István, a király. Szappanoperás változat
Magyari Tivadar utolsó frissítés: 13:27 GMT +2, 2013. augusztus 24."A környékbeliek kézzel és lábbal táncolnak, megint felmásznak magasfeszültségű villanyoszlopokra, fúrótoronyra, toronydarukra és más indusztriális szerkezetekre. Árad a kegyelem."
– Mondd, te kit választanál? – kérdezi a fiú (a főszereplő) többször is, közben a társaság tagjai kezükkel és lábukkal – de főleg a kezükkel –, táncolni kezdenek, és nem törődnek vele.
Énekelnek: „Segítsetek, segítsetek!”
Ott van a család barátja, egy sárga-zöld-kék-narancssárga ruhás plébános is.
Ekkor a cselekmény fordulatot vesz, és megérkezik egy lány, aki a fiú keletnémet barátnője. Kiderül, hogy a lány és a fiú össze akarnak költözni, ennek örömére még többen tódulnak a családi kertbe, kézzel, lábbal táncolnak, jól érzik magukat.
A mulatságnak meredek fordulat vet véget: valaki azt a hírt hozza, hogy a családapa, a fiú apja, váratlanul meghalt öregségben. A sok vendég akkor már nem széled szét, hanem magába roskad, és együtt maradnak a temetésre. A plébános bátorítón a család mellé áll, és már most látszik, hogy céljai vannak az új helyzetben.
A temetés után kitör a családi veszekedés, hogy mit kezdjenek a birtokkal és a megözvegyült anyjukkal, aki már elég idős nőszemély, de még jól tartja magát, aktívan politizál.
A nagybáty – az elhunyt családfő testvére – felajánlja, hogy ő feleségül veszi az özvegyet és cserébe, hogy ilyen terhet vesz a nyakába, kéri a birtokot is. Egy feltétele van viszont: a plébános ne maradjon ott, mert vele nem tud jó kijönni. Ez pillanatnyilag jó megoldásnak tűnik, de az özvegynek nem tetszik a terv, azt szeretné, ha fia ellenőrizné a vagyont, és a pap maradjon a háznál, sőt még több más pap jöjjön és mindenki aktívan politizáljon. A fiú is azt szeretné, amit az anyja, mert teljesen a befolyása alatt áll, és dacosan kijelenti, hogy amíg él, folytatja az apja művét.
A nagybátyja nagyon megharagszik. Kiabál és gúnyolódik a fiatal gyermekkel:
– Mondd csak, mit képzelsz magadról? Gyenge vagy még, elfúj minden szél!
Egy szelíd barna lány, a vad nagybácsi lánya, aki eddig csendesen ült a sarokban, lelki vergődésbe kezd, mert látja, hogy a szeme láttára szakad kettőbe a nagy család. Csendes, jóravaló, vallásos lány. Bántja nagyon, hogy az apja istentagadó, sőt azt képzeli magáról, hogy nagyobb úr ő, mint az isten. A lány titokban tartja a vallásosságát, hogy az apjának (aki nem tűri a papok hatalmát) ezzel ne okozzon fájdalmat. Házitanítója – egy kilépett plébános – rá is szól, hogy ne térdepeljen és imádkozzon annyit:
– Mért könyörögsz, mint egy árva? Nem vagy te akárki lánya!
Telik az idő, és jóakarók aggasztó híreket hoznak az özvegynek és a fiának a nagybácsiról: igen negatív jellemfejlődésen ment át, teljesen elzüllött a történtek miatt. Mondják, hogy oda jutott, hogy nem tud még olvasni se. Torzonborz és mosdatlan és csimbókban lóg a haja. Mondják, előfordult az is, hogy trágyadombon hempergett és részegen kergette a kecskéket. A család iszonyodva hallja ezeket a híreket.
– Ó, te Isten! – nyög a fiú.
A fiú fiatal felesége (emlékeztek? – az a keletnémet lány) közben meséli az egyik keletnémet fiú unokatestvérének, hogy a férje nem törődik vele, akadozik a nemi életük is. Azt mondja, hogy unja a politikát.
– Rémes egy vircsaft ez, istenkém!
Látja, hogy közeleg az a banya anyósa, és gyorsan keletnémetre vált:
– Aber der Stephan ist unmöglich…
A cselekmény ismét váratlan fordulatot vesz: a fiú a plébános segítségével megnyeri a választásokat, ismét összegyűl a család, ünnepelnek, a környékbeliek énekelnek, táncolnak kézzel, lábbal, örömükben felmásznak magasfeszültségű villanyoszlopokra, olajkutakra, toronydarukra és egyéb vasszerkezetekre.
– Felkehelt a napunk, árad a kegyelem féhénye ránk.
Odatúl a másik portán közben a sértett nagybáty hergeli a saját híveit az unokaöcs meg a plébános ellen:
– Meddig járnak még köztünk szemforgató hamis papok?
Ő is nagy mulatságot rendez, táncolnak a környékbeliek, hadonásznak, félmeztelenek, ami még nem volna baj, de szőrösek is, illetve csimbókban lóg a hajuk. Egy kilépett plébános is köztük van, elég rendesen be van állítva már, egy véres kardot hoz, azzal hadonászik, kiabálva énekel közben:
– Kegyes nagymama, kegyes nagytata, kegyes dédmama, kegyes ükapa….
A nagybátyát aközben a felesége és az ágyasai csitítgatják, hogy ne igyon többet, ne idegesítse fel magát, hiszen nincs hozzá senki méltó, asszonyhoz jobban értő senki más, és hogy nagyon kívánják, pedig még este sincsen. A jóakarók meg azt tanácsolják neki, hogy rendeljen meg egy-két vadkant jó pénzért. Azt mindig lehet. És küldjék el az unokaöcsnek. De a nagybáty szerint már késő:
– Késő most már mindezt újra átgondolni! ¬- és nagybáty a nyílt fegyveres konfliktus mellett dönt, azt mondja, hogy nem kell vadkan.
Az unokaöcs nem akar fegyveres konfliktust és nyugtalan érzései lesznek, tenne is egy lépést a nagybácsi felé, de az özvegy anyja még idejében rászól:
– Édes fiam! – és arra kéri, hogy rejtse jobban el nyugtalan érzéseit.
A nyílt fegyveres konfliktusban váratlan fordulat következik be: a fiatal feleség keletnémet rokonai megölik a nagybácsit. A plébános közben a háttérből bujtogatja a környékbelieket. Az özvegy is egyre negatívabb jellemfejlődésen megy keresztül: még azt sem engedi meg a nagybáty hívő lányának, hogy rendesen eltemesse az apját. Végül az öreget négy különböző távoli helyen kísérik utolsó útjára.
A fiú szomorú, mert ő nem akarta volna ezt, és ráadásul a győzelem után a szomszédok, a plébános és a keletnémet rokonok csak a markukat nyújtják.
Az egész nagy ünnepséggel ér véget, a fiút királynak nevezik. A plébános örül a háttérben a víg özveggyel. A környékbeliek kézzel és lábbal táncolnak, megint felmásznak magasfeszültségű villanyoszlopokra, fúrótoronyra, toronydarukra és más indusztriális szerkezetekre. Árad a kegyelem.
Csak a fiú szomorú egy kicsit, de látszik rajta, hogy túl fogja magát tenni a történteken. Főleg , hogy a fiatal keletnémet felesége vigasztalja, próbál helyesen beszélni a fiú anyanyelvén:
– Engem törődjél és csinálni rajtam egy kis babát.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!