hetente, pénteken.
- Iza?
Igen, az az Iza, aki minden szerdán nálunk is takarít, vasal és segít nekünk havat seperni, amikor nálunk is leesik a hó.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!