2017. május 23. keddDezső
13°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
magyari.transindex.ro

ÉLETKÉPEK

Barna rántás

utolsó frissítés: 16:45 GMT +2, 2013. április 24.

Ahányszor rajta voltam az asszonyon, az végig mind azt mondta, amikor hagytam, hogy levegőt vegyen, „vigyázz, Gyárfás, vigyázz Gyárfás, a végin vigyázz”. Mindig bele kelletett vigyázzak egy fehér rongyba, amit az ágy végibe tartottam, már bocsánattal legyen mondva.

- Tulajdonképpen mivel foglalkozik most maga, Kovács-Szabó Tihamér úr? – kérdezte tőlem Betta néni, aki, mióta nyugdíjas, levessel és barna rántással foglalkozik, én rávágtam, hogy mostanában már alfahím vagyok, és haladtam az udvaron a zörgő kulcscsomóval az én ajtóm felé, ő meg mondta, hogy, érti, érti, na ez jó hír:

- Értem, értem és gratulálok! – megszokták már, hogy foglalkozásaim és munkahelyeim nehezen érthető szavakból állnak.

- Láttam éppen, hogy mennyi kulcsa van, egyre több kulcsa, gondolom, hogy jaj, ez a fiú nagyon sokat dolgozik!

Két lakáskulcs, a kocsikulcs, egy kapukulcs, az pont miattuk, ő és a többi húsz szomszéd miatt kell zárni a kaput, nehogy bejöjjenek a cigányok, a hajléktalanok, a részegek, a bolondok, valamint a románok és a magyarok pisilni a kapu alá. De nem mondom nekik, nem akarom bántani őket. És egy irodakulcs, irodai szekrénykulcs, postaládakulcs, egy kulcs Erzsibirihez, ami már nem aktuális, vissza kell adnom neki. Mert most Sári van azóta, egyelőre hozzá viszem az utazófogkefém, a színes óvszergyűjteményem, és ő is ad majd kulcsot, ha néha hamarabb érkezem, ne várjak az ajtó előtt, mint a piszli kutya.

- Magának jár is ennyi kulcs, Tihamér: maga tanult ember!

Jajgattam, hogy jaj, Betta néni, nem szeretem, a kulcscsomó húzza le a zsebeim, zörögnek tőle a lépteim, franc.

- Ne szerénykedjen, Tihamér!

Akkor megemlítette megint, hogy az unokája „menedzser szakra” jár az egyetemre, majdnem tiszta tízes. Az összes szomszéd unokája a menedzser szakra jár az egyetemre, csak a Gyárfás bácsi unokája jár egyedül a marketing szakra.

Betta néni szerint a fiatalok mind ilyen nevű egyetemekre járnak, nem lehet tudni, hogy az ilyen szakmát kitanuló gyerek mit fog majd csinálni utána:

- Akkor derül majd ki, amikor kezdenek dolgozni, Tihamér. De mi lesz, hogyha nem szereti aztat a szakmát, amit nem lehet előre látni, és szenved egész életibe? Mint én a gyárban. Utáltam, szédültem bele. Ki volt menve a lábamból az erő minden reggel, amikor be kelletett menni. Mert nem volt mese, be kelletett menni, élni valamiből. Beléje voltam betegedve. Az orvos az mondta, hogy hipokondriák vagyok az idegességtől, de szervi bajom nincs. És – gátá – többet nem is állt szóba velem.

Gyárfás bácsi kijött a lakásából, mert hallotta a beszélgetést az ablakon keresztül, mint a többi húsz szomszéd is, hozzászólt, elmondta, hogy az ő unokája marketing egyetemen van:

- Mi tudjuk mi lesz belőle. Nem értem, Betta, hogy ti hogy nem tudjátok! Mi úgy tudjuk, hogy a miénket, ha végez, a biznyisz területén fogják elhelyezni.

Hagytam az öregeket, mondtam, hogy megyek főzök valami esti ebédet.

Utánam szólt Betta néni, nősüljek meg:

- Hogy többet ne még kelljen főzzön, Tihamér!

Hallottam a nyitott ablakon át, mint a többi húsz szomszéd is, hogy beszélgetnek:

- Azt mondja, hogy most lett éppen alfahím. Neked már mesélte?

- Még nem. De lehet is, Betta, már benne van a korban.

Kicsit még beszéltek ezekről az új foglalkozásokról. Gyárfás bácsi úgy tudta, hogy modern országokban most mind így van.

- Most mind így dolgoznak az emberek ezekben a modern országokban, de még nálunk is, hogy alapjában véve nem kell termeljenek már dolgokat, mint régebben, hanem körbeadják az országban egymás között a pénzt, és így kialakult egy gazdasági élet, na, most így van már.

Betta néni elmondta megint Gyárfás bácsinak, hogy meg kéne nősülnöm, hogy ne kelljen főzni egész nap. De hát csitrik járnak csak ide, nem asszonynak valók.

- Egyszer valamelyiknek felcsinál egy gyereket, ha nem figyel oda és nem vigyáz, és a csitri akkor a nyakán marad s akkor nézheti – hallottam az ablakon, nem csak én, a többi húsz is.

- Ne szólj te ebbe bele, Betta, hogy ki, mikor vigyázzon.

Betta néni nem szerette az ilyen beszédet, és bement a házba a rántáshoz, mert most is, mindig volt a kályhán jó barna rántás.

Kiléptem a szeméttel, Gyárfás bácsi még kint volt, elkapott, megállított, csendesen beszélt, hogy fülét kezdte hegyezni mind a húsz szomszéd:

- Ne engedje, hogy beleszóljanak, Tihamér. Csináljon gyereket, ne vigyázzon! De csak egyetemet végzett lánynak! A többit bízza az Istenre. Később bánni fogja, hogy vigyázott. Én is egész életembe vigyáztam. Az nem élet az olyan. Ahányszor rajta voltam az asszonyon, az végig mind azt mondta, amikor hagytam, hogy levegőt vegyen, „vigyázz, Gyárfás, vigyázz Gyárfás, a végin vigyázz”. Mindig bele kelletett vigyázzak egy fehér rongyba, amit az ágy végibe tartottam, már bocsánattal legyen mondva. Az nem élet az olyan.

Gyárfás néni is hallotta az ablakon át, kezet törölt, és otthagyta a maga barna rántását, kijött:

- Akkor így volt, Tihamér. Nem voltak mindenféle tabletták, jöttek a gyereket. Voltak nők, hogy egész életükbe szültek, jóformán össze se tudták tenni a lábukat.

Hallották és előjöttek a szomszédok a húsz lakásból, mindenki ezt megbeszélni.

Ebédeltem és hallgattam a nyitott ablakon át őket, aztán becsuktam, amikor Czicza néni mesélni kezdte, hogyan volt neki még Gróza Péter idejében a konyha asztalon abortusza: kaparása. Becsuktam, a termopán ablak elvágta a hangokat. Emlékezetből hallgattam tovább, hogy azzal a kicsi zsidó orvossal volt, már nem emlékszik a nevére, de, isten nyugtassa, jó orvos volt, egy-kettőre kikaparta a konyhaasztalon, ő pedig:

- Én meg elájultam, annyi vért vesztettem.

A férje pedig:

- Az uram meg nem volt otthon, fogalma se volt. Aztán mit csináltam volna? Emlékszem, hogy felálltam, és odatettem a paszulyt főni. Most is előttem van: az a nagyszemű szép bihajpaszuly volt, istenem, előző este áztattam be egy kis babérlevéllel.

Betta néni mindig elmondta Czicza néninek, amikor az elmesélte a kaparást a konyhaasztalon a kis zsidó orvossal:

- Mondom, Czicza, lelkem, nem kell a babérlevelet a fuszulykával együtt áztatni. Megkeseredik és úgy nem ér semmit az egész.

- Kicsi ecetet pöttyintesz beléje, nem keseredik meg – mondta Gyárfás bácsi, aki a katonaságban tanult meg főzni, és mindig a végén szólt csak hozzá a kaparásos történethez, a konyhaasztalon a kis zsidó orvossal.

Címlapfotó: KULISH VIKTORIIA via Shutterstock.com