ÉN, JÓZSKA
Nekem nincsenek pontjaim, nem vagyok katicabogár
Magyari Tivadar utolsó frissítés: 10:11 GMT +2, 2013. június 7.Mivel én, Józska, átlagon felüli csodagyerek vagyok, rajtam nem fognak az áruházak marketing fogásai sem, mint a többi emberen, akik átlagemberek.
Te igen, de én, Józska, mivelhogy nem vagyok átlagos, ilyenkor az áruházban egy ügyes, egyénileg kifejlesztett mozdulattal lefelé fordítom a fejem, és meglátom lent az olcsó mákot, az olcsó laskát, valamint az olcsó mákdarálót. Csak úgy: nyakból. Naná, hogy azt veszem meg, ami lent van! – és az áruházasok mérgelődnek is ezen eleget. Következő alkalomra még lejjebb teszik, mire én még jobban lefelé szoktam hajlítani nyakból a fejem, és megint, naná, hogy ugyanazt a mákoslaskát veszem meg. Ilyenkor már nem is mérgelődnek az áruházasok, hanem egyenesen be vannak szarva. Mi lesz velük? Mi jön még?
Tesznek megfigyelő kamerákat, hogy konkrétan is tanulmányozzák a vásárlók mozgásait, ne csak elméletben. De én következő alkalomkor már nyakból meg se mozdultam, amint lenéztem mélyen a szemmagasság alá. Csak golyókból mozogtam: szemgolyókból. Ezt az ipari kamera már nem volt képes érzékelni.
Aztán ott van az óriási bevásárlókocsi, ami azért nagy, hogy töltsd meg jól. Be kell tolni a polcok közé, és amikor színültig van, akkor az átlagember megkönnyebbül. És a pénztárnál futószalagra teszi a sok árut, és minél többet tesz oda fel, annál tovább élvezi, hogy most, vasárnap délben, nem ő dolgozik a futószalag mellett. Ezt én (Józska) nem úgy csinálom. Hanem nagyon lassan végigtolom az üres kocsit a futószalag előtt, nézem, hogy ő, a pénztáros bámul, bámul, majd lassan, nyögve felemelkedik a székéről, előredől, hogy beleláthasson az üres szekerembe, és én akkor megsajnálom: megkérdem tőle, hogy ezzel az üres szekérrel kimehetek-e itt? Irigykedve – és nyögve – mondja a pénztáros (irigykedve néz a badigárd őr is, aki ott áll):
- Igen, persze, tessék! – s reménykedve teszi hozzá, hogy viszontlátásra, de én, Józska, csak ennyit szólok vissza szegénykémnek, vasárnap délben:
- Jónapot!
Azt írja az egyik internetes oldal, hogy – idézem – „a bevásárlóközpontok bejáratai közelében általában virágok, friss pékáru és szeszes italok találhatóak, és ezek az átlagosnál nagyobb árréssel rendelkező termékek tökéletesen alkalmasak arra, hogy a fogyasztókat jobb kedvre derítsék és növeljék azok vásárlási hajlandóságát” Idézet bezárva.
Lehet, hogy nálatok ez a virágos, süteményes és italos trükk bevált, de én nem állok meg ott a bejáratnál, és se bokrétát nem kötök virágból, se pékárut nem szagolok, se nem iszom szeszt, hanem úgy natúr rosszkedvűen végigmegyek előttük, aztán odabent szépen lefelé fordítom a szemgolyóm a szemmagasság alá, és kiviszem az olcsóbbik, de tökéletes túrót. Nem mernek szólni nekem.
Készpénzzel fizetek, érmékkel, malacperselyből, olyan fellépéssel, hogy soha nem merik megkérdezni, hogy van-e bankkártyám. Vagy, hogy vannak-e pontjaim. Nekem nincsenek pontjaim: nem vagyok katicabogár. Világos? Egyszer ezt meg is mondtam nekik. És naná, hogy beszartak:
- Jó, jó, kérem. Bocsánat!
Aztán ilyeneket lehet olvasni – idézem: „a szinte megszakítás nélküli polcsorok arra kényszerítik a vásárlókat, hogy hosszasan olyan áruk között sétáljanak, amelyek beszerzése nem is szerepelt az eredeti terveik között.”
Ezzel én, Józska, a jóval átlagon felüli ember is nehezen birkóztam meg, el tudom képzelni mi lehet veletek! Én először egy tartóoszlopba kapaszkodtam. Aztán az áruház ajtófélfájába. Fokozatosan elértem azt, hogy kapaszkodás nélkül meg tudok állni az áruház bármelyik pontján, és semmi nem tud kényszeríteni arra, hogy hosszan sétáljak.
Tettek persze az áruházasok néhány kísérletet. Tudományegyetemen tanulták, hogy: „a legtöbb üzletben a közlekedési rendhez hasonlatosan jobbról balra áramoltatják a vásárlókat. Ennek megfelelően a legkelendőbbnek vélt árukat is jobb kéz felől helyezik el a polcokon”. Idézet bezárva.
Engem félreismertek, mert én balkézzel szoktam vásárolni, habár teljesen jobbkezes vagyok. Bal szememmel nézek a boltban, pedig azzal gyengébben látok.
Erről jut eszembe, a jobbszememről. Van ez a facebook, naná, hogy rajta vagyok én is: tiszta ingyen. Van ennek facebooknak egy fiatal tulajdonosa, valami cukorkás neve van, ez gyerek abból tudott meggazdagodni, hogy átlagembereknek árulja a facebookot jó pénzért. A csel az, hogy nem kér tőled direkt pénzt, hanem reklámokat tesz ki, te ezekre a reklámokra kattintasz az egérrel, megbámulod őket, és ő abból nyer. Vagyis jól kihasznál tégedet. Tégedet igen.
De nem belőlem gazdagodott meg: Józskából nem. Ezt a szerencsétlen gyereket azzal szekíroztam, hogy már két éve volt nekem tőle tiszta ingyen facebookom, amikor egyáltalán hajlandó voltam észrevenni, hogy a képernyő jobboldalán vannak kitéve, szemmagasságban a reklámok. Mert éppen kinyitottam az addig – biztonságból – zárva tartott jobbszememet. De akkora már jó edzett voltam, és magabiztosan lefogtam a számítógép egérét, és naná, hogy nem engedtem, hogy rákattintson.
Címoldali fotó: Shutterstock via PhotoHouse
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!