"MI MEGY MOST?"
Laskagyöngy
Magyari Tivadar utolsó frissítés: 15:24 GMT +2, 2013. április 15.Áh, maguk csencselők! – szólt (1984-ben) a kedves budapesti magyar néni, akinek a nagymamája is budapesti volt, de még német néni, s akinek pedig az ő nagymamája szintén budapesti, de még szerb néni volt, magyarul rác.
- Románok? Egyem meg a szívüket!
Azért mondták a gyermekek, hogy ők erdélyiek – kicsit furcsa volt nekik a szó, addig otthon nem használták ezt, igaz, mást se, talán azt, hogy kolozsváriak, vagy, hogy csibészek, így nevezte őket az apjuk – mert azt a tanácsot kapták pesti barátoktól, hogy ne mondják, hogy „romániaiak”. Mert azoknak a magyarországiaknak, akiknek „fontos”, kedvesebben szól az, hogy: „erdélyiek”. Azoknak a magyarországiaknak pedig, akik ezt leszarják, úgyis mindegy.
Aztán rájöttek a gyermekek, hogy a csencselő nem egy nép, hanem azt jelenti, hogy megérkezik az ember Budapestre (Kolozsvárról vagy Varsóból), van valamennyi hivatalosan megengedett forintja, de ahhoz, hogy élvezetessé tegye a kirándulást (vagy a bevásárló turizmust), sokkal több pénzre van szüksége, ezért ő csencselő lesz és csencsel. Megáll a Moszkva téren, a Lehel piacon vagy bemegy egy fodrászműhelybe és eladásra kínál tűt, gombot, gyűrűt, gyűszűt, fehérneműt, pulóvert. Romániai pólót (otthon úgy mondták: trikó), atlétát (otthon úgy mondták: majó), román konyakot és székelynek vagy kalotaszeginek mondott csecsebecsét, fából vagy műanyagból.
Csak kétévente adtak útlevelet, a leadott kérvényt is hónapokig bírálták el. Azalatt volt idő érdeklődni:
- Gizike drága, te nemrég voltál, mondd meg: mi megy most?
- Nagyon mennek mostan a keresztbe csíkos trikók. Piros alapon kék csíkok: na, azok nagyon mennek. És a dinamó bugyik, vénasszonyoknak, tudod, az a vastag téli, ami felér a mellig is, meg aztán nagyon megy mostan a laskából készül nyakbavaló gyöngy, na képzeljed el!
- Laskából? Menj az istenért, Gizi!
Volt idő ezeket beszerezni, előkészíteni, a csomagolást kitalálni, a gyöngyöt felfűzni, laskából, amíg a rendőrségen megírták az útlevelet.
Nem volt könnyű átvinni az árút a határon. A gyermekek és az anyjuk már Várad előtt öltözködni kezdtek a vonaton. Alulra a kisebb méretű csíkos trikók kerültek, aztán a következő rétegbe egy számmal nagyobb, végül a többi, öt-hat réteg.
- Jó rétegesen öltözködnek maguk! – mondta a román vámos. De aznap csak arra volt konkrét parancsa, hogy azokat állítsa elő, akik személyes használaton túli mennyiségben akarnak román mákdarálót kivinni az ország területéről.
Lehetett kapni olyan levesbe való száraztésztát, aminek a formája kis, félcentis virágocska volt, kerek szirmokkal, a virágocska közepén volt egy lyuk, azon keresztül ezt a száraz laskát fel lehetett fűzni cérnára, és a laskaszínű gyöngy olyan volt, mintha fából vagy kerámiából lenne. Budapesten az ment akkor.
- Miből van ez? Fa? Agyag? – kérdezték a Lehel piacon.
- Laska!
- Érdekes: olyan, mintha gipszből volna. Mit mondott, milyen anyagból van? Bakelit?
- Mondom, hogy laska: liszt, tojás, víz. És só. Ehető is lehetne, ha az ember nem sajnálná megenni.
- Színes nincs? Csak ilyen barna?
Hazamenve a gyermekek és az anyjuk szóltak mindenkinek, országszerte:
- Vigyázzatok, mert a laskát meg kell festeni. Most éppen meg az megy.
- Menj az istenért, Gizi! Mi a jó lófasszal fessek én laskát mostan?
- Piros dukkóval! És laggozd is, hogy kapjon egy kicsi fényt!
Hoztak a férfiak másnap dukkót is, lakkot is a gyárból, ingyen, összesen tonnányit.
- Csak egy kicsit, a laskára – mondták a gyári kapusnak, aki legyintett.
Kilin Jani kék kalapácsfestéket is vitt, attól a gyöngy olyan fényes lett, mintha nem laskából, hanem kínai gyártmányú drágakőből volna.
Aztán a gyermekek és az anyjuk magyarázták a Moszkva téren az érdeklődőnek, aki népművészeti terméket is akart venni a román konyak és a román mákdaráló mellé:
- Laskából van. Dukkó festék van rajta és román parkettlagg.
- Ez így nagyon csiricsáré színű. Nem eredeti. Nincs natúr?
Hazajövet a gyermekek és az anyjuk figyelmeztettek erre mindenkit, országszerte. Akkor natúrt csináltak, tarkát. A túl világos barna laskát kicsit megpörkölték, mint a levesbe való tarhonyát, és úgy fűzték az alkotást, hogy az egyik gyöngyszem világos volt, a másik aranybarna, tehát kétféle laskából, natúr színekben állították ki a budapesti piacra; kinek-kinek, a gyermekeknek is, az anyjuknak is hét-nyolc gyöngy volt a nyakán, mintha nem is árulná, hanem az a sajátja lenne, mert akkor a pesti rendőr nem tudott mondani semmit.
- Jól fel vannak díszítve maguk tésztával! – mondta a budapesti rendőr, de nem bántotta őket, mert aznap román konyakra és román mákdarálóra volt éppen konkrét parancsa, nyakleves-laskára nem.
A tésztanyaklánc alatt még volt rajtuk hét réteg keresztbe csíkos póló, hogy ne fázzanak abban az örökös, hegyes Dunamenti szélben.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!